Tankcsapda – 2009.12.04. PSVMK, Gy?r

Murphy - 2009. december 13. vasárnap, 11:00    
TankcsapdaHuszadik évfordulóját ünnepelte hazánk legnépszer?bb rockzenekara, aki egy kétnapos fellépés keretében tárta a közönség elé pályafutásának legjavát!
Reklám:
Esténket a spenót nev? készítményt favorizáló úriemberr?l elnevezett folyékony-menzán alapoztuk meg. Kellett is, ugyanis egy er?sen es?s, ködös, depresszív hangulatú nap jutott nekünk. Utunk mégis a PSVMK-ba, ismertebb nevén Ifiházba vezetett. Utoljára kb. 2003-ban jártam itt, talán Moby Dick koncerten, szóval valamennyire hazai pályán mozogtam. Belépve, barátságos hangulat fogadott: kis helyen rengeteg sok ember - annak ellenére, hogy tegnap ugyanitt, szintén a ’Csapda lépett fel. (Mint megtudtam, jóval kevesebb emberrel.)  Az arzenál rendkívül változatosnak mutatkozott; tizenéves, sulis korosztálytól kezdve a harmincas-negyvenes családapákig bezárólag vegyesen szóródtak a fanok a terem minden részében.
 
Az este els? el?zenekara, az Exe számunkra felejt?snek ígérkezett. Mikor megérkeztünk, épp a Phoenix tolta. Belehallgattunk, de igazából ez is csak kellemes id?húzásnak bizonyult, mindenki Lukácsékat várta… Aztán fél tíz felé, pompás fényjáték keretében végre elkezd?dött a Tankcsapda várva-várt m?sora - az aréna színültig tele ?rjöng? közönséggel, akik alig bírtak magukkal!
 
Szemmel láthatólag mindegyikük élvezettel nyomta, de Fejes Tamáson látszott leginkább, hogy valami kiszabottul élvezi. Lukács a szokott formáját hozta: némi konf a számok közben, haját meg vitte a szélgép. Cserkó csak gitározott prímán, szinte meg sem szólalt; viszont Misfits dorgóba virított! (Ez utóbbi információt csak onnét tudom, hogy behatóan tanulmányoztam ?ket, mikor végre a színpad elé jutottam; ráadásként a ventillátorok közbenjárása által grátisz friss leveg?t is kaptam.) Amúgy a koncert alatt végig helyváltoztató mozgást végeztem, kiaknázva a hely adottságait; a kidobók nem mindig voltak jó arcok, s?t helyenként, illetve személyenként eléggé elvetették a sulykot.

Visszatérve a koncerthez. Meglehet?sen becsülend?, hogy a 20 éves jubileumukon, csupa régi sulis - koncerteken alig, vagy csak meglehet?sen ritkán játszott - tételeket szedtek el?, és közismert, kommersz (tini)slágerek csak a nyomokban fordultak el?. Ez mindenképpen riszpekt. Elhangzott dalok a teljesség igénye nélkül: Johnny a mocsokba, Mit?l legyen, Baj van (Punk ’n roll), Tudok egy munkát, Nem hagylak el (A legjobb méreg), Hóesés (Jönnek a férgek), A rock and roll rugója (Az ember tervez), Rió, Kicsikét (Connektor :567:), Úgy szeress (Eleven), Törölköz? teniszüt?kkel (Ha zajt akartok!), Agyarország, Aki nem vak, Üdvözöl a pokol (Agyarország), Élni vagy égni, Senki nem menekül, Pogó (Élni vagy égni),  Füst és lábdob, Rock a nevem (Mindenki vár valamit).
 
A koncert egyben lemezbemutatóként is funkcionált; a legújabb korongról viszont csak a kezd? track, az együtténekl?s, pátoszszer? Csapda vagyunk, illetve a Arra jó a válság, hogy a nyomorultak lássák, a hitelb?l vett ásóikkal a saját sírukat ássák...”  kezdet?, szerintem zseniális címadó hangzott el, valamint az Est újságok mellékleteként megjelent Köszönet doktort is elkaphattuk. B?ven lehetne sorolni a (dalbeli) hiányosságokat, viszont ez a ’Csapda koncert nem err?l szólt. Maga a tény, az aktív 20 év, amit a zeneiparban eltöltöttek, ez határozta meg a mai este hangulatát. Újra bebizonyították – jelen esetben Gy?r városának; kétszer is -, hogy tudnak még határok nélkül zúzni, a Mennyország Tourist-on kívül, b?ven….
 
 
Murphy


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez