ZZ TOP - Hellyeeeeah! - 2009.10.14. Sibamac Arena, Pozsony, SK

holth - 2009. október 18. vasárnap, 16:28    
ZZ TOP Eredetileg nem nagyon akartam elhinni, hogy csak úgy le fog folyni egy ZZ Top turné itt a környéken, úgyhogy poénból neki is feküdtünk a jegyeknek, hogy hajrá, mert ha mondjuk ne adj´isten ezek a nem épp mai gyerekek fel dobják a pacskert, szívhatjuk a fogunkat egész hátralev? életünkben.
Reklám:
Elárulom azt is, hogy még a büdös életben nem mulatoztam Pozsonyban (na jó, egyszer, ha egy két órás hepaj annak számít, ami), pedig elég evidens dolognak kellett volna hogy legyen, hisz az elmúlt 1-2 évben meglehet?sen bekeményítettek a környékbeli szervez?gárdák. Had ne mondjam, hogy a vonatunk perszehogy csomót késett, perszehogy szakadt a havases?,  minden istennyila a nyakunkban volt, a további közlekedés céljára igénybevett partibusznak szinte lehetetlenség volt parkolóhelyet találni – mondván humorból még két utcával a Sibamac Arénától is, hogy huhú, „biztos mindenki zízítáppra jött“, és azt már most le is lövöm, hogy: és tényleg! Dícséretükre válljék a szervez?knek, nem egy kapun keresztül kellett beözönleniük a b?rig ázott tömegeknek, és átkutató akciókon sem kellett átesnünk, ami bár szimpatikus volt, de ugyebár vissza is élhettünk (volna) vele.
 
Másik dolog: nem igazán vagyok hozzászokva, hogy bármiféle felvezet? nélkül, sokkhatásszer?en képeljen fel a f?zenekar. Érdekes volt a szitu, van ugye ez a hatalmas aréna, ahol ugye rengeteg ül?hely is leledzik, na most mi már a bemenetelünknél is azon röhögtünk, hogy aki a legalsó sorban ül, az vajon mit láthat és hogy akkor miért nem inkább állóhely? Mert azért azt is hozzáteszem, hogy ennyire fájdalommentes és összkomfortos koncerten sem voltam még soha – sz?nyeg a padlón, még csak a lábamra sem léptek, egy sör sem landolt a nyakamban, meg sem löktek, semmi ilyesmi. Oké, azt azért utókommentálom, hogy így kábé az emberek 90 százaléka simán 35-40 fölött volt. Szóval mikor lefigyeltük az eszméletlen dobkompozíciót (motoros-koponyás 3D prodákt), amit odapakoltak a jóemberek, már sejtettük, hogy itt bizony egyb?l jön majd a hideg zuhany, szólt valami halk muzsika, kuncogtunk, hogy csak nem ez lesz a maxvolumé, na aztán egyszercsak treccs, Billyék belecsaptak a húrokba, majdnem megsüketültünk, komolyan mondom, én még ilyet nem hallottam, a koponyám rezgett a halántékomon, úgy voltam, hogy na bazzeg, mindjárt leszakad a skalpom. Fazonok háta mögött hatalmas kivetít?n ezer éves fotók, videoklipek és egyéb finomságok peregtek egyfolytában, az ember szabályosan elgondolkodott, hogy ez a viharverte szakáll vajon tényleg igazi e még mindig, és igen! Na jó, a monitoron lefigyelt fogsorokból azért kiderült, hogy azok már bizony nem valódiak, de azt kell mondjam, mind mozgást és energikusságot tekintve simán megkockáztatom, hogy teljesen frissek és fiatalosak ezek a texasi blüz papák. Nem annyira, mint egy hamvas barack, de azért a csillámporral átitatott zakó sokat dob.
 
Valamivel nyolc után startolt az áradat az Under Pressure-val, az els? ámulatunkban próbáltuk fixálni, hogy nem, nem viaszbabák, de ez a Billy Gibbons amikor oldalra fordult, majdnem elt?nt és eltörött egyidej?leg. További hatalmas megfigyelés, hogy míg az emberek tudatában az egymásra megtévesztésig hasonlító fószerek az általános beazonosítási alap, azért jelezzük, hogy egyáltalán nem hasonlítanak egymásra, és hogy végre leesett a tantusz is, hogy Dusty Hill inkább a mikulásra, míg Billy valami kiöregedett Hells-esre hajaz.
 
Persze voltak gitárköltemények is, az alap cájg egy-egy arany bevonatú ciklámen hátlapú csoda, de nem szúrták ki a szemünket, és el?kerültek a sz?rös gitárok is, olyan volt, mintha egy kitömött állaton pengetnének, de mindegy. Egészen fantasztikus volt, mennyi féle-fajta hangnemet-hangszínt végigzongoráztak a szakállasok (most az énektémákra célzok) egyetlenegy megbicsaklást, tévedést, elcsúszást meg nem engedve maguknak. Hill bácsi b?g? témái eszméletlen vastagságot adtak a produkciónak, megdöbbent? simogatás jelleg? mozdulataitól mások valószínüleg az ujjukat törték volna, komolyan mondom, Gibbons itt-ott csak szimplán kísérte ?t a gitárszólóival. Vegyünk egyharmad részt a koncertb?l – na ezen a szakaszon egyáltalán nem értekeztek a közönséggel, aztán belibbent valami szervez? kisasszony, aki szlovák kifejezéseket próbált kicsikarni Billy-b?l, nem kell hozzátennem, mennyire ciki volt, mármint maga az elgondolás, majd két lenge öltözet? n?ci hozott Billynek egy újabb kalpagot, amit a fejébe nyomtak, és mehetett tovább a bugi. Szerencsére. Ett?l fogva már acsarkodtak, vigyorogtak, h?börögtek és megszámlálhatatlan alkalommal simogatták szakállukat, amiben (szerintem) tudományuk valójában rejlik.
 
Frank Beardt?l mondjuk annyira nem voltam hasra esve, egész muri alatt szinte bealudt, talán két emlékezetesebb témája volt, egyébként pedig simán megbújt a háttérben. A koncert kétharmadát a lassú blues vontatások jellemezték, talán túlzottan is, ezt a blokkot annyira nem élveztük, de miután átestek a ló túloldalára már mentünk agyat eldobni, f?leg hogy berukkoltak Jimmy Hendrix Foxy Lady-jével, onnantól kezdve elszabadult a dolog, jöttek az olyanok, mint a Gimme All Your Lovin, Sharp Dressed Men vagy a Legs. Nem véletlenül nem említettem semmit a hangosításról: a fényekkel egyetemben tökéletes volt minden. Kétszeres visszatapsolás és Jack Daniel´s-es lapi dobálás meg szivarozás, ez igen, ez megy nekik.
 

holth


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez