Sitkei Rockfesztivál, 2009. augusztus 29.

Csikai - 2009. szeptember 20. vasárnap, 07:00    
Sitkei RockfesztiválA Sitkei Kápolnafesztivál, akárhogy is nézzük, egy legenda. Ha egy átlagos rockfesztivált szúrnak el a szervez?k, legfeljebb legyint egyet az ember, és tesz az egészre, de ha egy legendát sikerül porig alázni gyermeteg hibákkal, akkor amellett nehéz szó nélkül elmenni.
Reklám:
Mert az idei sitkei koncertet – hogy nagy klasszikusunkat idézzem – elkúrták. Nem kicsit, nagyon!

Pedig erre a fesztiválra igencsak szoktunk készülni a haveri társasággal, mivel olyan hangulata vagy csúnyább kifejezéssel élve fílingje van, amilyen talán egyik honi rendezvénynek sem. Csodálatos táj, hatalmas tömeg ellenére is családias hangulat és kiváló koncertek jellemzik évek óta a Sitkei Rockfesztivált, és mi arra számítottunk, hogy idén sem lesz másképp. Tévedtünk.

A nagy tömegr?l alkotott illúziónkat azonban már délel?tt el kellett felejtenünk, mert délig megállás nélkül esett az es?, (mint ahogy ezen a nyáron szinte az összes hétvégén) így még az is kérdéses volt, hogy mi egyáltalán útra kelünk-e? Aztán az égiek megkönyörültek rajtunk, meg még jó pár ezer emberen, és – legalábbis a mi környékünkön – végre „bezárultak az ég csatornái”. Ett?l persze a haverok – no meg én is - rögtön föllelkesedtünk, és négy óra táján útra is keltünk.

Az utazás természetesen egy kissé nehézkesre sikeredett, mivel Kóny és Sitke között elég sok település található, és – bármily meglep? –szinte mindegyik rendelkezik kocsmával is! Néhányat meg is látogattunk ezen m?intézmények közül, bár azt személyem elleni támadásnak vettem, hogy épp kedvencemet, a nagysimonyi vendégl?t zárta be az APEH. Ez azonban nem szegte kedvünket, és egy sitkei étterembe vettünk be magunkat, ahol kényelmesen meg is vacsoráztunk. A kaja igen jó volt, no meg a mellé elfogyasztott fröccsök is, pedig akkor még nem sejtettük, hogy ezzel az este egyik fénypontján vagyunk túl.

A helyszínre érve aztán nem volt nehéz dolgunk: már bejáratnál sikerült beazonosítani azt a farostlemezb?l épített bódét, amely évek óta állandó találkozási pontja kis csapatunknak, és amely két jó tulajdonsággal rendelkezik: 1. igen szép lányok 2. igen finom, helyi termel?i bort szolgálnak fel. Azonnal be is vizsgáltuk az idei felhozatalt, és azt kellett megállapítanunk, hogy a bor min?sége egyáltalán nem romlott tavaly óta. (Az árak viszont – finoman fogalmazva is – elég borsosra sikeredtek. Tisztában vagyok vele, hogy a helyieknek ez a legjobb lehet?ségük arra, hogy pénzt csikarjanak ki a turistákból, meg tényleg min?ségi borról beszélünk, de azért a papírpohárban fölszolgált kisfröccsért 150, a nagyért meg 350 forintot elkérni véleményem szerint messze kimeríti a pofátlanság kategóriáját. Azt pedig már meg sem nagyon merem említeni, hogy fröccsöt ásványvízzel készíteni szerintem minimum hazaárulásnak min?sül, és én az ilyen b?nt elkövet? embert szám?zném egy lakatlan szigetre, szenvedéseit pedig azzal súlyosbítanám, hogy tíz évig csak Balázs Pali számokat hallgathat.)

No de, mivel mégiscsak egy rockzenei portálon jelenik meg ez a cikk, éppen ideje volna valamit a koncertekr?l is mesélni. El?re figyelmeztetek mindenkit, hogy zenér?l továbbra is kevés szó fog esni, és – sajnos – az sem mindig pozitív el?jellel. Amikor végre megmarkolhattuk jól kiérdemelt fröccseinket, épp a Kormorán tartott m?sora vége felé. Ezt onnan lehetett megállapítani, hogy már a Kell még egy szót játszották, az egyetlen számukat, amelyet egy átlagember is ismer, igaz, az sem az ? el?adásukban vált ismertté, hanem egy alább „méltatandó” úriember, Demjén Rózsi el?adásában lett sláger bel?le. Aztán kaptunk még gyors Himnusz meg Székely himnusz-éneklést, és csapat már el is hagyta színpadot, én pedig, ahogy eddig minden évben, idén is megfogadtam, hogy jöv?re végre tényleg megnézem a koncertjüket.

Ezután következett az imént már említett emberünk koncertje, akivel kapcsolatban be kell vallanom, hogy nem vagyok els?számú rajongója, viszont, hasonlóan a többi tízmillió magyarhoz, ha éjjel, álmomból is keltenek föl, azonnal tudok említeni legalább három Demjén Ferenc-dalt. Ezért aztán vártam a koncertet, amely aztán több furcsaságot is hozott. Els?nek az t?nt fel, hogy „m?vész úr”, bár a számokat kiválóan énekli, de felkonfjait kizárólag olyan mondatokból építi föl, amelyek igencsak híján vannak három fontos összetev?nek; ezek pedig a következ?k: alany, állítmány, többi mondatrész. Nem állítom persze, hogy Demjén full részeg volt, lehet, hogy csak a több évtizedes masszív alkoholizálás eredménye ez, s?t én még azt is készséggel elhiszem, hogy kizárólag betegsége okozza mentális problémáit, de akkor meg tessék távol maradni a színpadtól, és nem ezreket verni át egy húsz perces koncerttel. Mert bizony a m?sor csak addig tartott, majd technikai problémákra (mint kés?bb kiderült, ebben is volt valami, de akkor is…) hivatkozva a zenekar elhagyta a színpadot, mire érthet? módon a közönség füttykoncertbe kezdett, és ezzel komolyabb zenei élményt nyújtott, mint Demjén fellépése.

De az igazi összeomlás csak ezután következett. Már a „Demjén-koncert” el?tt is megemlítette a cimborám, hogy szerinte igen sokáig tartott a felállás, de nekem ez akkor nem t?nt fel, a Lord koncertjére viszont nyilvánvalóvá váltak a problémák. Szegény Er?s Attiláéknak egy teljes órán át tartott, míg el tudtak kezdeni zenélni. A totális káoszra a legjobb példa Gyurik Lajos viselkedése volt: az alapvet?en végtelenül békés dobos ugyanis jó háromnegyed órával a beállás megkezdése után vörösöd? fejjel állt a színpad szélén és kiabálta, hogy ? még mindig nem hall semmit a többiekb?l. Aztán hatvanpercnyi szenvedés után végre nekiálltak zenélni, igaz akkor is úgy, hogy Pohl Misi bejelentette: „Valamit hallok az oldalsó hangszórókból, az elég, kezdjük el végre.” (Ez különösen azért volt „szórakoztató”, mert a m?sorvezet? Rózsi fellépése el?tt jelentette be, hogy világszínvonalú hangosítást élvezhetünk a koncerteken. Ez alapján annyit sikerült lesz?rni, hogy, ha ez a világszínvonal, akkor sokkal nagyobb a válság, mint azt eddig feltételeztem. Mindenesetre a hangtechnikusok is elhúzhatnak az imént emlegetett szigetre, de ? pluszbüntetésük az lesz, hogy tíz évig csak saját maguk által hangosított koncertet hallgathatnak.)

Magával a koncerttel aztán már nem volt semmi probléma, vagy ha akadtak is gondjaik a zenészeknek, abból mi semmit nem érzékeltünk. A Lord nagyon jó kis koncertet adott, az összes ismert számukat eljátszották, s bár nagy meglepetéseket nem okoztak, igen jól éreztük magunkat. Az meg már itt Sitkén szinte természetes dolog, hogy az el?adás közben eleredt az es?; bár jelent?s csapadék nem hullott, arra éppen elég volt, kissé megritkuljon az amúgy sem jelent?s tömeg (talán hat-hétezer gy?lhetett össze a Hercseg-hegyen), így közelebb sikerült keveredni a színpadhoz.

?ket az Edda követte, az ? m?sorukat azonban már csak távolról követtük, mivel a Lord-koncerten igencsak megszomjaztunk. Miután szert tettünk némi munícióra, elkezdtem a színpad felé fülelni, és azt kellett megállapítanom, hogy minden el?ítéletem ellenére egészen jól nyomták. Ehhez elég volt annyi, hogy Pataki Attila nem viselkedett olyan visszataszító módon, mint Gy?rszentivánon, (magyarán kevesebb vadvizet vett magához, mint akkor), nem politizált, nem káromkodott, egyszer?en csak énekelt, és jól érezte magát színpadon, ett?l pedig a megfogyatkozott számú közönség is felpörgött. Külön jó pontot jelentett, hogy a csapat – legalábbis amíg ott tartózkodtunk – inkább a régebbi számai közül szemezgetett, ezért nem jártunk úgy, mint két éve a gy?ri, Dunakapu téri koncerten, ahol a negyedik, csöpög?s szám után („Háááááromszor szóltam rááááád”) sikoltva menekültünk le a Matrózba. Igaz, végig most sem hallgattuk a koncertet, mert a csapat egy része eddigre igen „elfáradt”, és végül a hazatérés mellett döntöttünk, így bánatomra Balázs Fecóról már lemaradtunk.

Mindenesetre a hazaúton a még ébren lév? kollégákkal arra a megállapításra jutottunk, hogy az ide fesztivál igen szégyenletesre sikeredett. F?leg azt tekintve, hogy hatórányi ott-tartózkodásunk alatt összesen egy egész és három fél (vagy inkább negyed) koncertet sikerült meghallgatnunk, ami egyrészt annak volt köszönhet?, hogy kés?n érkeztünk, meg korán távoztunk, másrészt viszont annak, hogy technikai színvonal igen alacsony volt. Még egy falusi május elsejei rendezvényen is úgy rúgják seggbe a hangosítókat ilyen min?síthetetlen munkáért, hogy valahol Szibériában érnek földet, de míg abban az esetben csak pár száz ember szórakozását teszik tönkre, itt több ezer embert sikerült ?rületbe kergetni, és egy komoly múlttal rendelkez? fesztivált a nyolcvanas évekbeli kultúrházi haknik szintjére zülleszteni.

Mindenesetre egy dolog biztos: mi jöv?re is ott leszünk, és abban bízunk, hogy ezek a hangtechnikusok is, de persze velünk együtt a közönség soraiban.


Csikai


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez