Rammstein - Liebe ist für alle da

Amikor elkezdtem hallgatni, azt gondoltam, hogy a Rammlied nem rossz. Zúznak a srácok, de semmi több. Aztán felcsendül a második szám, az Ich tu dir weh, azonban emberkínzós, húgycs?be szögesdrótot dugós szövegéhez képest olyan dallamos, olyan dódolászható a refrén, hogy képtelen vagyok komolyan venni. Till össze-vissza kísérletezik a hangjával, Flake meg mintha csak magának játszana a billenty?kkel.  Hiába érzem, hogy jó amit hallok, nem áll össze a Rammstein-kép. A harmadik szám a Weidmanns Heil. Már alakul a dolog, de ez meg szövegileg nincs a topon, egyszer?en valami  hibádzik. Hallgatom az albumot, haladok el?re, már kétségeim támadnak. Haifish, B******, jó, jó, de nem az igazi. Egyik sem az igazi.
 
Aztán a Frühliung in Paris cím? lassú számmal elérünk a kedvenc Rammstein témámhoz, a közösüléshez. Ekkor fordul a kocka. A költészet keveredik az érzelmes, lassú dallamokkal, nekem a Feuer und Wassert juttatta eszembe, ami zseniális szám volt, és akárcsak akkor, most is szépen lassan indul be számon belül a metálosodás folyamata, hogy a szex-csokor els? virágszála jelezze, a következ? számok már a voll-Rammstein-komfortot fogják biztosítani.
A Pussy félig angolul félig németül tér a lényegre: "csináljuk gyorsan, az élet túl rövid, nem tudok várni", és bár a nemi szervekre utaló szókimondás szokatlan Tillt?l, de a kétségeim elszállnak. A valószín?leg az amstetteni rém által ihletett Wiener Blut már magán hordoz mindent, amiért szeretjük a Rammstein. Az elektronikus hangzás oké, a szöveg költ?isége, a lágy, és kemény dallamok, a zúzás, az ének, a hörgés egyértelm? üzenete, ami a dalban is elhangzik: Wilkommen in der Dunkelheit (Üdvözlünk a sötétségben). Végre minden passzol, a kétségeim elszállnak. Aztán a címadó dal ugyanezt viszi tovább: metál, telihold, romantika, nemi er?szak. Kell még valami?
A Mehr és a Roter Sand számok - el?bbi egyszer? mondanivalóval (mindenb?l több kell), utóbbi lassú, egy pisztolypárbajt ír le - jelzik, hogy ez azért új Rammstein, de az új Rammstein ekkorra már tetszik, és adok második esélyt a CD els? számainak.
 
Hallgatom ?ket századszor, nem tudom, mi nincs rendben. De hirtelen megvilágosodom. Nem azért hallgatom meg századszor ?ket, mert keresem a hibát, hanem mert nem találtam hibát. Eszméletlenül jók. Flake profibb, mint valaha, Till énekrepertoárja színesebb lett, és Christoph Schneider úgy püföli a dobokat, mint soha korábban.  A szövegek és a zene is nagyon egyben vannak. Jó példa erre a Weimanns Heil, melynek vadászós szövegéhez Flake vadászkürtökre emlékeztet? hangokat szólaltat meg. Összeáll a kép, és nem is tudom mi volt a bajom els?re.
 
Oh non, je ne regr`ete rien - oh, nem bántam meg semmit, szól franciául Till a Frühling in Paris cím? dalban, és én sem bántam meg hogy meghallgattam, és a korábbiakhoz híven nagyon megszerettem ezt az eleinte valóban túlságosan is újnak t?n?, szokatlan, aztán hirtelen mégis leny?göz?, eredeti, min?ségi és sajátos, tehát ízig-vérig Rammstein albumot.