Sonata Arctica, Delain, Winterborn 2009.11.17. Budapest, PECSA

Atilla - 2009. november 29. vasárnap, 10:44    
Sonata ArcticaHárom éve, hogy sokunk finn kedvence minden ?sszel tiszteletét teszi kis hazánkban. Persze el?tte is majd minden évben, nagyjából az 2000-es Stratovariussal lebonyolított turné óta  meglátogatnak bennünket, de 2003 óta majdnem mindig f?bandaként léptek fel.
Reklám:
Az Unia turnés koncertjük volt nálam a negyedik (el?tte 3 évig nem tudtam megjelenni a bulijaikon), és egyben az egyik legjobb, ha nem a legjobb. A tavalyival kapcsolatban már voltak fenntartásaim, de az sem volt egy rossz buli, f?ként a White pearl… prezentálása miatt, mert egy ilyen jelleg? epikus dalra már rég vágytam él?ben. Az idei buli is jónak ígérkezett, a setlist is kiváló volt, (bár újból szerepelt rajta a Queen We will rock You-ja kiegészítve a közönségdobolással, amit már tavaly is untam), és az idei zseniális lemez dalai is csalogattak, így hát alig vártam, hogy elérkezzünk az aktuális dátumhoz a naptárban. (Egy kis árnyat csak az vetett az egész napra, hogy épp most „tombol” idehaza is a H1N1 járvány, és hát sok kedvem nem lett volna elkapni.) A jegyet jó el?re beszereztem, és húgommal, illetve pár barátommal lebeszéltem a részleteket, így kedd délben már útra is kelhettünk. Persze este hatig még elütöttük az id?t, és kb. ekkor érkeztünk a helyszínre, ahol már gy?lt a tömeg. Mint kiderült, sokkal kevesebben tették tiszteletüket idén, mint tavaly, vagy azel?tt, de azért így is voltunk a teremben b?ven, ha nem is volt teltház.
A Winterborn már javában játszott, amikor beértünk, így az ? fotózásukról lekéstem, hiszen itt is szabály volt, hogy csak az els? három dal alatt lehet a fotós árokban tartózkodni. Nem az én zenémet játsszák, hiába melodikus power metal van a zászlajukra t?zve. Új esélyt adtam a buli el?tt eddigi két lemezüknek, de sajna egy lejátszásnál tovább nem bírtak a lejátszómban maradni. Sajnálom, hogy ezt érzem, de mintha ma már kezdene kifogyni a spiritusz a színtérr?l, és itt sajnos nem csak a friss bandákra gondolok, hanem a számomra évekig kiváló teljesítményt nyújtó együttesekre, mint a Thunderstone (az új lemezük szerintem szörnyen unalmas), vagy a Rhapsody (of fire), illetve Turilli mester utóbbi szólómunkái (ezek szintén nem ny?göztek le), és még sorolhatnám, de most nem ez a téma.

A Delain-nel már sokkal inkább sikerült odahaza is megbarátkoznom, hiszen Nightwish/Within temptation-közeli muzsikájuk abszolúte élvezetes. Charlotte hangja gyönyör?en csilingel, ebben is emlékeztetve a WT-re. Azt azonban akkor is le kell szögeznem, hogy az egykori WT billenty?s, Martin Westerholt és zenekara ugyancsak slágerorientálttá tették magukat, és kevésbé ragadtatnak bonyolultabb dolgokra, mint esetleg két említett m?fajtársuk. Itt Pesten azonban azt hiszem nem csak én ismertem el érdemeiket, hanem a közönség is ismerte, és értékelte ?ket, ami nem is csoda, hiszen már a klippes April rain dal is (amit itt nem játszottak) akkor sláger, mint mondjuk a Nemo. Volt viszont Invidia, Stay forever (hatalmas sláger szintén), vagy Nothing left, a teljesség igénye nélkül. El kellett ismernem, hogy igazából él?ben sokkal jobban élveztem ?ket, mint lemezr?l. Lehet, hogy ehhez a csinos énekesn?nek is volt némi köze? Na félre a viccel; szóval hiába is, hogy viszonylag egyszer? zenér?l van szó, mindenki profin nyomta, és látszott, hogy élvezték, amit csinálnak. Ahogy mi is, köszönjük. Aztán lassan levonultak, én meg kivonultam sörért, és cigi miatt, majd ekkor konstatáltam, hogy a szórólap testvére, amit érkezéskor is a kezembe nyomtak (reflexb?l a kukában kötött ki, miel?tt megnéztem volna mi is az), kincst rejt. Vagyis: jöv? májusban újra Sonata Arctica idehaza egy nemzetközi metal fesztivál keretében, olya el?adók társaságában, mint a Nevermore, Korpiklaani, Eluveitie, Brainstorm, Finntroll és még folytatódik majd a sor a kés?bbiekben.

Kb. fél óra várakozás után felhagzottak az Everything fades… dallamai, és elkezd?dött a nap koncertje – s?t, az egész évé. (Legalábbis eleinte így gondoltam). Tony-ék a Flag in the ground-dal robbantak be. A slágerjelleg?, gyors dal igazi üt?s kezdés. Sokkal inkább, mint a tavalyi In black and white. Igazán élmény volt egyébként ?ket a fényképez?gép mell?l, testközelb?l nézni úgy, hogy senki sem állt el?ttem. Azonban egy id? után gyanú ébredt bennem, hogy itt valami nem stimmel, mivel Tony nem úgy énekelt, ahogy azt megszokhattuk, fakóbb volt a hangja, és kerülte a magasakat, és egyébként is egész koncert alatt sokat hagyatkozott a közönségre, emellett pedig a dögmeleg csarnokban sálat viselt. Mint kés?bb kiderült, hangszálgyulladása (vagy influenzája, attól függ hol olvasod, és reméljük már meggyógyult!) volt, és már a koncert el?tt kórházba kellett mennie, ahol az orvos közölte vele, hogy felejtse el most az éneklést. Ennek ellenére a hazai bulit lenyomták, majd az egész hetet lemondták. Az azonban elismerésre méltó, hogy ennek ellenére végig teljesen lelkesen nyomta, a kiabálásokat sokszor papírra vetette, és mutatta a közönség felé, de egyébként is poénkodott a dologgal, amikor megkérdezte, hogy: „szeretnétek még többet hallani? Vagyis szeretnétek még többet látni?” Hihetetlen amúgy, hogy ebben a srácban mennyi energia van, és mennyire szimpatikus a hozzáállása. A Flag után még olyan dalokat hallhattunk, mint a Paid in full, The last amazing grays, FullMoon, As if the world wasn’t ending, 8th commandment, Last drop falls, Juliet, Replica, In black and white, Don’t say a word, majd a Vodka song kiegészítve az Everything fades… énekes verziójával, és persze közbeszúrva egy szólós blokk, ami elég hosszúra nyúlt. Ami meglepetés volt, hogy a Last drop…-ot Charlotte énekelte el. Érdekes volt, és szép. Ugyan a végén bekapcsolódott Tony, de a Delain fontlánya nagyot alkotott szerintem. Tony pedig hol teázott, hol – mérsékelt tempóban, de – futkározott, közönséget buzdított, énekeltetett, ? is énekelt, helyenként sokkal mélyebben, mint eredetileg. Elias is szépen játszott, mint mindig (persze nekem még mindig hiányzik Jani, hiába olyan furcsa, megbízhatatlan az utóbbi id?kben egyesek szerint, akkor is ? volt a Sonata Arctica gitárosa, és a stílusát imádtam), és ugyanúgy sokat járt kelt, headbangelt, látványosan szólózott, vokálozott. Henkka pedig néha az állvány mögött billenty?zött, máskor meg gitárszintijével b?vészkedett, és persze sokat mosolygott, ahogy Tommy is a dobok mögött. ?t akárhányszor látom, mindig mosolyogva játszik, láthatóan élvezi, és folyamatosan fejl?dik, egyre jobb dobosnak tartom az amúgy is szimpatikus fiatalembert. Egyedül Markko basszeros az, aki néha fásultnak t?nik. Keveset mozog, úgy t?nik görcsösen játszik, folyton oldalra pislog, és furán néz. Nem tudom, minek tudjam be ezt a viselkedést, mert ennyi év után, és ennyi turné után talán nem lehet ennyire lámpalázas, mert igazából olyannak t?nik, mint aki el?ször van színpadon. Egyébként persze ? is odateszi magát zeneileg, sokat vokálozik, de valójában nem nyújt izgalmakat, nem úgy, mint lemezen.

Mindent egybevetve azt hiszem, hogy megint egy jó esténk volt, habár kedvencem m?sora alig több mint egy órára rúgott, ett?l még minden hangot élveztem. A ruhatár felé menet még Charlotte-tal is sikerült egy képet összehozni, mivel épp ott haverkodtak többen is a közönséggel mindkét el?zenekarból. Ezután pedig szépen hazamentünk aludni, és megemészteni az élményt. Mert egy Sonata koncert minden alaklommal az. Már csak a május végi Metalfest Open Air-t várom.

 
atilla


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez