Kezdem azzal, hogy a Claustrofobia nemrég járt Magyarországon. Terv szerint Győrben is tiszteletét tette (volna) az Affiction nevű török terroristabrigáddal, de sajnos lerobbant a buszuk, így nem értek ide. Albumuk beható tanulmányozása után eszméltem csak fel, hogy miről is maradtunk le…
A Claustrofobia - ahogy már a beharangozóban is bátorkodtam írni - érdekes analógiát mutat a Sepultura-val. Nemcsak azért, mert a négytagú csapat szintén Brazíliából származik. Stílusbeli hasonlóságuk is hamar észrevehető momentum: mindegyikük hihetetlen vehemenciával elkövetett, öles death-thrash büntetést tol az arcunkban, illetve nem utolsó tényező, hogy mindkét együttesben tesók zenélnek a gitáros/énekes, dobos poszton. Érdekes, mi?!
Kvartettünk, ahogy már említettem, a régisulis death-thrash tombolásban érzi otthon magát, és mindez teljesen rendben is van. Súlyos, büntetős gitártémák, alattomos basszer, persze a dob is a helyén, mindezt vaskos sound támogatja – mi kell még?! Remekül alkalmazták az éneklés/hörgés váltogatását a megfelelő helyeken, szerencsére nem válik unalmassá az anyag. Szóval bárhogy nézzük, korrekt.
Izgalmas kezdés (Dicharge, War Stomp) után is találhatunk érdekességeket: akusztikus játékot (Alarm, Nóia), hatalmas váltásokat (Donaet Kill the Future), további kiemelkedő pontként említeném a Tiro de Meta c. dalt - nem tehetek róla, de imádom a spanyol/portugál nyelvű kántálást, haha! Az I See Red-be akármennyire ötvenpercnyi old-skool kaszabolást tömörítettek, a végére még ráfért a sokat idézett elődök méltán népszerű death-thrash himnusza (Beneath The Remains), illetve egy névtelen thrash ’n roll nóta, ami szintén igazi csemegének ígérkezik!! Nem is ragozom tovább: több emberhez kéne, hogy eljusson fantasztikus zenéjük!
CLAUSTROFOBIA diszkográfia:
Claustrofobia – 2000
Thrasher – 2002
Fulminant – 2005
I See Red – 2009
Murphy