Sin Of Kain - Gyémánt „Cathar” Krisztián

2007. május 08. kedd, 19:25    
Április elején (2007.04.07.) a Blue Hell Fesztiválon voltam, ahol elcsíptem Krisztiánt, a Sin Of Kain énekesét, hogy kifaggassam az együttes dolgairól.
Reklám:
Sok minden történt mostanság a banda életében, itt most els? kézb?l értesülhettek mindenr?l. Koncertjük után kivonultunk a Kék Yuk elé – ott legalább hallottuk egymás szavát – és egy jó sör mellett beszélgettünk.

P: - Kezdjük a változásoknál.
K: - Hát a változás annyi, hogy – mit is írunk most? - 2007 januárja óta nincs Anti, – ? alapította a zenekart – arra most ne térjünk ki részletesen, hogy miért. Elég annyi szerintem, hogy mind zenei, mind emberi nézetkülönbségek voltak köztünk, már hosszú ideje. Próbáltunk igazából változtatni ezen, és Antinak is felhívtuk a figyelmét arra, hogy ez így nem lesz jó. Igazából ez nem vezetett semmilyen eredményre, úgyhogy úgy döntöttünk, mennie kell – sajnos.
 
P: - És az új albumon ? még játszik?
K: - Az új lemezen igen. Az új lemezt, majdhogynem teljes egészében ? írta Csabival. Aztán Gerg?nek van egy-két szólója, meg egy-két dolgot tett hozzá, de igazából nagyrészt Anti írta az új albumot Csabival. Szokásos szerz?páros, ugye, ahogy eddig is volt.
 
P: - És milyen lett az új album fogadtatása?
K: - Egyenl?re csak azt tudom mondani, hogy a myspace-en, és egy-két helyen hallható nótára, jó visszajelzések jönnek. Persze nagyon megszenvedtünk a felvételekkel, mert voltunk Békéscsabán a stúdióban – ugyanazon a helyen, ahol az el?z? lemezt is felvettük – és onnan gyakorlatilag egy nulla, egy értékelhetetlen lemezzel jöttünk haza. Így aztán újra kellett venni az egészet és sajnos nem lett olyan, amilyennek lennie kellene, vagy amilyet szerettünk volna. Beleestünk abba a hibába, hogy kapkodtunk, mert azt hittük, hogy a kiadó hajt-hajt, és csak ne legyen ebb?l gáz, hogy milyen ciki, hogy egy éven keresztül veszünk fel valamit és aztán kiderült, hogy még most is dolgozhatnánk a lemezen, mert még mindig nem jött ki az anyag. Eléggé cinkes helyzetbe kerültünk. Arra a két számra, amit hallani lehetett a myspace-en, jó visszajelzések jöttek.
 
P: - Külföldr?l is?
K: - Igen, f?leg külföldr?l, mert a myspace-t rengetegen nézik külföldön is, úgyhogy is-is. Ezt Dávid tudja jobban, de én mindig kapok t?le információkat – és ez van. Tudod, jött a kötekedés, hogy szarul szól a perg?, és tényleg szarul szól… kapkodtunk.
 
P: - És végül is akkor hol vettétek fel?
K: - Az ének maradt a békéscsabai felvétel, a gitárokat pedig házi stúdióban vettük fel Gyula haverjánál, volt zenésztársánál. Az ? lakásának az el?szobájában berendezett stúdióban vettük újra a gitárokat.

P: - Eléggé kult hely…hehe.
K: - Hehe. Dávid bepötyögte a dobokat, az alapokat újra, mert ugye az is nagyon gáz volt és a cinek pedig a City Sound stúdióban lettek külön felvéve. Nem vagyunk túl elégedettek, de most már így fog kijönni.
 
P: - A következ? majd biztos sokkal jobb lesz.
K: - Az biztos. Hehe.
 
P: - A következ?b?l mi van eddig kész?
K: - Van 3 szám már, amit teljes mértékben Gerg? írt… ami azért jó, mert megint más. Ehhez (a mostani új lemezhez – Py) képest jóval death-metalosabb, abban jóval több az úgynevezett black-es elem – tudod, melyik ágáról beszélünk – tehát zeneileg jobban érezhet?ek ezek a témák. De ez így jó, mert nem ugyanazt a lemezt nyomjuk ki állandóan. Folyamatosan csak ugyanazok a nóták, egy séma. Ezek a változások azért jók, mert nem esünk bele abba a hibába, hogy mi leszünk a 300-adik AC/DC… ami mindig ugyanazt a lemezt adja ki. Bár tisztelem a munkásságukat, de azért tudjuk, mir?l van szó. Hehe.
 
P: - A kiadóval milyen a kapcsolatotok?
K: - A kiadóval jó a kapcsolat, csak egy kicsit nehezen jutunk d?l?re. Tehát rengeteg zenekart összeszedtek, mi is rengeteg zenekart ajánlottunk, többek között ugye a mi segítségünkkel szerz?dött oda a Bloodrainbow, a Bornholm, az Arhaic a Damned Spirit Dance, és van is egy-két bandája, ami nevesebb dolog. A viszony jó, csak még nem jelent meg a lemez.

P: - Ha jól hallottam akkor talán a Hammerfall kezdte náluk?
K: - Igen, a Gathering, a Skyforger is volt náluk. Sear Bliss…a régi Sear Bliss lemezeket elvileg most fogják tavasszal kiadni, úgyhogy van náluk pár jó banda.
 
P: - És külföldön mennyire nyom benneteket mind lemezileg, mind koncertileg?
K: - A koncertet nem tudom, arról korai még beszélni, amíg nincs meg a lemez. Próbáljuk ráirányítani a figyelmét a kiadó stábnak, hogy nem ártana, hogy ha van olyan koncert, vagy turné, ahová be tudnánk szállni, akkor támogassa a zenekart. Az nem ártana. F?leg anyagi gondokkal takaróznak. Összeköttetések gondolom, vannak. Egyébként a terjesztéssel, ami bene van a szerz?désben, és amit ? elmondott, teljesen korrekt. Úgyhogy szerintem a terjesztéssel nem lesz gond. Magyarországon nem tudom, hogy ki fogja terjeszteni – lehet, hogy csak mi – volt már arról szó, hogy a Planetnoir – Balázs – próbál kooperálni velük, és akkor ? lesz a kizárólagos terjeszt?. A Hammer nem tudom, menyire fekszik, de egyel?re nem úgy t?nik, hogy nagyon szeretik a kiadót, mert jópár jó zenekart elvittek, akik a Hammer szárnyai alatt próbálkoztak. Ez szerz?i kiadás, úgyhogy csak terjesztés…
 
P: - Volt valami turnéról is szó… szeptember, október környékén mentetek volna…?
K: - Azt nem tudom, hogy melyik… Balázsékkal?

P: - Még Anti mesélte…
K: - Ja! Egy Enslaved-es dolog. A Concerto-s Losonczi Gábor dolgozott azon, hogy el tudjunk menni. Az nem is igazából turné, asszem, hogy Szlovéniába, Horvátországba, meg Magyarországon Pest, meg még egy-két helyre el lehetett volna velük menni, csak aztán még itt sem tudtunk velük játszani, mert kikötötték, hogy sehol nem akarnak el?zenekart, egyáltalán nem akarnak ezzel foglalkozni. Így sokkal egyszer?bb, két zenekar, nincsen csúszás, nem baszik ki senki sem… egyébként valahol egyetértek ezzel. Egy-két ilyenbe már belekerültünk. Satyriconon is pont ezért nem tudtunk játszani, pedig az egy nagy álmom volt.

P: - Az jó koncert volt pedig…
K: - Az jó koncert volt. Hehe.
 
P: - A klipp… rohadt jó lett!
K: - Tényleg jó lett, de az is lehetett volna jobb. Itt kezd?dtek az Antival a komoly problémák. Tavalyel?tt nyár óta ment ez a dolog. Nyáron ugye forgattuk ezt a klippet, szokásos gyártelep… mi más. Kurvára nem ezt akartuk, aztán ez sült ki bel?le. De szerencsére a klippes srácok kitalálták, hogy d?ljön bel?lem a disznóvér… kurvajó, valójában.

P: - Jól néz ki. Hehe.
K: - Hehe. A lényeg a lényeg, hogy olyan reggel 6-tól indult a meló egészen este tízig, addig lehetett ott tartózkodni. Megterhel? volt, de az egyetlen negatívum az Anti volt, teljesen különállt a zenekartól és így ugye neki már szombaton is olyan elfoglaltságai adódtak, hogy kett?kor már kérdezte, hogy mikor mehetne már el, mikor meg volt beszélve. Szóval minden ilyen negatívumot már leszarok, nem akarok már ezzel foglalkozni. Igazából csak azért mondtam el, mert hogyha több anyag lett volna, többmindent tudunk felvenni, többet dolgoztunk volna mondjuk a zenekaros részeken, akkor lehet, hogy mégjobb dolgot ki lehetett volna bel?le hozni. Ha nem azon kell szarakodni, hogy huu bazdmeg nincsen elég id?, vágókép… ez azért tök gáz, tudod. Emiatt volt egy kis görcsölés a srácok részér?l. Egyébként az eetFILM-es srácokkal vettük fel, akik a Bornholm klippet csinálták el?ttünk. ?k rengeteg kisfilmet készítenek meg vizsgafilmet meg miegymást és jól dolgoznak. A szöveget elolvasták, és ugye burkolt politizálás van a Mother Died-ban, úgyhogy így jött az olaj meg a vér. A disznóvérrel én nagyon-nagyon megszenvedtem, mert kitalálták, hogy 3 liternyi, egész nap ott álló vért fognak rámönteni, az elég kellemetlen volt. A mi még elég kellemetlen volt, hogy én azt hittem, hogy már 10 órakor az én énekrészemet veszik, és vagy hatvanszor összevizeztem a hajam, úgyhogy a végén összekötött hajjal vettük fel az egészet. Mondtam, hogy mostmár hagyjatok a picsába, nekem elegem volt és akkor már marad így. De szerintem els? klippnek teljesen jó.
Ha félretesszük azt, hogy gyártelep, mégse az, hogy mászkálunk össze-vissza, meg futkározunk a kamera után…
 
P: - Meg mégse az, hogy koncertfelvételek vannak összevágva
K: - Lesz egyébként olyan is – hehe –, Gyula már megcsinálta, de abban is van egy kis extra. Az igazából azért készült, hogy egy kis extrának feltenni a honlapra. Nem azért, hogy nyomják a VIVA-ban. A klippet, talán ott is nyomják majd… 18-as karikával. Pedig 16-osról volt szó eredetileg.
 
P: - Amiatt a kis disznóvér miatt 18-as?
K: - Sok a vér állítólag.
 
P: - Milyen sok vér? Az a kis vér az ennyire számít?
K: - Figyelj a kereskedelmi csatornák, de még a független TV-k is nagyon fosnak az ORTT-t?l. Iszonyatos hatalma van bazmeg, az egyháznak nincs ekkora hatalma a világban, mint Magyarországon az ORTT-nek. Ami nagyon-nagyon ciki egyébként. De, hozzáteszem, hogy itt van mondjuk a Cool TV, most nem azért, hogy reklámozzam, de szerintem megéri, hogy reklámozzam, mert azon kívül, talán az egész világon sehol nem tudsz olyan adót mutatni, ahol fényes nappal Cannibal Corpse meg Kryptopsy klippeket nyomnak. Remélem más csatorna is a fejéhez kap, és azt mondja, szarom én le az ORTT-t, 12-es karikával is lenyomom a belez?s klippet.
 
P: - Vagy pedig leszólnak fentr?l, hogy gyerekek, ezt azért nem kéne…
K: - Akkor már megsz?ntették volna. És két napja még láttam Cannibal Corpse meg Kryptopsy klippet, úgyhogy teljesen jó. A következ? az lesz, hogy megyünk a Col TV-be, és visszük a klippet.
 
P: - Akkor valószínüleg a klippnek is jó a fogadtatása.
K: - Igen. Youtube-on van fent meg Myspace-en, és az is teljesen bíztató. Az a baj, lehet, hogy csak mi nem vagyunk megelégedve. Sokat dolgoztunk, sokat szoptunk ezzel a lemezzel, és mi tudjuk, hogy mik a hibák. Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy az emberek, a rajongók, nem biztos, hogy ki fogják hallani. A koncerten is így szokott lenni. Tudod, „tök jó volt a buli” szerintem meg tök szar volt. Meg még úgyse ismerik az új számokat… de nem akarunk ezzel takarózni. Amit úgy gondolunk, hogy csorba, azt a következ? albumra 100%-osan ki fogunk javítani.
 
P: - És a két gitár a koncerten? Egy kicsit érezhet?en vékonyabb lett a gitárhangzás.
k: - Dolgozunk ezen a dolgon, de nem nagyon akarunk egyel?re új tagot. Alapjában én már nem bízom senkiben – az az igazság. Id?vel biztosan lesz még egy gitár, de nem teljes érték? tagként, hanem a koncerteken. Gondolkodtunk rajta, de egyel?re így szeretnénk ezt nyomni, aztán majd meglátjuk. Le kell ülni, meg kell dumálni, hogy mi lesz, hogy lesz. A Gerg?nek sem egyszer? nótái vannak, amiket írt…
 
P: - További tervek?
K: - Remélem, hogy év végén, jöv? év elején fel tudjuk venni a lemezt – mármint az újat. Új lemezr?l beszélünk, pedig még ez sem jelent meg…hehe. Hát mindegy. Minél jobb nóták, minél több koncert…de nem csak Pesten, mert már kicsit unalmas, hogy mindig csak Pesten játszunk. Sok minden múlik azon, hogy ha megjelenik a lemez, milyen fogadtatása lesz. Mi azon vagyunk, hogy minél jobb legyen az egész zenekar, mind zeneileg, mind kiállásilag, minden téren.
 
P: - És hogy látod a közonséget? Úgymond… érdemes nekik zenélni? Megértik annyira a zenét, mint ahogy azt ti szeretnétek?
K: - Hmm. Pont most fakadtam ki, pár napja, a magyar metal-közönségr?l, f?leg az undergroundtól. Manapság már rengeteg buli van. Régebben ment a sírás, hogy mért nincs ilyen koncert, mért nincs olyan koncert, és most meg az van sajnos, hogy a rengeteg külföldi buli miatt háttérbe szorult az egész magyar underground. És mindig mondják, hogy ilyen jók vagytok, meg olyan jók vagytok, de amikor az van, hogy a zsebbe kéne nyúlni, kifizetni a jegy árát, mondjuk venni egy pólót, vagy bármit, amivel támogatod a zenekart, az meg már annyira nem megy. És ugyanakkor a hardcore közönségnél – abban is mozgom elég rendesen, úgyhogy látom, hogy abban mi van – nincs ez. Ott a közönség bemegy a koncertre, azt mondja, hogy márpedig én megveszem a pólót, megveszem a CD-t, kifizetem a pénzt, nem szarozok. Pedig mindenki utálja ?ket, megy a fújás, és ez ránk nézve ciki. Én kurva nagyot csalódtam a metal-közönségben, mert régen nem ez volt. Én megértem, azt egyébként, hogy nincs pénz, mert kurvára nem lehet ezt bírni anyagilag, de azért egy kicsit nem ártana több támogatás. Azért akik eljönnek az ilyen nagyobb bulikra – azért is próbálunk olyan bulikban játszani, ahová azért eljönnek az emberek – azoknak jók a visszajelzéseik, ismernek minket, azt látom, hogy ismerik a nótákat, úgyhogy nincs para. Azt meg hogy mennyire értik meg ezt az egész zenét, azt nem tudom. Tudod jól te is, hogy a mai világban az a lényeg, hogy túrás, túrás… itt van például, hallgattam az új Shining-ot (Shining V. - Py) és azt mondták rá, hogy romantikus lett…hmm. Valami akusztikus gitár benne… és attól már romantikus lesz? Most mir?l beszélünk? Az a baj, hogy nem nagyon foglalkoznak már olyannal, hogy hangulat. Valami kiveszett ebb?l az egész undergroundból ilyen szinten, és a közönség részér?l. Igazából hallgatják, meg tombolnak, meg elvannak, de annyi. Senki nem jött oda még hozzám – ha erre gondolsz –, hogy elbeszélgessen arról, hogy milyen jók a szövegek, és ezt gondolom, meg azt gondolom. Hehe. Meg azt nem is velem kellene megbeszélni, hanem az Antival. Az lejön, hogy durva zene, aztán bemozdulnak, ha bemozdulnak, de látod, most is noszogatni kellett ?ket. De lelkesek. Koncerten lelkesek. Kivéve a CoF bulin. Ott is volt sok lelkes ember, meg sok lelkes irogató, aki - elküldött a büdös picsába – hehe –, hogy én mennyire egy tehetségtelen szar ember vagyok. De hát nem érhetek fel egy Dani Filth-el, tudod. Ezt dobta nekem a gép. Hehe.
 
P: - De jó ez így.
K: - Jaja, én élvezem. Vannak olyan id?szakok, amikor fáradtabb vagyok, meg másnaposan kicsit nehezebb. Hehe. Olvastam kritikákban, hogy a Sin of Kain megint rosszkedv? volt, de mi nem vagyunk rosszkedv?ek…most bazzeg mosolyogjak a színpadon? Áááh. Hordjam a bohócsipkát és rohangáljak fel alá? Nem rossz a kedvem. Anti volt az a zenekarban, aki a népet f?tötte. Például szigeten is koncerten végig üvöltötte, hogy „metál…metál”, és utolsó nap már a hídon jöttek szembe az emberek és ordították, hogy „metál…metál”. ? szerette ezt csinálni. Én meg úgy vagyok, hogy ha érzem, akkor kommunikálok…ez nem egy direkt dolog. Figyelj, ha jól érzem magam, mint például Metalmánián hulla részegen tök jól elpoénkodtam a közönséggel, egy kicsit paraszt módon. De ez úgy jön. Most egyébként jó volt a közönség, nem volt gáz, fasza volt, semmi okom nem lehet a panaszra. Lehet, hogy ez majd változik. Nem kéne koncert el?tti nap mindig berúgnom. Szombaton, amikor játszunk, valahogy pénteken mindig sikerül jól berúgni. Hehe. Persze kell kommunikálni, de itt van mindjárt ellenpéldának a CoF buli. A Dani egy kurva számcímet nem mondott be, egy kurva szót nem szólt a közönséghez, semmit. Elnyomta az énektémát, és csá. Aztán ott a My Dying Bride, ahol gyakorlatilag alig bír megszólalni a csávó a színpadon, aztán senki nem mondja azt, hogy áhh… Mondjuk nála lehet azt mondani, hogy rossz kedve van – hehe – rosszul nézne ki, ha vigyorogva adná el? ezeket a témákat. ?t mért nem baszogatják, hogy rossz kedve van? Érted…
 
P: - Köszönöm az interjút, és egy rakat sikert nektek!
K: - Köszönöm én is, és remélem, hogy lesz is. Hehe.


    Megosztás:
Címkék: Sin Of Kain
Szólj hozzá a cikkhez