3. Tribute fesztivál - 2010.01.16. - PECSA

Els? nagyszínpados bandánk nagyjából 16 órakor nyitotta meg a bulit, a Motorhead 'édes' dallamaival, vágva át a piros szalagot. Meg kell vallanunk már alig vártuk, hogy a dobhártyánkhoz érjen Lemmy papa zenéje. Akik ezt bemutatták, nem más, mint a Motorhand zenekar (akikkel interjú is készült (hamarosan megjelenik – szerk.)). Remekül bemelegítették, az akkor még felborult véralkoholszinttel rendelkez? közönséget. Nem csak azért mert a legnagyobb/legismertebb Motorhead számokat játszották (Aces of Spades, Overkill, Going to Brasil stb.) hanem, mert azt remek színvonalon is tették. Külön kiemelném a Sacrifice cím? számot, melynél a könnyünk potyogott örömünkben. Viszont Tommy (énekes, basszusgitáros), vagy halkan énekelt, vagy alul kevert volt. Továbbá külön dicséret is illeti, amiért meg sem próbálta olcsón leutánozni, azt, akit nem lehet. Így kell indítani egy bulit.

Második fellép? a Cry Free, azaz a Deep Purple hazai képvisel?je mutatta meg, hogy kell valamit profin csinálni. A legnagyobb slágerek (Strange Kind a Woman, Into The Fire, Child in Time, Black Night, Smoke on the Water stb.) itt sem maradtak, nem is maradhattak el.  Mivel ez a buli evidensen jónak indult és sikerült, pontosan ezért átkacsintottunk a Rock-metál színpadhoz, ahol a Nevermore tribute Evermore húzta a nótát.  Épp a Voyagerre értünk a kisebb terembe, ahol már a közönség is bátortalanabb volt, jó nagy teret hagyva a színpad el?tt, és a háttérben meghúzódva öblögették a fülüket. Elég nagy fába vágja a fejszéjét, aki egy Nevermore el?tt szeretne tribute zenekarként tisztelegni, kicsit úgy érezzük, pont megütötték a srácok azt a szintet, amikor még élvezhet? egy-egy nóta. Elkellne oda egy basszusgitáros, ugyanis nincs nekik, csak egy spéci gitárosuk ( Hajnal László- nyolc húron). Jónak jó, de mégse basszus.

Az Evermore bulija után, továbbra is maradtunk a kisteremben, ugyanis jött az általunk nagyon várt, pécsi BreWtal zenekar (a velük készített interjú, már olvasható itt a viharock.hu -n), akik a Black Label Society itthoni magyar hangjai. Kis New Religion, Say What You Will, Bleed for Me, Demise of Sanity után meggy?ztek, frankó amit csinálnak. AkelA az énekes nem kiköpött Zakk (és amint írtuk, ez nem is mindig baj), és Szabó Gábor gitáros sem úgy penget, de ett?l még üt a dolog.  A BreWtal zenekar buliját végignézni azt jelentette a nagyszínpados Holiday Crue-t (alias Mötley Crüe) lekéstük, ill. bulijuk nagy részét. Egy Dr. Feelgood-ra értünk be, ami elég hitelesen szólt. Volt szerencsénk látni a Holiday Crue-t els? koncertjeik egyikén, és ki lehet jelenteni, hogy sokkal jobbak, mint voltak. Sokkal, sokkal. Az embernek megjön a kedve hajat tupírozni (haha). Itt már a közönség is megtalálta a véralkohol szintjének megfelel? sör/rövid/akármi mennyiséget, bátrabban csápolt mindenki, ami persze a bandának is köszönhet?. Szóljunk a közönségr?l, ha így szóba került. E sorok írója sem túl öreg, de mindig örül, ha korosztályából jó sok embert lát, egy-egy rock/metál koncerten, mert az olyan jó érzés. Itt is sokat látott, ami jó érzéssel töltöttel el. Nincs magyarázat, csak jó, kész. Voltak mások is persze például, akik  fiatalságukat jöttek feltámasztani hamvaiból egy Cry Free-n, Iron Maidnemen, voltak akik végre szívesen beintettek a f?nöküknek és jó magasról le**arták a túlórát, és voltak igazi csemegéz?k. Így oszolhatott meg a közönség, ezt súgták az ösztönök.

Majdnem két perc volt éjfélig, amikor Eddie papa szerelmesei léptek színpadra, név szerint az Iron Maidnem. Ott és akkor volt a legnagyobb tömeg, ott és akkor éreztük, hogy ez felér az igazival, és ott és akkor, felejtettük el felírni a pontos számlistát, döbbenetünkben. Így járt, aki most látta el?ször Töfi bácsit meg a többieket (velük szintén olvashattok egy friss interjút itt a viharock.hu -n). Még pár másodpercre Eddie is megtisztelt minket jelenlétével, majd visszatért Bruce-ékhoz az Egyesült Királyságba. Világszám buli volt a legnagyobb számokkal: Fear of the Dark, Trooper stb. Plusz még a saját projektként m?köd? Cronology egy számát is meghallgathattuk (Eyes of Time). Egyébként ez a banda Kis Zoli, Cserfalvi Töfi, Boros Béla és Boros Krisztián felállásban m?ködik.

Az Iron Maidnem buli után/közben, hogy ne legyen elhanyagolva senki, benéztünk a  Pecsa Café színpadra, ahol épp a Queen Unplugged nyomta. Sajnos a színpad egy sátras megoldás volt, így aki nem volt rendesen bepiálva, esetleg télikabátba, az bizony megfagyott. A buli jó volt, sokan táncoltak is, a hangulat is remek volt, de tényleg ha hideg van hideg van. Riasztja a táncolni nem tudó, józan embereket. Ennyit szeretnénk a Pecsa szemére hányni aznap estére és nem többet.

Elvileg ez a buli, öko buli volt, a környezettudatosságért, visszaválthatós pohárral satöbbi, meg egy kis divatbemutatóval. Különösebb érdekességgel nem szolgált. Csajok, sörösdobozok, szemét...táncika.

Viszont annál inkább érdekes volt az AB/CD koncert. ?k is megmutatták aznap este, hogy kell világszámot el?adni. Volt minden: iskolás egyenruha, ugra-bugra, kacsázás a színpadon. Back in Black, Jailbreak, Dirty Deeds Done Dirt Cheap, Whola Lotta Roise, You Shoot Me All Night Long.

Magunk elé tudtuk képzelni Angus és Malcolm Youngot és Eric Johnsont. Máskor is gyertek srácok.

Következett a f?szervez?nk Hartmann Zoli bandája a Magnetica (Metallica Tribute).  Felvezették magukat egy kis Jó a Rossz és a Csúffal és már száguldott is Hetfieldék zenéje a hangszóróból. Itt is a dobos Tobola Csaba nyerte el a tetszésünk els?re. Jól küldöd neki Csabi!  Továbbá olyan jól feldolgozott számokat hallani mint: One, Master of Puppets, Sad But True, Whom From The Belltolls és még sorolhatnánk, igazi csemege. Azonban kicsit úgy vettük észre, mintha Hartmann Zoli néhol hadilábon állna a dallamos énekléssel. Az is lehet az AB/CD és az Iron Maidnem magasra tették a lécet.. Itt is elcsíptünk egy-egy néz?t, aki a durcás karba tett kézzel való bólogatást néha suttyomban léggitárra cserélte fel. Ez elárult mindent a hangulatról. Emlékeztünk is méghozzá az elhunyt (1963-2008) Hemela Péterre (basszusgitár, vokál, örökös tagja a bandának), akiért a Fade to Black szólt odaföntre. A méltó megemlékezés után a másik fontos momentum a közönség földre való leültetése volt, a Nothing Else Matters alatt. Valami fogadásról volt szó, remélem Zoli megnyerted, mert elég sokan ültünk a földön akkor este. Ezenkívül egy fiatal rocker, egy  Kornél nev? kisfiú vokálozott, enyhén megillet?dve (érthet? módon), az Enter Sandman idevágó részénél. Vagány volt, fényes jöv?t jósolunk a rockszakmában neki. Összességében van/lesz helye ilyen bulikon a Magneticának.

A bulit a Whitesnake Tribute Band zárta, becsülettel, és kis csúszással, és nagyon sajnáljuk, hogy olyan kés?n kerültek sorra, amikor már a néz?szám elég er?sen megfogyatkozott. Becsületes bulit játszottak ?k is, reméljük legközelebb élvezhet?bb id?pontban találkozunk velük.

Ha bárki megkérdez minket, mi a véleményünk a Tribute fesztiválról, azt mondjuk: Király! A többit él?ben kell átélni. Mindenféle Tribute zenekarokkal szembeni el?ítélet nélkül. Csak lazulni, tudjátok!