Slash - Slash

Mattyy - 2010. június 07. hétfő, 07:00    
SlashVégre egy igazi, hamisítatlan, ízig-vérig rock album ! Végre ! Az ex-Gunner, Velvet Revolver cilinderes gityós rászánta magát arra, hogy összehívja cimboráit, a szakma nagyjait és öregjeit, hogy csuklóból készítsenek egy óriási lemezt.
Reklám:
Úgy gondolom, önmagukban a nevek is el fogják adni a produkciót, de ha komolyabban belemélyülünk a dalokba, vigyáznunk kell, mert függ?séget okoz. Szerintem mindenkinek sikerült legalább önmagát adnia… De lássuk, kik is szerepelnek itt.

El?ször is a nagy öregek : Lemmy, Ozzy, Iggy Pop. Doctor Alibi, Crucify the Dead, We’re All Gonna Die lehetnének akár az anyazenekarok nótái, annyira magukkal hordozzák tipikus jegyeiket. Itt viszont szépen megférnek, színesítve az egyébként is sokrét? koncepciót. Aztán a 90-es évek két óriási torka, Ian Astbury a Ghost, és Chris Cornell a Promise dalokban. Ez utóbbi hihetetlenül betalált nálam, Chris Cornell végre olyan, amilyennek megszerettem annak idején, felcsillant tudásának legjavából. Az egyik személyes kedvencem.

Hasonlóan laza dalocska a Gotten, egy bizonyos Adam Levine (Maroon 5) amcsi pop/rock énekes el?adásában. Nem hallottam korábban ezt a faszit, de most már tudom, hogy ki. A másik hatalmas kedvencem. Ugyanezt elmondhatom Rocco DeLuca, Saint is a Sinner Too vendégszereplésér?l is.

Szégyen, de el?ször nem ismertem fel Myles Kennedyt (Alter Bridge), csak éreztem, hogy valahol már hallottam. :) Pedig a One Day Remains valamint a Blackbird két olyan gyönyör?ség, amely életem végéig elkísér. Két dal megírásában is elévülhetetlen érdemei vannak : Back From Cali, Starlight. A Startlightban a t?le szokásos módon, óriási érzelmi töltettel énekel. Csúcs ! Csakúgy, mint a By The Sword, Andrew Stockdale (Wolfmother) el?adásában. Külön ajándék, hogy Myles Kennedy a turnéra is elkíséri Slasht, így a Novarockon együtt láthatjuk ?ket. Ezt nem hagyhatom ki !

Aztán akik picit kilógnak a sorból…

M. Shadows és a Nothing To Say, már-már metálos, a lemez leglendületesebb, legpörg?sebb tétele. Vagy Fergie, egy veszett jó n? óriási rock torokkal, pedig nem is ebben a stílusban tolja a biciklit. Talán nem véletlenül dolgozták át a Paradise Cityt az ? hangjára a Run DMC-vel. De a Beautiful Dangerous se semmi.

Majdnem megfeledkeztem Kid Rockról és az I Hold On sallangmentes atom laza daláról. Ez fogott meg el?ször, lazasága, szell?ssége a mai napig nem enged. Maradt még a Watch This, egy instrument borulat Dave Grohllal és a nagy haverral Duffal a végére.

Tökéletes, min?ségi, változatos örömzene ez, Slash ízes, jellegzetes rock/blues játékával. Úgy gondolom, minden zenész vágya lehet, hogy pályafutását egy ilyen albummal koronázza meg. Én biztosan beérném ezzel, mert nehéz lenne túlszárnyalni. De ha lesz folytatás, bizonyára ütni fogja ezt a szintet. Ezek a faszik nem tudnak hibázni. Zenében legalábbis nem… :)


Mattyasovszky „Mattyy” Zoltán


Címkék: Slash
Szólj hozzá a cikkhez