Eleve elkezdhetnénk filozofálni a borító, a lemez címe és a szövegek közvetlen ill. közvetett kapcsolatairól, de mivel nem vagyok bölcsész, ezt most kihagyom, másrészt pedig: azért súlyos megoldásokra lehet rájönni egyénenként, érdemes keresni a párhuzamokat.
Egyre közelebb kerülve a tűzhöz, térjünk a lényegre, ami minket érdekel. Én azt hiszem, az eddigi munkásságon végigtekintve, ez let AZ Agregator nagylemez. És ami érdekes, hogy ehhez mennyire nagy mértékben hozzájárultak a vendégszereplők. Nem gondoltam volna, hogy valaha is értelmét, de legalábbis különösebb jelentőségét látom majd a vendégszerepeltetésnek a szép baráti gesztuson kívül (biztos nem a megfelelő lemezeket hallgattam eddig), de most megtörtént. Igazából szőrszálhasogató cimboráink mondhatnák azt, hogy akkor nem is az Agregator teljesítménye a kimagasló, hanem a vendégek civil képességei emelik fel szintekkel a lemezt. Tévedés! Ezek a csinos kis diszítések éppen annyira járultak hozzá az Emberség attitűdjéhez, hogy kidomborítsák környezetüknek jellegzetességeit, amibe beágyazták őket.
Ami leginkább belemarkolt a hallójárataimba a kezdő Éjfél felé és a hármas Romok között c. tételek – nem véletlenül ugye mindkettőben Tanka Balázs (turbo) hozza a magasakat, ami mellett Tass orgánuma (még az eddiginél is) más(abb) mélységeket érint meg. Persze a kezdő tétel death´n rollos lüktetése és a Romok között harmonikus felvezetője és dinamikus refrénje sem ront mindezeken, sőt! És nem tudok elmenni a szövegekben elszórt útravalók mellett sem.
A dobok gyakorta zabolázatlan sebességet diktálnak, ez nem baj, jól össze vannak szerelve az elgondolások, helyenként nekem már kicsit sok a cin-csapkodás, de nem éri el a zavaró szintet, szóval mindegy is – lényeg, hogy sokáig gyenge pontnak éreztem ezt a posztot a zenekarban, mostanra már sikerült egy stabilabb képet formálni. Nem tudom, más mit szól, de nagyon komolyan vélem(?) érezni a tagcserék hatását, megjelenését a muzsikában, karakteres a játékuk, ez jó. De főként reméljük, hogy biztos alapon nyugvó.
Ja, bocsánat! Ki nem hagyhatom a szórásból a Mint tűz és jég c. szerzeményt, minek kapcsán szimplán csak annyi jutott eszembe, hogy végzek egy piackutatást, hány ember asszociál majd az Amon Amarth vs. Christian Epidemic duettre. A tesstimonys srác (Tóth Balázs) vokálozik benne egy nagyon jól el- és kitaláltat, és igazán üdítően hat ez a megoldás, mint az egyik vezérnótát tartom számon. A hetest a felvezető okító szavakból elővezetett robbanásszerű áradat, a tempók finom, de annál érzékelhetőbb váltogatásai teszik emlékezetessé. A gitároktól várnám, hogy valamivel jobban, vagy legalábbis nagyobbat harapjanak, itt-ott kicsit szétfolyónak érzem, ami történik, talán egy szemernyivel vastagabb hangzás....de ezek már részletkérdések, ellenben a szólókért ott a pont! Ugyanúgy, ahogy a Tűz, jöjj velem!-ért is , mint zárótételért – a nyitó és záró témák teljesen keretbe foglalják a mondandót és az érzéseket, és mindent, amit ez az album adhat nekünk!
Ajánlatos beszerezni.
Tracklist:
1. Éjfél felé
2. A skorpió útja
3. Romok között
4. Mindentelenül
5. Mint tűz és a jég
6. A zárt ajtók jogán
7. Létszomj
8. Semmi, nincs semmi
9. Tűz, jöj velem!
Diszkográfia:
Pusztalét – Demo, 2000
Túlontúl – EP, 2001
A semmi ágán – LP
Szürkület – LP, 2006
Emberség – LP, 2009
www.agregator.huwww.myspace.com/agregator holth