Novarock 2010 @ Nickelsdorf, Pannonia Fields II

Murphy - 2010. június 20. vasárnap, 07:00

Tavalyi fesztivál után egyöntet?en arra jutottunk, hogy többet már nem megyünk, hiszen mindent/kit láttunk, akit csak lehetett - ergó a csúcson hagyjuk abba. Aztán ahogy számoltuk vissza a napokat egyre több érdemleges banda neve t?nt fel, így aztán ötödik alkalommal sem volt választásunk…

Reklám:

Ahogy az el?z? években, úgy most is rengeteg visszatér? zenekar jellemezte ezt a háromnapos rendezvényt - Stone Sour, Alice In Chains, Skindred, Slayer, Killswitch Engage, Bullet For My Valentine stb. - de még így is b?ven megérte felkerekedni az igényes zenéket szeret? közönségnek. Ha egy-egy együttest külön akarunk megnézni, egy rakás pénz lett volna, feltéve, ha eljutnak egyáltalán Magyarországra, mert általában az a tendencia érvényesül a nagyobb bandákra, hogy Bécsnél visszafordulnak - viszlát Kelet-Európa!

DAY 0 - CSÜTÖRTÖK

Tom Slayer cimbora – aki az el?z? három évben kísért el utam során - ezúttal visszamondta, helyette a VIHAROCK-os Matty kollégával aprítottuk a témát. Két óra magasságában indultunk neki Gy?rb?l, közbeiktatva egy kis kitér?t, ahol megpróbáltuk felderíteni Hegyeshalom legputtóbb (értsd: leglepukkantabb) vendéglátói-pari egységét, de sajna kénytelenek voltunk egy vegyesbolttal beérni. Viszonylag rövid várakozási id? után már bent is voltunk a parkolóban, majd a jegy vételezését követ?en Matty kit?n? irányérzékének (és némi emberi tényez?nek) hála eljutottunk a magyar táborhoz. A Piros Színpad közvetlen t?szomszédságában kialakult kommunában vagy 12-15, többségében NovarRockológia tárgyból már egyszer-kétszer vizsgázott hazánkfia tömörült össze; jónéhányukat ismertem az el?z? évekb?l, illetve az ÚjKoponya fórumról. Welcome drink, puszi-pacsi, újabb welcome drink, ismerkedéshez ugye elengedhetetlen tartozék, majd megint egy pár jóles? welcome drink, de csakis az el?z? évek élményeinek felelevenítése végett. Következ? lépésként gyors sátorállítás, majd becuccolás a parkolóból.

Idén már a kemping területén is lehetett dobozos sört - OttaRocker névre hallgató, fekete dobozos OttaKringer special editiont, illetve citromos Radlert - venni egy euróért, ami a benti öthöz képest jóval emberbarátibbnak (értsd: gazdaságosabbnak) t?nt. Mint kés?bb megtudtam, ez már tavaly is m?ködött, de valahogy mégis elkerülte a figyelmemet. További újdonságok, hogy a focivécé miatt külön elszeparált részt nyitottak egy bazi kivetít?vel (nem messze laktunk onnét), valamint idén egy harmadik színpad (Green Stage) is nyílt, mely a helyi amat?r bandákat juttatta fellépési lehet?séghez, mindent?l távol egy aprócska sátorban.

Kés? este összever?dtünk a nyitónapon szokásos önfeledt rockdiszkóra, el?tte / utána / közben pedig er?sen szemrevételeztük a Spritz-felhozatalt - vagyis literes fröccs mindenféle gyümölcsös aromákkal vegyítve, úgymint: málna, cseresznye vagy éppen ?szibarack-mangó… nagyjából ilyen sorrendben is, haha! Amúgy a poharak és korsók az el?z? évekhez hasonlóan most is betétdíjjal rendelkeztek, úgyhogy ment is a hajsza utánuk rendesen, hiszen darabonként egy eurot értek. Ha ügyes vagy és eleget találsz, simán ki tudod bekkelni vele az egész napos italfogyasztásodat, haha!

Míg el nem felejtem: a másik kihagyhatatlan speciális kellék, ami valamilyen formában, de a fesztivál egész területén megtalálható, az a Mr. Asia Wok által el?állított, ismertebb, szubkulturális nevén gányos nudli. Büfékocsi alatt eresztik le a gányt, amiben a tésztát összedolgozzák, úgyhogy ezt a kaja euróvécében fogyasztva a legideálisabb. De a szemétbe kiöntött részén lehet még szörfözni, frissít? gányfürd?t venni, némely gány-core zenét játszó bandák pedig rafináltan ezt dobálják be a tömegbe. Ha igazán bátor vagy kérhetsz sz?rt, rostos gány-dzsúzt, vagy akár Spritze mit Gány fantázianev? koktélt is - pohárba, korsóba vagy esetleg gány-bongba töltve, a tölcséres gány-krém pedig szintén vagány. Gányt lövethetsz vagy varrathatsz magadnak, ha akarod, de a Gány-Hero-ba is megmérheted tudásodat. Apropó, léggitár helyett is már csak felfújható lég-gányt osztogatnak a különféle pénzintézetek hostessei, a földön hever? üres gányok pedig betétdíjasak, ergó visszaválthatóak egy teli gányra. A fürd?blokk melletti területet sem a víz öntötte el, az csak a látszat, hanem a büfékocsiból szivárgó gánylé… Láthatjátok, hogy egy egész ipart fel lehet építeni rá, ?k sem hülyék!

DAY 1 - PÉNTEK

Hajnalig tartó meghitt beszélgetés – vége fele már csak egy igen ritka tibeti tájszólásban bírtunk megszólalni -, és a kiadós toroköblögetés után kb. növényként ébredtem. Magyarán éppen hogy fotoszintetizálni bírtam csak. Napsugarak iszonyatos perzselése miatt viszont muszáj volt kikászálódni az ötven fokos sátorból, mert rohadtul nem akartam spontán öngyulladt zombiként végezni. Valahogy túléltem.

Er?s hidratáció és egy mesés csilisbab konzerv jótékony hatásával egybekötött regenerálódási folyamat után, idei els? koncertünk a The Dilinger Escape Plan-nel realizálódott. Legújabb Soulfly albumról (Rise of the Fallen c. dal) ismer?s énekhangot immáron él?ben is tapasztalhattam, ámbátor ez az oda-vissza váltogatós, progresszív matekozás számomra nem nyújtott befogadható élvezetet.

Nem úgy, mint a rögtön utána következ? Hellyeah! Aki nem vágja, hogy mir?l szól a fáma: Vinnie Paul (Pantera, Damageplane dobos) Mudvayne tagokkal egy klassz kis szupergroupot alapított, s most nyáron jön ki a második anyaguk. Ennek okán léptek fel a Pannonia Field II-ön, úgy fél kett? magasságában. Perzsel? nap ide vagy oda, derekasan megizzasztottak minket alig egyórás m?sorukkal, melynek szinte minden egyes percében kötelez? volt a headbangelés meg villázás, akkora önfeledt metált toltak!! Koncert után nem sokkal a színpad mellett dedikáltak a pokoli srácok, mi is egyb?l beálltunk a sorban. Így sikerült pacsiznom Hell-ékkel - különösen a számomra oly nagy becsben tartott Vinnie Paul személyével - grátisz aláírásuk pedig csak hab volt az els? napi Nova-tortán!

Miközben rájuk várakoztunk, felcsendültek az Airbourne els? foszlányai, de már azokból kit?nt, hogy nagyon nem a mi világunk, úgyhogy nyomultunk is át a másikhoz. Épp felénél tartott a Russkaja, mire odaértünk. Félreértés ne essék, nem rossz kaját mondtam, hanem: RUSS (mint orosz) – SKA (mint a m?faj) – JA (mivel áttelepültek németbe, és mellesleg igen derék zenét tolnak), így együtt leírva pedig egy olyan fúzió jött létre, amelyre képtelenség lett volna egyhelyben maradni, legyen szó ugrabugráról vagy éppen skaingról. Ennek folyományaként aztán ropta az egész néz?tér, olyan port csinálva, hogy bent egyedül búvárpipával lehetett lélegezni, haha! Zenéjükben egyébként orosz népzenei motívumokat ötvöztek ska-val, egészen sajátságos, de elképeszt?en szórakoztató módon, énekesük akcentusa pedig csak fokozta az élvezeti értékét!

Utána gyorsan vissza Slash-re, hiszen az ?rült Kalapost nem lehet kihagyni, haha! NovaRock egyébként is megadja a módját, hogy az egykori GNR tagokat nézzük: 2006-ben Axel volt itt a legújabb felállásával, és az akkor még mindig csak félkész állapotban létez? Kínai Demokráciájával, tavaly Duff jött a Loaded-del, most pedig Slash a szólózza szét a búzatábla közepét! Koncert el?tt amúgy er?sen tanakodtunk, hogy vajon hogyan, illetve kivel / kikkel valósítja meg a szólólemeze anyagát, hiszen minden énekest/n?t nem hívhat el, aki szerepelt, mellesleg nem is tudná. Aztán mikor közeledtünk, és meghallottam az egyik jellegzetes Velvet Revolver dalt (Sucker Train Blues), mondom egyb?l: ez Scott Weiland lesz, a Stone Temple Pilots énekese - és mellesleg a Velvet-é is -, olyan átkozottul dalos pacsirtán nyomta! Aztán el?került egy-két GNR opusz, és még több Velvet Revolver (Fall To Pieces, Dirty Little Thing, illetve megasláger Slither) és ezek hallgatása közben világméret? extázis kerülgetett, hogy itt és most ezt hallhatom, és hogy milyen nagyszer?! Kés?bb derült csak ki számomra: nem Scott ugrott be az énekes szerepébe – mondjuk ez is kézenfekv? lett volna, ugyanis este lép fel a Stone Temple -, hanem az Alter Bridge nev? alter-hard rock formáció énekese; ezúton is maximális riszpekt neki, mert iszonyatos klasszul énekelt ki mindent!

Stone Sour is azon bandák közé tartozik, akik két-háromévente masszívan megfordulnak ezen a fesztiválon, legutoljára például 2008-ban láthattuk ?ket. Imádom Corey – most már Geszti Péter fejjel rendelkez? – Taylor urat, de szerintem kissé túlzásba vitte ezt a „tapsoljátok meg magatokat, mert annyira f*szák vagytok” dolgot. Az elején még elment a dalok közötti pracliütögetés, ellenben a végén már azt is megtapsoltatta, mikor ásványvizet dobott a tömegbe… Látszott rajta, hogy ez csak pótcselekvés, meg van kicsit roggyanva, nyilvánvalóan nem dolgozta még fel Paul Gray halálát - viszont vártam volna valamiféle megemlékezés dolgot, vagy legalább egy perces néma gyászszünetet. Igazából semmi kifogásom nem lehetne a produkció ellen, mert a zenét kit?n?en szolgáltatták, Corey hangja szintén parádés (mint mindig!), de valahogy nekem hiányzott az egészb?l az a varázs, ami még az el?z? alkalommal megvolt. Ha a dalokat nézzük, akkor els?r?l volt a Blotter, Idle Hands és a Get Inside - vagyis semmi meglep?. Come What(ever) May tekintetében a húzónóták kerültek el? (Through Glass, Reborn, Made Of Scars, Hell & Consequnces, Your God, na és persze a kihagyhatatlan 30/30-150), meg három pár dal a szeptemberben megjelen?, Audio Secrecy néven futó új anyagról, amik els?re nem igazán gy?ztek meg, de ne legyen igazam…

Ez a mai aztán tényleg az S-bet?sök napja, legalábbis ami a kék színpadot illeti: Subway To Sally, Slash, Stone Sour, a Stone Temple Pilots ugye még hátravan, de ami a lényeg, hogy most jött a Ska-P! Spanyol ska-punk formációnkat szó szerint utoljára 2005-ben a Szigeten néztem meg a búcsúturnéjukon, azóta szerencsére meggondolták magukat, újraalakultak, és új anyaguk is megjelent, most pedig megint vígan koncerteznek. Szinte az összes üt?sebb dalukat elhozták, egyedül a Welcome To Hell-t hiányoltam a végére, az bizony kiváló zárás lett volna, bár így is b?ven ötöst érdemelnek a srácok – mind zeneileg, mind a látványt illet?en. Pipi, a színpadi mókamester el?bb gésának öltözött be, majd XVI. Benedek pápává vedlett át, de valami félelmetesen nézett ki, ahogy abba a hacukába ropta. Azon meg már meg sem lep?dtem, hogy a Cannabis-ra hirtelen penetráns f?szag tört el az egész néz?téren, haha!

Ha már a borsos ára miatt kihagytam a pesti Rammstein-t, itt volt az ideje pótolni, és hát hol másutt is tehetném ezt, mint természetesen a NovaRock keretei között, ez nem is vitás. Alaphangon százezermillió ember lepte el az arénát; szerencsére látni is lehetett valamit, illetve f?leg azt, mert ugye Rammstein nem is lenne az, aki, pirotechnikai mókázása nélkül. Egyes dalokra különösen odafigyeltek: ekkor füst meg t?z lepte el alulról / felülr?l a színpadot, melynek h?jét még száz méterre a színpadtól is b?ven lehetett érezni. Feuer Frei-nél például egyértelm? volt, hogy mi lesz, vagy Benzin-re, aminél berohant egy ember, akit annak a rendje és módja szerint (rutinból) felgyújtottak, és úgy futkosott a színpadon. De az is el?fordult, hogy Flake (nyüzüge billenty?s csávó) egy gumicsónakban úszkált a tömeg tetején, haha! Megkapó ritmusban váltakoztak a gyors és lassú, vad és szelíd, metálosabb és líraibb hangvétel? dalok, amib?l aztán egy rendkívül változatos, fenomenális program sült ki, de azt is mondhatnám, hogy úgy t?zbe hoztak minket, hogy szinte már lángolt a szemünk a gyönyör?ségt?l! És ha már a t?znél járunk: a hatalmas t?zijáték sem maradhatott el, mi csak álltunk és bámultunk, de én igazán akkor szartam be, amikor a kever?toronyból l?ttek ki rakétákat, egyenesen a tömeg felé, az nem volt semmi! Dalok tekintetében ugyan hiányoltam pár régebbi szerzeményt, de a látvány mindenért kárpótolt. Amit Rammstein-ék annak idején kitaláltak, és amit a mai napig csinálnak, az példaérték?. Baromi látványos, zenés, profi performance, csak ezt tudom erre mondani.

Setlist:
1. Rammlied
2. B*******
3. Waidmanns Heil
4. Keine Lust
5. Feuer frei!
6. Weisses fleisch
7. Wiener Blut
8. Frühling in Paris
9. Ich tu dir weh
10. Liebe ist für alle da
11. Links 2-3-4
12. Haifisch
13. Du hast
14. Pussy
15. Benzin
16. Sonne
17. Ich will
————–
18. Seemann
19. Rosenrot
20. Engel

Utolsó koncert lévén mentem vissza a sátramhoz, erre egyszer csak egy ásóba (!) léptem, beszarás! Nah, ez az igazi NovaRock – minden szart bevisznek az emberek, amit csak meg lehet mozdítani, haha! Nem tudom, hogy a fenébe került oda hozzánk, meg hogy sírásásra akarták-e használni, úgyhogy jól letöröltem a lábamat, nehogy ásós maradjon, aztán olyan mélyenszántó konverzációkba fogtunk a szomszédsággal, minthogy a vérnyulak hányást esznek, mert köztudomású, hogy minden hányásban van répa, és társai… Eine kleine Nachtmusic gyanánt pedig közben a rockdiszkó szólt, kb. ugyanazokkal a számokkal, mint tegnap, ugyanolyan sorrendben.

DAY 2 - SZOMBAT

Délel?tt úgy döntöttünk, bemegy Óvárra fürdeni. A termálban aztán el is töltöttünk négy, totális relaxációban b?velked? órát, közben kiázott az összes b?rünk, de én azt mondom, megérte ily módon elhasznált testünket kicsit feltuningolni, bár nem volt olcsó. Ha már ilyen urak lettünk egyszerre a koszos fesztiváli hülyegyerekekb?l, akkor már az étteremet is meglátogattuk. Mint említettem a legelején, ez az ötödik NovaRock-om, de Nickelsdorfban, a faluban még nem jártam – most erre is sort kerítettünk, hiszen volt id?nk.

Visszaérésünk után els?ként a Walesb?l származó Skindred-del találkoztam; azt hiszem nem is kell ecsetelnem mennyire fantasztikus élményben volt részem! Akárcsak tavaly, most is állatul felpörgették a napon aszalódó tömeget, de hát hogy is tudna valaki egyhelyben állni ilyen ?rületes mozgalmas zenére?! Muszáj volt rázni rá, mert egész egyszer?en a zsigerekig megfert?zte testünket, semmi és senki sem parancsolhatott neki! Két zsíros ütemekkel telített lemezük mellett a legújabb, Shark Bites and Dogs Fights EP-jük is képviseltette magát. Legzúzósabb reggae-metal slágereik szóltak, néha meg az énekes koma, Benji odament a kever?höz és benyomott valami rövid elektronikus tételt, pihenésképpen. De hogy nem pusztult meg abba a zöld kabátba, amit viselt, azt máig nem értem… Egyedül baj a koncerten, hogy olyan mennyiség? por lepte el az amúgy is kiszikkadt néz?teret a folyamatos táncos aktivitások eredményeképpen, hogy lélegezni alig lehetett. Nem tudom, ilyenkor miért nem locsolnak kicsit a tömegbe, ahogy pár évvel ezel?tt…

Ha még nem fáradtam volna el k*rva durván, újabb testmozgásként séta a Blue Stage-hez, ahol nemrég az Enter Shikari kezdett. Mai napig nem tudom hova tenni ezt a bandát; egyesek szerint ilyen elektronikus poszt-hardcore-féleséget nyomatnak, mások szerint meg nem. Lényeg, hogy megnéztem ?ket, véleményt formáltam, rájuk hangolódni mégsem tudtam, de egy szám azonban elkapta a grabancomat, mégpedig durván. Ez pedig a ZZZonked volt, melynek második felét akár a Prodigy vagy mondjuk egy er?s hangszeres Pendulum is írhatta volna, annyira bitangul frissen és elektrósan szólt!! (Máig ezt a számot dúdolom magamban!)

Nem mentünk sehova, csak fel a Coca-Cola toronyba, amit a négyéves itt tartózkodásom alatt szintén hanyagoltam, pedig nájsz hely. Többek között azért, mert frankón le lehet ülni, és még így is mindent végignézhetsz, szép kényelmesen. Mint például a The Hives nev? svéd rock csapatot, amir?l annyit kell tudni - azon kívül, hogy mindig elegánsan, egyenruhában lépnek fel -, hogy irtózatosan klassz, partizásra termett zenét játszanak; fellépésük felér egy vad és energikus, ámde laza táncos mulatsággal. Színpadképüket ezúttal óriási méret?, fehér szín? T H E H I V E S zenekaros bet?kkel dobták fel, ízléses.

Vikinges death-metálban jeles Amon Amarth-nál még nem volt semmi gond az id?járással, aztán minden el?jel nélkül, hirtelen bedurvult. Fogadni mernék, hogy ezek a svédek arcok mahináltak valamit; talán a dalaikban megidézett, ?si istenek hozták el a világvégét, mindenesetre iszonyatos, ami történt… Konkrétan: nem sokkal Hatebreed kezdés el?tt - mikor már kifogtunk magunknak egy-egy klassz helyet persze – kiírták, hogy VIHARVESZÉLY, és mindenkit kitereltek az aréna területér?l. (Lehet azonban, hogy eztaz egész mizériát mi okoztuk Matty kollégával, hiszen VIHAROCK.hu duplázva nem semmi, haha!) Komolyan mondom, úgy és olyan intenzitással fújta a port, mintha a Szaharában egy homokviharban lennénk; egy ideig azt hittem, itt pusztulok el, légcs?ig eldugult tüd?vel. Vándorló tömegünk kábé úgy nézett ki, mint Az esemény cím? filmben az ominózus: „Fussunk, jön a szél…” jelenet. Iszonyú orkánszer? szél a kevésbé sikeresen rögzített sátrakat kitépte, és egy ideig mi is kissé parában voltunk a haragosan sötétkék / szürke ég, valamint az égbolton gyakorta felt?n? otromba villámok miatt (nyílt terepen voltunk, így érthet?), de aztán sikeresen túlment rajtunk a vihar. Es?t is megúsztuk, és többet már villámlást sem regisztráltunk a közelben.

Féltünk, hogy ezen vis mayor eset koncertlemondással jár majd, de aztán nagyjából egyórás késéssel újra megindult minden, mi is iszkoltunk Hatebreed-re, újabb zsír helyekért, el?re. Jamey Jasta és csapata minden képzeletet felülmúlóan bika hangzással dörrent meg, talán a vihar miatti hercehurca okán, de dupla intenzitással roptuk mi is! Alapból maga a m?faj is elég vad és agresszív, szóval el lehet képzelni, mi volt ott cirka hatvan percig – iszonyatos mosholás meg minden, ami hardcore!! Viharos id? miatt le kellett faragniuk m?sorukból, de még így is egy fergeteges m?sort produkáltak - friss szerzeményekt?l egészen az old-skool nótákig bezárólag, számomra él?ben a Live For This volt a csúcsok csúcsa!

Terveztük, hogy rögtön ezután átmegyünk Green Day-t sasolni, de tízezermilliárd ember tette ugyanezt, és kb. már annyira nem lett volna sehol hely, hogy egymás nyakába ülhettünk volna, úgyhogy fájó szívvel, de elvettettük ezen tézisünket. Maradtunk, s némi pakolódás után bekúsztak a Slayer tizenegyedik albumának jellegzetes kezd?hangjai, majd fél perccel kés?bb, elemi er?vel csapott le ránk a Word Painted Blood! Új lemezükr?l szólt még a Hate Worldwide, mely számomra egy újkori Bloodline – amúgy tényleg azt helyettesítette -, illetve a Beauty Through Order cím? tétel. Ötödik alkalommal nézem ?ket, szóval tudom mi az ábra Slayer-téren, ehhez képest, most kicsit zordabb és visszafogottabb lett a produkció. Füstköd persze, miközben Kerry és Hannenman rendületlen penget, vinnyogva szólózik nótánként egyszer-egyszer, de nekem úgy t?nt, Lombardo brutális, agyszaggató dobja még ezt is átüti, szerintem túlkeverve. Araya nagyapó – fehér szakálla még rányomott arcára pár évet – a m?tétje után nem csoda, hogy átment szolidba, meg is értem; vehemens headbangelés helyett ezúttal csak óvatosan hajladozásra tellett. Közönséggel való kommunikáció nem a Slayer er?s oldala - ezt már szintén megszokhattuk -, de most valahogy még egy fokkal barátságtalanabbul indítottak, közepe fele aztán szerencsére kezdett helyreállni a szituáció, és mintha kezdték volna elfelejteni a vihar miatti késést-várakozást.

Setlist:
01. World Painted Blood
02. Hate Worldwide
03. Cult
04. Disciple
05. Expendable Youth
06. War Ensemble
07. Jihad
08. Payback
09. Beauty Through Order
10. Seasons In The Abyss
11. Hell Awaits
12. Mandatory Suicide
13. Chemical Warfare
14. Raining Blood
15. Aggressive Perfector
16. South Of Heaven
17. Silent Scream
18. Angel Of Death

Slayer után holtfáradtan, merev nyakkal másztunk vissza a sátrakhoz, ekkor még mindig tartott a Green Day. Koncertjük végét pedig mi mással is zárhatták volna, mint egy újabb látványos t?zijátékkal.

DAY 3 - VASÁRNAP

Harmadik napi koncertlátogatásunkat a fél egykor kezd?d? Creature With The Atom Brain nev?, számomra tökismeretlen bandával indítottuk, ha ?szinte akarok lenni, valójában korábban a színpadhoz zarándokoltunk, mert valami osztrák vagy német, nagyapókból álló sramlitársaság húzta a talpalávalót. Már messzir?l lehetett hallani ezt a magamban csak puritánul sörpados-dülöngél?s zenének titulált valamit, így hát mi is nekiindultunk. Valami elképeszt?, irgalmatlanul nagy tömeg fogadott, pedig az óra kb. délre fele járt. Ovációjukról nem is beszélve, haha! Visszatérve: a Creature With The Atom Brain számomra felejt?snek mutatkozott: fél perc után kijöttem, annyira távol áll t?lem zenei világuk, de a hangzásuk is…

A Job For A Cowboy nev? iszonyúan men? deathcore bandát a sátraktól hallottuk, ami több mint elégnek látszott számunkra. Egymás követték a nóták, de úgy éreztük semmiben nem különböznek egymástól, mintha csak ugyanazt az egyet darabot játszanák folyamatosan, körbe-körbe, mindennem? változatosság nélkül. Erre mondtak egy frappánsat: ha kiadnák az el?z? lemezüket más dalcímekkel, akkor sem t?nne fel senkinek…

Rövidnek indult Nickelsdorfi kitér? eredményeképpen – roppant feelinges vendégl?i sörözés a vasútállomás mellett, sziesztával összekötve - 36Crazyfists-re sajnos nem értünk id?ben vissza, pedig mitagadás megnéztem volna. Az Unearth-ön viszont már teljes egészében tiszteltünket tettük. Átlagos metalcore, göteborgi f?szerezéssel, mint stílus azonban sohasem vonzott ez a fajta muzsika, így aztán közönyösen viselkedtem iránta.

Alice In Chains szintén fellépett már Nován, ha jól emlékszem eddig kétszer is, s most szabadidejükben ismét idetaláltak. Coca-Cola toronyból néztük egy darabig Matty kollégával, de egy-két jól eltalált riffen kívül sem sok maradt meg bennem a zenekarról.

As I Lay Dying metálos kórsága után jött a Deftones, és hozta magával az érzelmek közötti brutális szakadékok tömkelegét. Chino mérgezett egérként futkosott a színpadon csíkos pólójában, emellett gyakran engedte ki hangját el?l, a dobogón állva. Néha gitárt ragadt, és úgy tolta el egy-egy nótát, volt, mikor az egyik hangládán, máskor meg besétált a tömeg szélébe. A zenekar újabb cuccai közül nem sokat ismertem, de régi szép id?ket így is elhozták, lásd: Be Quiet and Drive (Far Away), és My Own Summer (Shove It), és az abszolút kedvenc, az egyszerre fullsötét hangulatú, ámde hátborzongatóan gyönyör? Change (In The House of Flies) pedig maga volt a mennyország él?ben! Chi szegény, még mindig kómában, így az új basszeros srác segített a back vokálba; végeredményben jóféle koncertet adtak.

Míg Piroson a Killswitch Engage tombolt, mi a Prodigy-re igyekeztünk veszettül. Útközben még a Kett?Négyekkel is összefutottunk, de már végük volt, mint a botnak. World's On Fire-rel indult útjára az a majd másfél órás csodálatos, elektronikus extázis, melyben Liam Howlett rafináltan szerkesztett ütemeire vonaglottunk, mint egy jól képzett heringsereg, haha! Háttérben a kütyük és a laptopoktól alig látszott, viszont rendesen megizzasztott minket! Ahogy lenni szokott, Keith Flint (ismét tarajban!) és Maxim mikrofonpárbajuk közben non-stop ugrabugráltak, hiperaktívan futkostak, meg össze-vissza rázták magukat, ezzel is csak gerjesztve a népeket, az él? gitáros és dobos kolléga szintén a maximumig be volt zsongva! Ahol álltunk, valami ?rült osztrák csóka nem bírta a kötöttségeket: belevizelt a poharába, és játszi könnyedséggel behajította azt a tömegbe – á, kicsit sem parasztság! Ahogy vártuk, a zseniális Invaders Must Die legjavát adták: Omen, Thunder, Warrior's Dance, Run With The Wolves, a címadó nóta, illetve a Take Me To The Hospital, ellenben az Always Outnumbered egy nótával sem képviseltette magát, bár a Girls / Spitfire párosa egészen tartósra sikeredett, de úgy látszik, ebben a felhozatalban mégsem annyira jelent?s. Els? és második korongos szerzemények közül is csak néhány fért a m?sorba (Poison, Voodoo People, Out Of Space, Their Law) – én mégis tökéletes elégedettséggel – és két litert folyadékkal könnyebben - távoztam róluk.

Jobb dolgunk nem akadt, így visszaséta Bullet for My Valentine-ra. Érdekes, hogy pár éve még a délután izzasztóbbik részén kaptak helyet, úgy 2-3 óra felett, most pedig az utolsó nap headliner bandájaként zúztak. Mondhatnám gonoszul, hogy csak azért, mert nem volt más helyette, haha! Nem tudtam azonosulni vele, hiszen számomra csak egy a sok, mostanában oly gombamód szaporodó új-hullámos core-bandáknak, akik él?ben circle piteket meg wall of death-eket követelnek maguknak rajongóiktól, szóval számomra nem jelentett nagy élményt.

Éjszaka ismét beborult az ég, de minket még ez sem tántoríthatott el, hogy ne találjunk random módon – mint én kb. az ásót - egy piros, felfújható gumicápát, ami azóta Matty legkedvesebb cimborája lett. Hajnalban zuhogott egy keveset, de reggelre legalább nem volt akkor hatalmas por, mint az el?z? napokon.

Iszonyat, hogy az osztrákok már a második napon elkezdtek destroykodni, de mint a vadállat! Mikor utolsó fellép?nek is vége, jól beittak, aztán szanaszét rongálták a paviljukat, a viharnál ugyancsak ez tették - bár akkor mondjuk sokan meglógtak a fesztr?l -, negyedik nap pedig a megmaradt sátrakat tették a földdel egyenl?vé. Felgyülemlett feszültségüket a sörszékeken és egyéb cuccokon is simán levezették, úgyhogy az egész tábor vascsövekkel meg szakadt sátorponyvákkal volt tele, körülöttük random módon ömlesztett, itt hagyott személyes tárgyakkal. Hazafele menet láttunk csomó magyar lomis kocsit, ahogy hajtanak be a fesztivál területére – még most is jókat röhögök, hogy milyen mennyiség? szemétbe ágyazott ganéjdomb fogadja ?ket…

Murphy

Címkék: Novarock, fesztivál, Rammstein, Nickelsdorf, Slayer

Szólj hozzá a cikkhez

Friss zenei hírek

01.13. |

Turmion Kätilöt, King Satan: finn industrial metal est az Analogban

01.12. |

YEWO - Crying Mantis

01.11. |

Rettenetes Mümők - Vitorlás címmel itt az első hivatalos klip

01.10. |

REPUBLIC 35 - 2025. február 1. - MVM Dome

01.09. |

Panksapka - Forever punk!

Hasonló cikkek