Lord: Új lemez, DVD, sajtótájékoztató
Négy év várakozás után 2010.04.01-én megjelent a Lord zenekar 2010-es új albuma, Örökké címmel, 13 dallal és egy bónusz DVD-vel, amely a 2008-as sitkei koncertjük felvételét tartalmazza.
Reklám:
Az 1972-ben megszületett Lord zenekar, a 80-as évek elején pedig a Lord zenekar himnuszának is nevezett Vándor cím? szám. A mai napig egyik legkedveltebb nótájuk, amelynek érdekessége, hogy - állítólag - a szövegét maga a közönség írta, és a zenészeknek csak össze kellett rakni egy komplett dallá. Sorra születtek a dalok és megjelent az els? lemez is, melynek következtében egyre gyakrabban lehetett hallani az együttesr?l. 1986-ban jelent meg els? magyarországi kislemezük, az Akarom ?t! - Tépett álmok, amely óriási sikert aratott. Népszer?ségük egyre n?tt: megalakult az els? Lord-klub, az Országos Lord Levelez? - Rajongó Klub, valamint a budapesti Lord Klub. Hamarosan újabb róluk szóló kiadvánnyal büszkélkedhettek: Kozma Gábor LorDolgok címmel könyvet írt a zenekarról. 2004-ben a budapesti Wigwam Rock Klubban megrendezett Arany Nyíl Rock Gálán és Díjátadón a Lord együttest nagy öröm érte, hiszen a közönségszavazatok alapján az év életm? díjasa lett a zenekar. Még ebben az évben a Wigwamban kiosztották az Arany nyíl díjakat: Gidófalvy Attila lett 2005. legjobb billenty?se. Ezután jelent meg új lemezük is: Kifutok a világból címmel. A Lord a 2006. évi Európai Arany M?vész Nemzetközi Min?ségi díját vehette át, ami azért is nagyon fontos, mert ilyen jelent?s díjat még nem kapott rockzenekar. 2007-ben Wigwam Rock Klub közönségszavazásán a 2006. év koncertje díjat vehették át. Er?s Attila, a Lord alapító tagja kapta a Kiemelked? Kulturális Munkáért-díj II. fokozatát, a rockzene területén végzett kiemelked?, több évtizedes tevékenységéért.
2009-ben megjelent a zenekar dupla válogatás cd-je 34 dallal, köztük néhány ritkasággal, új hangzásban, újra rögzít Olyan klasszikusokat hallhattunk rajta újra felvett formában, mint a 2006-os Kifutok a világból lemez címadó nótája, a Virágdal, a Szemedben a csillagok, az Érezzél engem, a Fázom a szélben vagy a Tombolhat szél.

A magyar rockzenei nagyjainak friss lemeze négy év várakozás után április elején lát napvilágot. Az el?z?, dupla válogatás album (Szóljon a Lord!), 23 héten át magabiztosan a Mahasz lista élbolyában tartotta magát, s legmagasabb helyezése az els? hely volt Az Örökké cím?, 2010-es korong 13 új dallal, valamint egy limitált, els? szériás bónusz DVD-vel együtt jelenik majd meg, amelyen a 2008-as sitkei koncert teljes felvétele megtalálható lesz.
A zenekar az új lemezt 2001.04.01-én sajtótájékoztató mutatta be:

A fotón balról jobbra: Horváth István (koncertszervez?), Gidófalvi Attila, Apró Károly, Pohl Mihály, Er?s Attila, Gyurik Lajos, Dr. Hartmann Kristóf (Hammer Records), Balogh József (szövegíró)
Fotók: Ecseti Péter

Friss zenei hírek
05.13. |
05.12. |
05.11. |
05.10. |
05.01. |
Legolvasottabb Zenekarok hírei
Hasonló cikkek
- Vándor - Lord tribute zenekart alapítottak a győri Orfeus tagjai
- Lord, Beatrice, Leander Kills és DORO kezdi a decembert a Barba Negrában
- Lemezbemutató 28 év után - Fáraó és Lord a Barba Negrában
- Zorall Sörolimpia - alakul a program az év legzorallabb fesztiválján!
- Zorall Sörolimpia, Alsó?rs, 2014.08.21-23.
Cimkefelh?
30Y, Angelus, Dalriada, Debrecen, demo, Depresszió, Edge Records, els? EP, Firkin, gitáros, Hammer Concerts, iTunes, Kelet Underground, lemezmegjelenés, Lord, MetalWar Fest, No Stress, Piramis, Pokolgép, Red Rocket, Rock, Rockmaraton, Slayer, Soulfly, Stoner rock, Sziget, születésnap, tehetségkutató, zenekar, Zorall