Azfeszt 2010 - THERMÁL ROCK’N‘ROLL
2010 augusztusában egy teljesen felújított és átépített helyszínen várja a thermal rocknrollereket az Azfeszt! A tavalyi kissé poros terület helyett, ami sajnálatos módon az új strand építése miatt alakult ki, az elmúlt éveknél több kategóriával magasabb színvonalú fesztiválhelyszín fogadja majd az odaérkez?ket.
Reklám:
Talán sokan egyetértenek vele, hogy a „Magyarország legdinamikusabban fejl?d? fesztiválja“ cím kicsit sem durrogtatott közhely ebben az esetben. Az Azfeszt mára az egyik legel?remutatóbb zenei rendezvénnyé n?tte ki magát. A kezdeti próbálkozások után a hazai zenekarok mellé felsorakoztak a nemzetközi rock/metal szcéna vezet? vagy kultikus csapatai, s?t, olyan bandákat is el lehet csípni az öt napos „happeningen“, akik eddig nem koncerteztek nálunk, mégis nagyon népszer?ek Angliában, Amerikában vagy Európa nyugati országaiban. Az Azfeszt minden kétséget kizáróan üde színfolt Magyarország fesztiválfelhozatalában, ráadásul olyan környezetet biztosít vendégeinek, ami páratlan itthon. Idén két strandhelyszín is a fesztiválozók rendelkezésére áll majd; a fedett uszodát és a wellness részt azok fogják különösen értékelni, akik pár órára ki szeretnének szabadulni a zenei ?rületb?l. Persze azoknak sem kell félni, akik hozzászoktak, hogy a fesztivál területén is megmártózhatnak a termálfürd?ben, ?k két medencében áztathatják magukat, vagy éppen sütkérezhetnek a parton, miközben élvezik a közelben található nagyszínpad m?sorát. A fesztivál helyszínér?l egyébként rövidesen részletes bemutató anyag kerül majd fel a honlapra.
És hogy kik az idei Azfeszt nagyágyúi? A tavalyi Agnostic Front buli után most itt lesz a NYHC másik vezet? bandája, a Madball. Játszik még a dán modern metal egyik alappillérének számító Mnemic, a metalcore extrabrutál vonalának képvisel?je, a The Black Dahlia Murder és a Santa Barbarából érkez? Mad Caddies, akik lakóhelyükhöz méltó módon fúvósokkal megtámogatott kaliforniai punkot nyomnak, megidézve olyan nagyságok szellemeit, mint a The Police és a The Clash. A Despised Icon bulija azért rendkívül jelent?s, mert a kanadai deathcore csapat nyári turnéja után feloszlik, és így nálunk itt láthatóak utoljára. A zenekar egyébként egy hivatalos közleményt adott ki, ahol meg is indokolják döntésüket, miszerint a tagok új fejezetet kezdenek életükben, többek között a családalapításra és más tevékenységekre szeretnének koncentrálni. Az amerikai Polar Bear Clubra valószín?leg sokaknak fáj a foguk, hiszen még sosem jártak nálunk annak ellenére, hogy nagyratartott bandáról van szó az esetükben. ?k nem sokkal a Vans Warped Tour koncertkörútjuk után látogatnak el hozzánk, hogy emo/poszthardcore zenéjükkel bizonyítsák, hogy mindaz a sok jó, ami a kritikákban jelent meg róluk, igaz. Az Elvis Jackson szintén nem ismeretlen a hazai közönség számára; ska, reggae, hardcore beütés? rockzenéjükkel többször végigzúzták már Európát, 2008-as lemezüknek pedig nem más volt a producere, mint a Faith No More basszusgitáros Bill Gould, ami azért valljuk be, szlovén zenekar lévén nem kis dolog. Aki szerei az energetikus, dallamos, vokálokkal alátámasztott gitárzenét, bírni fogja az Elvis Jacksont is.
A magyar zenekarokról sem illik megfeledkezni, hiszen igencsak színes felhozatalra számíthatnak a rock/metal rajongók. A modern metalt többek között a Subscribe, a Superbutt, a Blind Myself, az Insane és a Cadaveres képviseli. A rock/metal csapatok közül természetesen nem hiányozhat a két hazai kedvenc a Road és a Depresszió sem. Az alterosabb vonalért a Kiscsillag és a 30Y felel, de fellép még hazánk legjelent?sebb rapformációja a Belga, az újgenerációs zenekarok krémjéhez tartozó, Irie Maffia, Óriás és H.E.R.O, a magyar hardcore színtérb?l feltört Bridge To Solace, a hardpop hazai helytartói a Fish!, sokak kedvenc, már-már kultszámba men? zenekara, az Isten Háta Mögött, valamint a magyar modern metal új szupergroupja, a Wrong Side Of The Wall. A népi gyökereket ápoló Kerekes Band és a Folk Error, valamint a rádióslágereket kicsavaró, saját „képére“ formáló Z.U.P. valószín?leg önfeledt táncolásra csábítja majd a közönséget, csakúgy, mint a Kowalsky meg a Vega.
Idén is lesz tehetségkutató, így a délután folyamán bárki drukkolhat kedvenc feltörekv? bandájának egy hideg sör vagy fröccs mellett, de aki inkább körbenézne a környéken, annak is akad b?ven látványosság bent a városban.
Legyen nyárvégi levezet? vagy iskolakezdés el?tti utolsó bulizás, az Azfeszt mindkét célnak megfelel.
További infó: www.azfeszt.hu
AZFESZT 2010
THERMAL ROCK’N‘ROLL
2009. augusztus 18-22.
Nyírbátor, Gyógyfürd? és Kemping

Szólj hozzá a cikkhez
Friss zenei hírek
06.29. |
06.26. |
06.05. |
06.04. |
05.17. |
Hasonló cikkek
Cimkefelh?
2. nagylemez, 30Y, alternatív rock, Angerseed, Casketgarden, Cyparis, Death metal, Edge Records, els? nagylemez, Fish!, Folk, Grunge, Hobo, Kalapács, koncert, Leander Rising, Metallica, Nadir, Nevergreen, No Stress, nyeremény, Ossian, Pokolgép, Punk, Tatabánya, The Idoru, Thornwill, újrakiadás, viharock.hu, Virrasztók