viharock.hu online zenei magazin - rock Győrből   Belépés | Hírküldés | Kapcsolat
Magyarország egyik legjobb női énekese, Tóth Renáta szólólemezzel rukkolt elő
Nyomtatható változatBeküldve: 2010. február 06. szombat, 07:00
Cserháti Zsuzsa egykori vokalistája, az Edda vendégzenésze, a Kormorán énekesnője, Tóth Reni két évtizedes szakmai múlttal a háta mögött decemberben jelentette meg első szólóalbumát. A pop-rock dívával a muzsikus létről és a családanyaságról is beszélgettünk.     
Reklám:

– A Kormorán egyik énekesnőjének hogyan jut ideje szólókarrierre is?
 
– A zenekar szerencsére sokat koncertezik, különösen kora tavasztól őszig, a téli időszakban pedig általában albumokat veszünk fel, és pár nagykoncertet adunk. El kell mondanom, hogy énem egyik része kiteljesedhet a Kormoránban, mindazonáltal van még erőm, így énem másik részét is ki tudom teljesíteni, és ami a lényeg: végre meg is mutathatom.
 
– Tóth Renáta milyen szakmai múltat tudhat maga mögött?
 
– A Kormorán tagjaként Magyar Örökség-díjas vagyok, és közel két évtized aktív zenélés után készítettem el első szólóalbumomat. Tinédzserként öt évig a Harley Davidson Bandben zenéltem, majd Demeter György mellett a Bulldózerben folytattam. Onnan igazoltam át a Rat Boysba, amely ír és country muzsikát játszott. 2000 óta pedig a Kormorán egyik énekese lehetek, így társaimmal az immár 33 éves etno rock zenekarban hagyományainkat, veretes népzenénket korszerű zenei eszközökkel mutathatjuk meg. De a sors megadta azt is, hogy Deák Bill Gyulával duettet énekelhettem a Blueskirály jubileumi lemezén, az EDDA pedig több koncertjére hívott meg vendégfellépőnek. Vokálozhattam Cserháti Zsuzsának, Demjén Ferencnek és Charlie-nak, és szerepelhettem több rockoperában, így a Megfeszítettben is.
 
– Miért csak most jött ki egy saját anyaggal?
 
– Mostanra érett meg a helyzet és értem meg én is. Remekül érzem magam a zenekari keretek között, imádom a Kormoránt, de most, így a krisztusi kor tájékán, eljött az ideje, hogy megkezdjem a szólópályámat is. Mindenesetre hazánkban rettentő kevés olyan énekesnő van, aki együttesben és szólóban egyaránt helyt áll. Jómagam pedig meg szeretném mutatni, hogy ez magas szinten lehetséges. A „Nem az első …” című lemez egyébként egy újabb beteljesülés a számomra. Minden embernek van egy története, az élete, amelyet megtapasztal. Valamennyien megpróbáljuk kifejezni ezt az érzést. Ha ez megérett bennünk és készen állunk rá, akkor lehetőség nyílik arra, hogy megvalósítsuk. Számomra most megadatott ez a pillanat, így megmutathatom, mi zajlik bennem. Ezt a lemezt a barátaimmal készítettem, akik előtt bátran vállaltam életem történetét, s akik biztattak arra, hogy nyugodt szívvel mutassam meg legbelső világomat. Énekesként pedig átélhettem, hogy a velem együtt alkotó zenészek, odafigyelve minden rezdülésemre, létrehozták, amire vágytam. 
 
– S miért a „Nem az első ...” címet kapta a lemeze?
 
– Ebbe mindenki azt érthet belem, amit szeretne. Az biztos, hogy számomra is több jelentése van a címnek ...  
 
– Kik szerezték a dalokat, illetve kik működtek közre a lemezen, és milyen stílusban fogantak a nóták?
 
– A különböző zenei stílusokat felvonultató pop-rock albumra Nemes Csaba, Dajka Krisztián, a Kormorán-gitáros Szabó Miklós és a Nemesis zenei mindenese, Fábián Zoltán írta a zenét, a szövegeket pedig Janky Balázs és Máté József jegyzi. Ez utóbbiakba egyébként folyamatosan beleszóltam, hol az alapötletek, hol a kiegészítések szintjén. Az anyazenekaromból amúgy Zsoldos Tamás basszusgitáros és Gáspár Álmos hegedűs is közreműködik a lemezen.
 
– Jellemzően miről szólnak a dalszövegek? És van-e speciális üzenetük akár külön-külön, vagy akár az összeset együtt tekintve?
 
– Természetesen van komolyabb üzenetük. Énekelek a jórészt vitatható értékeket közvetítő médiáról, a közéleti visszásságokról, a természet pusztításáról, de megjelenik a magánszférám is, hiszen az egyik dal a kislányom születéséről szól, egy másik a gyermekkorom egy részét beárnyékoló családi problémákról, illetve van olyan szerzeményünk is, amely a szinte minden famíliában fellelhető problémás, szenvedélybeteg családtagokról „mesél”. Az viszont a dalszövegeinkre jellemző, hogy a vége mindegyiknek pozitív kicsengésű. Az derül ki ugyanis belőlük, hogy mindenhonnan fel lehet állni, hogy mindig van tovább.          
 
– Manapság nem minden előadó, muzsikus engedheti meg magának, hogy szólólemezt készítsen. Ön mellett kik álltak?
 
– Zenész és más barátaim, kollégáim mellett szerencsére akadtak támogatóim. Tudom, hogy ez itt nem a reklám helye, ezért cégeket nem is említek, de mások mellett támogatott az ORTT, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány, valamint Somogyvár és Gödöllő önkormányzata, ami a mai válságos időkben óriási megtiszteltetést jelent.
 
– S hogyan lehet összeegyeztetni 2010 Magyarországán a művészi karriert az anyasággal?
 
– Nehezen, de nekem, hála istennek, van bőven energiám és családi segítségem is. Lányom három hetes volt, amikor munkába álltam, az akkori erdélyi turnénkra már együtt mentünk. Most is magammal viszem minden fellépésre, ahová csak lehet, a hétköznapokon viszont rendkívül sok segítséget kapok férjemtől és nővéremtől. Így tehát elmondhatom: nekem, mint nőnek és zenésznek a karrieremet, a munkámat stabil családi háttér segíti.

   
Legolvasottabb Interjúk
Legfrissebb cikkek
Címkefelhő
A38   Agregator   Angelus   Belga   Beyond   Black metal   Blind Myself   Budapest   Cadaveres   Dalriada   Death metal   demo   Depresszió   DVD   El Pollo Loco   EP   fesztivál   Gyöngyvér   Győr   győri   H.A.R.D.   Hammer World   Hardcore   Heavy metal   Hegyalja Fesztivál   ingyen letölthető   Insane   interjú   képek   Kettőnégy   klip   koncert   magyar   Magyarország   metal   MetalFest Open Air   Metallica   Nadir   Nikson   No Stress   Novarock   Ossian   Petőfi Csarnok   Pokolgép   Punk rock   Red Rocket   Révkomárom   Road   Subscribe   Superbutt   Szeged   Sziget   Tankcsapda   tehetségkutató   Thrash metal   Torock   turné   új klip   új lemez   V2 Music Club   viharock.hu   VOLT fesztivál   Watch My Dying   zenekar   Zorall  
Kapcsolódó linkek
Hír értékelése
Értékelés: 0
szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Koncertek



Reklám - Google

 
websas.hu

Copyright © 2007-2010 viharock.hu, 2002-2008 torock.hu
Oldalkészítés: 0.03 másodperc