Kalapács hírek, koncert a Vadvirág táncházban
Az idén 10. életévébe lépett Kalapács zenekar 2010-ben sem tétlenkedik. Miközben „APOKALIPSZIS” c. albumuk lemezbemutató turnéja zajlik országszerte, folyamatos stúdiómunkákkal telnek a hétköznapok.
Reklám:
Egy sereg ajándék kiadvánnyal készül a banda a kerek évfordulóra, ráadásul ezeken a kiadványokkal párhuzamosan készül Kalapács József akusztikus albuma, egyszer?en csak „Akusztika” címmel.
A banda önálló koncertjein kívül az összes neves fesztiválon fellép idén és jó néhány motoros találkozó vendégeként is látható lesz a nyár folyamán.
A banda önálló koncertjein kívül az összes neves fesztiválon fellép idén és jó néhány motoros találkozó vendégeként is látható lesz a nyár folyamán.
Akik Kalapács Józsi színházi szerepléseire is kíváncsiak, augusztusban a Nyíregyházi Mandala Dalszínház vendégeként láthatják az „István a király” c. rockoperában Koppány szerepében, valamint az „Egri csillagok” c. rockoperában Heged?s Istvánt alakítja majd.
A legfontosabb aktualitás azonban most is, mint mindig, a legközelebbi koncert. A közelmúltban vadonatúj rock és rock’n’roll klub nyílt Budapest szívében, a 2-es metró Stadionok megállója mellett. Február 20-án, szombaton, 21 órától igazi best of m?sorral készül a Kalapács zenekar a Vadvirág Táncházban való bemutatkozásra. Nem maradnak ki persze az új album dalai sem, de hallhatók lesznek Kalapács Józsi metal-ban töltött 28 évének legpatinásabb dalai is.
A Vadvirág táncház rendkívül olcsó ital- és jegyárakkal vár mindenkit a bulira.
Szólj hozzá a cikkhez
Friss zenei hírek
02.18. |
02.15. |
02.14. |
02.11. |
02.02. |
Hasonló cikkek
Cimkefelh?
bemutatkozik, Bohemian Betyars, Campus Fesztivál, Depresszió, dobost keres, els? nagylemez, Extrém metal, gitár, gy?ri, HangSúly, Hegyalja Fesztivál, Hollywood Rose, jótékony cél, Kalapács, Kowalsky, LOCOFEST, Metallica, Moby Dick, OMEN, Ossian, Pet?fi Csarnok, Punk rock, Rubicon, Sing Sing, Soulfly, szavazás, Thrash metal, turné, viharock.hu, zenei díj