The Gathering új lemez, budapesti fellépés
1989 ?szén két testvér - Hans és René Rutten - közös barátjukkal (Bart Smits) életre hívott projectje volt a The Gathering. Nem voltak határozott elképzeléseik vagy kidolgozott terveik, egyszer?en csak dalokat írtak és eljátszani azokat.
Reklám:
A három alapító tag minden vasárnap reggel elkerekezett a szül?városához közeli, Heesch nev? kisfarmra, ahol rövid id?n belül el is készültek az els? dalok, melyek születését két új tag felbukkanása követte. Ekkor csatlakozott hozzájuk ugyanis Hugo Prisen Geerligs, Frank Boeijen és Jelmer Wiersma. Egyedi találkozás volt ez: hörgés, billenty?k és a kezdeti id?k hangzását nagymértékben megalapozó gitártémák kerültek el?. 1992-ben kezdtek turnézni – kezdetben még csak a közeli településeken, majd debütáló albumuk (Always) megjelenésekor már egészen masszív rajongótábor állt mellettük.
Három évvel kés?bb, harmadik nagylemezük (Mandylion) megjelenésekor a csapat már nemzetközi szinten is ismert volt. Ekkor – az els? vokalista, Bart Smits után – egy, a további pályájukat nagymértékben meghatározó változás következett: Anneke Van Giersbergen lépett a mikrofon mögé, s a vele készített, Strange Machines cím? anyag egyre növekv? szakmai elismerést és ismeretséget hozott a The Gathering számára. Az Oor nev? holland zenei magazin például beválogatta a lemezt minden id?k öt legjobb holland korongja közé.
Az elmúlt húsz évben a kilenc nagylemez mellett a csapat kiadott négy live anyagot számos EP-t és két DVD-t, elfogyasztott három kiadót és több száz koncertet adott szerte a világon. A Sound Relief cím? albumukat az egyik legrangosabb holland zenei díjjal, az Edison díjjal is elismerték.
2009-ben a csapat már a kilencedik nagylemezével (The West Pole) jelentkezik s ez egyben az új id?szak kezdetét is jelenti a zenekar életében, hiszen a korábbi énekesn?, Anneke Van Giersbergen helyére Silje Wergeland került, friss ízt adva ezzel muzsikájuknak és az eddigi The Gathering daloknak is.
Fennállásuk 20. évfordulóját méltó módon megünneplend? a csapat els? körben holland földön bonyolít le egy kisebb koncertkörutat, majd 2010 elején megcélozzák egész Európát, áprilisban pedig Dél-Afrikában koncerteznek.
A turné kilenc, januári állomásának záró fellépése lesz a hazai, Dieselben tartandó koncert, majd további 14 dátum következik szerte a kontinensen.
A korai évek, a kezdeti id?szak doom / gót / progresszív metal hangzása, az évek során egyre inkább a csapat muzsikájának részévé vált alternatív rock zene, melybe trip és pszichedelikus rock elemek is keverednek – ezek mind-mind részét képezik majd a január 31-i, f?városi koncertnek.
A lemez pedig már megvásárolható a jobb metal boltokban, illetve megrendelhet? az alábbi linkre kattintva:
Felállás:
Hans Rutten – dob
Rene Rutten – gitár
Frank Boeijen – billenty?
Marjolein Kooijam – basszusgitár
Silje Wergeland - ének
Friss zenei hírek
05.13. |
05.12. |
05.11. |
05.10. |
05.01. |
Legolvasottabb Zenekarok hírei
Hasonló cikkek
Cimkefelh?
20 év, Akela, Alsóörs, Barba Negra Music Club, Cyparis, demo, Ektomorf, els? nagylemez, Felvidék, Firkin, Fish!, Guns N' Roses, Harley-Davidson Open Road Fest, Indie rock, József Attila, Judas Priest, koncert, Magyarország, Progresszív, Red Rocket, Remorse, rockzenekar, Stoner rock, stúdióba, Szeged, új dal, új felállás, viharock.hu, zenei díj, Zöld Pardon