Iron Maidnem - Mi vagyunk az egyik legtöbbet koncertez? Maiden tribute csapat

Feca - 2010. január 19. kedd, 07:00    
A 90-es második felében alakult Iron Maidnem zenekar jelenleg Magyarország egyik legismertebb metal tribute bandája. Ez az ismertség a t?lünk nyugatabbra található országokban is fellelhet?, hiszen a tavalyi bulijaik közel ¼-ét némethonban nyomta le a csapat.
Reklám:
Az újesztend? és a zenekarhoz köthet? Chronology zenekar közeljöv?ben megjelen? els? albuma kapcsán beszélgettem a zenekarral.

- Hogy telt az Iron Maidnem-nek a tavalyi, 2009-es év?
- Töfi: Szerencsére sok koncertmeghívást kaptunk 2009-ben is, így nem unatkoztunk. Az egyik legkiemelked?bb buli tavasszal volt Németországban, ahol a Piknik Parkkal játszottunk és megtöltöttünk egy közel PeCsa méret? helyet. Önálló bulin ez igen komoly néz?számnak számít még odakint is. Ezen a koncerten egyébként a közönség el?re megszavazhatta, hogy melyik dalokat játsszuk el. Kés?bb itthon is csináltunk egy hasonló szavazós koncertet a Wigwamban, ami szintén nagy sikert aratott.

- Elég sok külföldi meghívásotok van. Elmondhatjátok magatokról, hogy Európa legismertebb Maiden tribute zenekara vagytok?
- Töfi: Amennyire tudjuk, mi vagyunk az egyik legtöbbet koncertez? Maiden tribute csapat Európában, így valóban a legismertebbek között vagyunk
Miska: Azt, hogy az ismertebb Maiden tribute zenekarok közé tartozunk, az is mutatja, hogy a 10 Wasted Years cím? CD-nket az európai országokon kívül Brazíliából, Kanadából az Egyesült Államokból és még Japánból is megrendelték.

- Jan. 16-án Ti is felléptek a 3. Tribute Fesztiválon. Csak a Maiden ismertebb dalait fogjátok játszani, vagy el?kerülnek ritkán hallható dalok is (pl. Alexander The Great)?
- Töfi: Minden koncertünkön próbáljuk úgy összeállítani a m?sort, hogy a kihagyhatatlan slágerek mellett jó néhány ritkaság is el?kerüljön. A rövidebb fesztiválm?sorokban erre kevesebb lehet?ség adódik, hiszen csak az alapslágerekb?l össze lehetne rakni egy 2 órás programot. Ett?l függetlenül azért most is lesz egy-két olyan nóta, ami nem annyira kézenfekv?.

- Meg tudtok élni a zenélésb?l, vagy más, civil foglalkozást is ?ztök?
- Töfi: Nem, mindenkinek van rendes foglalkozása, amib?l él. Ez inkább tekinthet? hobbinak.

- Idén jelenik meg a Chronology zenekar els? albuma. Gyakorlatilag a zenekar 4/5-e nyomja itt az európai heavy hagyományokon nyugvó metál zenét. Mit várhatnak a rajongók ett?l a lemezt?l?
- Krisztián: Nagyon sokféle zenei vonal van felvonultatva.
- Töfi: Zeneileg f?leg a 80-as évek metal zenéib?l táplálkozunk, hiszen az akkor ismertté vált csapatokon n?ttünk fel. Ezek a hatásaink minden bizonnyal hallatszani fognak a lemezen, ugyanakkor igyekszünk friss, mai hangzással megszólaltatni az ötleteinket. Reméljük sikerül kialakítani egy ránk jellemz? egyedi hangzásvilágot. A lemez egy 12 dalt tartalmazó koncept album lesz, egy id?utazós sztorival. Négy dal demó verzióját már el?zetesen publikáltuk az interneten, illetve a Hammer CD-mellékletén. A másik 8 között vannak ezekt?l jelent?sen eltér?ek is. Béla például inkább amolyan döngöl?sebb, húzósabb dolgokat írt, én pedig kicsit elszállósabbakat. Van egy 12 perces eposz is közöttük, meg van egy jó gyepálós, szinte Battery (Metallica) tempójú nóta is. Szóval elég változatosnak ígérkezik az album.

- Terveztek-e Chronology turnét?
- Töfi: Ennyi Maidnem buli mellett igazi turnéra nem nagyon lehet egyel?re gondolni, de mindenképpen lesznek önálló koncertek. Jelenleg az t?nik reálisnak, hogy évi 6-7 buli lesz nagyobb klubokban és fesztiválokon. Addig pedig ízelít?nek el-eljátszunk majd egy-egy dalt a Maidnem bulikon.

- Zoli. Már elég sok zenekarnak vagy a tagja (Age of Nemesis, Iron Maidnem, Chronology, Zöld Bíbor Band, Scenes From '99). Hogyan bírod az ezzel járó munkát? Van elég energiád arra, hogy mindegyik bandában a maximumot nyújtsd?
- Zoli: Egyel?re jól bírom! Igazából a bulik egyeztetését kell megoldani. Ez annyira nem is nehéz, mert igazából a Maidnem és a ZBB koncertezik aktívan. Az a legjobb, hogy mindegyik zenekar más stílust képvisel, és ezt nagyon élvezem!

- Úgy tudom, hogy ismeritek egymást a Maiden tagjaival. Honnan jött ez az ismeretség?
- Töfi: Valóban tudnak a csapatról, de azért az enyhe túlzás, hogy ismerjük egymást. :) Többször is találkoztunk már egyébként velük, legutóbb amikor a Szigeten voltak. Ekkor sikerült nekik koncert DVD-ket is átadnunk, amin a 10 éves szülinapi buli részletei voltak. Az 5 órás setlist minden dalából volt rajta egy-egy kis rész. Rod és Adrian rendesen fel is kapta a fejét, amikor megnézték a borítót! Gondolom, komplett ?rültnek tartanak minket, és talán nem is tévednek olyan nagyot. :) Minden esetre ezek után már lehet, hogy ?k is felismernek majd minket a következ? találkozáskor.

- Mit várhatunk az Iron Maidnemt?l 2010-ben?
- Krisztián: A sok koncert mellett, egy érettségizett dobost. J
- Töfi: Szeretnénk új országokba eljutni. Korábban érdekl?dtek már utánunk Finnországból, Angliából, Olaszországból és Svájcból. Reméljük, idén összejön ezekb?l valami. Meg hát lassan elkezdhetünk majd készülni a 15 éves jubileumi koncertre, ami 2011-ben lesz esedékes. Err?l még ugyan korai lenne konkrétumokat mondani, de az biztos, hogy megint valami teljesen egyedi dolgot szeretnénk csinálni, a 10 éveshez hasonlóan.

- Köszönjük szépen az interjút!
- Én is köszönöm nektek!


Feca


Szólj hozzá a cikkhez