Dark Side Fest thrashfesztivál Kárpátalján

Feca - 2010. augusztus 05. csütörtök, 07:00    
Dark Side FestJúlius 24-ére virradóan Kárpátalja rockerei különleges napra ébredhettek. Ezt az érzést az anyaországban él?k nem annyira ismerhetik, hiszen ott egymást érik a jobbnál-jobb koncertek, míg ez a kis elszakított földterület igencsak mostoha ellátásban részesül e téren.
Reklám:
Konkrétan arról van szó, hogy annyira ritka 1-1 koncert (turnéról ne is beszéljünk) megyénkben, mint a fehér holló. Igaz, az utóbbi két évben már javulni látszik ez a tendencia, de azért két kézen megszámolható a megyénket érint? koncertek száma. Természetesen nem számolom ide a helyi zenekarok fellépéseit. Járt már itt a Pokolgép két alkalommal, az Iron Maidnem két alkalommal, a Magnetica egyszer. A Napalm Death grind-csapása a megyeszékhelyet ejtette útba tavalyi turnéja alkalmával. A Kárpátia törzsvendég errefelé, de ugye az ? el?adásukhoz nem el?feltétel a rockzene- neadjisten metal – feltétlen szeretete. Az orosz matuzsálem Aria idén tartott egy nagyobb szabású el?adást az egykori koronavárosban – Técs?n, valamint a Tankcsapda négy éve zúzta meg egy kétórás program keretein belül az akkor még megrendezésre kerül? Arena Fesztivált.

Ezen el?zmények miatt, is, örültünk meg, hogy Nagysz?l?sön július végén egy thrashfesztivál kerül megrendezésre, amelynek a f?bandája az Ektomorf lesz. Már az sem kis szó, hiszen egy Európa-szerte ismert bandáról van szó. Amikor kiderül a többi fellép? neve, akkor villanyozódtunk fel igazán, még ha nem is világsztárok jönnek hozzánk. Mytra, Remorse Magyarországról, az ukrán thrash-brigád Hell:On, valamint az ungvári death metal-os Catrum garancia volt a profi el?adásra.

A helyszínen ért minket az els? meglepetés – a színpad. A vendégzenészek szerint és szerintem is simán elment volna bármelyik magyarországi, vagy nyugati fesztiválon. Ennek kés?bb annyi kárát láttuk, hogy az el?tte  lév? nagy területet a jelenlév?k képtelenek voltak megtölteni.
Közönség
Az el?adások, szervezési okoktól függetlenül, csúsztak a kiírthoz képest kb. másfél órát. Így este hét óra körül melegíthette be a jelenlév? kb. 100 embert a nagysz?l?si illet?ség? Tonada. Fiatalos, metalcore-ba hajló muzsikájuk közel sem volt hibáktól mentes. Ez f?leg a hangszerkezelésben volt érezhet?. Néha zúgtak, visítottak a hangfalak a hibás gitárkezelés miatt. Mondjuk 15-16 éves átlagéletkorukhoz képest azért a dalaik, még ha klisékb?l építkeznek is, elég fogósak voltak. Néhány év múlva, ha kitartóan zenélnek – sokkal komolyabb és pontosabb el?adásokat adhatnak majd.

CordonA második fellép? szintén helyi zenekar volt. A Cordon-t (http://www.myspace.com/cordonband) nem els? alkalommal látom már (http://www.viharock.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3166), így egy-két dal már beívódott a fülembe a korábbi el?adásokról. A zenei stílusra szerintem a groove metal némi alternatív, esetleg Korn-os beütéssel a legmegfelel?bb kifejezés. A dalokat ukrán nyelven vezetik el?. Dalcímek közül egyedül a Depressiya cím?t tudtam megjegyezni a többire sajnos nem emlékszem.
A banda aznapi koncertjét?l én már korábban láttam üt?sebbet is. Valamiért úgy érzem, hogy nem tették oda magukat eléggé. Nem mondom egy szóval sem, hogy ez nem volt jó, csak nekem hiányzott az a plusz, amire akár veszett bólogatásba kezdhetnék. A máskor Serj Tarkian-ként tekerg? Tivadar Róbert énekes most nem volt annyira szuggesztív, mint pl. tavaly Beregszászban.
Ett?l függetlenül jó el?adást toltak a fiúk precíz el?adással, és ha nem is tökéletes, de élvezhet? hangzással megtámogatva.

Az utánuk következ?, lembergi Bazooka Band (plakáton sem hirdetett banda) els? dala után úgy döntöttünk, hogy inkább a sör, mint ez a típusú death metal. Az igazság az, hogy nem tudok normális véleményt formálni a csapatról, mert már az els? dalt sem néztük/hallgattuk végig. Annyi jött át, hogy durva death amit nyomatnak.

Az ungvári Castrum el?adásán viszont már mindenképpen szerettünk volna jelen lenni. Már többször hallottam a csapatról, ráadásul néhány éve léptek már fel Beregszászban is, ahová én nem jutottam el. A stílus újfent death metal. Viszont a min?ség… Három zenész a színpadon (Cornelius – gitár, ének, Rodion – basszus és Zhenya - dob), ahol a technikás stílus (kicsit floridai, kicsit svéd hatásokkal) keveredik néhol dallamosabb, majd néhol blastbeat-eket sem nélkülöz? témákkal. Talán a floriadai Death hatása a leginkább említésre méltó. A diszkográfiával mindenki megismerkedhet a Myspace (http://www.myspace.com/castrum) oldalukon, így erre külön nem térnék ki.
Castrum
A Castrum-tól kezdve a jó hangzás már végigkísérte az összes fellép? m?sorát (néhol azért el?fordultak kisebb bakik, de ezekre nem adunk). Rutinos vezették el? a srácok a stíluson belül változatosnak mondható nótákat. Egy hiányosságot tudok felróni nekik, mégpedig a technikás stílushoz ill? hasonlóan technikás gitárszólókat. Cornelius jó frontember, énekes és ritmusgitáros, de sajna a szólókhoz jó lenne még egy tag a bandába.
Két dal az elhangzottak közül:
Controlled BY Chaos (http://www.youtube.com/watch?v=aNDF76gqu3E)
Skinfection (http://www.youtube.com/watch?v=xzn9h0W0r8s)

Következ? fellép?ként a kazincbarcikai Mytra (http://www.mytra.hu) csaphatott a húrok közé. Én tavaly ismertem meg a zenekar zenéjét, miután valahol olvastam a Saggitarius demo-juk kritikáját. A lényeg, hogy instrumentális zenében utazik a négy tagot számláló csapat. A zene pedig leginkább a Focus-os Cynic-el és a Thresholds korszakos Nocturnus-al (leginkább hangulat és néhol riffek terén) rokon nem kevés programozott effekttel és billenty?s résszel átitatva. Volt is bennem némi fenntartás, hogy hogyan fogják el?vezetni a demokon jó hangzással megtámogatott dalokat koncerten, de feleslegesek voltak az efféle aggályaim.
Mytra
Az Imperium-al indították a koncertjüket a srácok. Innen kezdve kb. 40 percen át uralták a színpadot. Olyan típusú zene ez, amit nehéz szavakba önteni, hiszen a zakatolós riffek mellett az elszállós, sampleres témák egy külön világot tárnak a hallgató elé. Kicsit futurisztikus az egész. Minden tag profi a hangszerén. Külön kiemelném Lovas Roland el?adását az öthúros basszusgitáron. Nagyon szépen, finomat kezeli a hangszert, ahogy csak a legnagyobbak. Hocza Róbert és az új gitáros Nyerják Gábor ízesen hozzák a hangulatos harmóniákat, szólókat, amik szerves részei a Mytra muzsikájának. Zabari László, Robi mellett a másik ?stag, is pontosan teszi oda a dobtémákat és alapoz a sokszor Cynic-esen technikás témáknak.
Érdekességként a srácok elnyomták még a Kraftwerk The robots cím? dalát, melynek eredetiét, mint magának a csapatnak a munkásságát sem ismerem. Viszont nem mondtam volna meg a dalra, hogy ez egy átirat, annyira saját testre szabták a nótát.

A 20 éve m?köd? ózdi Remorse-ra nyugodtan mondhatjuk, hogy egy magyarországi underground legenda. Az els? próbálkozásoktól kezdve mind a mai napig kitartottak thrash muzsikájuk mellett, melyre leginkább Bay Area-beli hordák voltak leginkább hatással. Nekem már két esetben volt szerencsém korábban is a zenekarhoz és biztos voltam benne, hogy üt?s programmal fognak el?rukkolni. Utolsó két albumuk (Harc! és D.Ü.H.) már jó hangzással felvértezve került ki a szolnoki Denevér stúdióból, így azok meghallgatásakor már nem kell elhessegetni a korábbi anyagok fülelésekor zavaró rossz hangzást és a dalok is sokkal üt?sebbek, élvezhet?bbek.
Remorse
A csapat a D.Ü.H. nyitódalával a Soha nem adom fel-el kezdett, megalapozva ezzel az elkövetkez? majd egy óra hangulatát. Személy az egyik legjobb magyarországi thrash csapatnak gondolom a Remorse-t és kimondottan örültem, amikor els? felkérésre elvállalták ezt a fellépést.
A program az említett utolsó két album dalaira épült. Egymás után sorjáztak a jobbnál jobb alkotások, ahol egyszer zakatolósak (20/40, Fázom, Maradj ember), néhol kalapálósak (Jég, Megvan írva, Kín). Az addigra összeröffen? 300-350 néz? egyaránt minden figyelmét az el?adásra irányozta. Hamar kialakult az eddig Kárpátalján általam nem tapasztalt modern ’tánc’ a circlepit. Cserébe persze a banda is maximálisan odatette magát.
Ráczkevi Imre, énekes maga a thrash frontember. Nagy test ide, vagy oda – haha – olyan vehemenciával szántotta a deszkákat, hogy az már az imádnivaló kategóriába került bele. Hajlongva, ugrálva üvöltötte a nagyvilágba a m?fajnak megfelel? szövegeket. Oláh Zsolt (gitár, vokálok) és Hocza Róbert (gitár) remekül egészítik ki egymást a riffelés és szólózást terén. Ha nem is egy King/Hanneman páros, de a csapat muzikális teljesítményéhez tökéletes. Császár Imre (basszus) és Oláh Kálmán (dob) precízen alapozott a dalokhoz. Nem igen beszélhetünk kiemelked? egyéni zenei teljesítményr?l a Remorse tekintetében, hiszen itt maga a zenekar dominált és mindenki egyaránt vitte a hátán a produkciót. 
Az utolsó dal után sikerült visszainvitálni a zenekart egy ráadásra amib?l mindenki legnagyobb örömére kett? lett. Méghozzá milyen kett?… A tavalyi hegyaljás fellépés ráadása az Exodus Bonded By Blood-ja volt, de most a gyerekkori kedvencem a Slayer Postmortem adaptációja hangzott fel. Itt már nekem sem volt megállás. El nem mondhatom mennyire örültem a nótának. Zúztam is rá egy egészségeset! A dal végén még elköszönt a csapat, majd még letaglóztak a már említett Exodus klasszikussal. Ez több volt, mint amit várhatott volna bárki is. Én ekkor már tudtam azt, hogy ennél többet az Ektomorf már nekem nem adhat!

A meghirdetett fellép?k közt volt a zaporozsjei illet?ség? Hell:On, de az Ektomorf-nak el?írás szerint 23:00-kor kellett fellépnie és Farkas Zotyáék szerettek volna id?ben kezdeni. Az ukrán csapatnak fel lett ajánlva, hogy a f?banda után tolják el programjukat, de ?k inkább nem vállalták a fellépést.

A Roots korabeli Sepultura munkásságát magáévá tev? Ektomorf, bármennyire is próbáltam befogadni albumaikat, nem tartozik kedvenceim közé. Nekem túl egysíkú ez a zene. Viszont a modern groove metalra fogékony közönség kimondottan vev? erre. A Nuclear Blast égisze alatt alkotó bandát egy héttel korábban csíptem el a Hegyalja Fesztiválon és ott aprítottak is rendesen.
Ektomorf
Farkas Zoli énekes, gitáros remek frontember. Ugrál, nagyokat zúz és természetesen biztatja a közönséget. Mondjuk a majd minden dalban megjelen? jump-jump frázis azért egy id? után fárasztó. Bár a jónép vev? erre és teszi is azt amire a f?nök kéri ?ket. A rajongók pedig igazából azt kapták amit vártak: I know them, Testvérdal, Outcast, I Choke, Set Me Free. Tipikus Ektomorf setlist. Nekem úgy rémlik, hogy egy héttel korábban is ugyanezzel álltak színpadra, azaz rutinból hozzák a begyakorolt formulákat.

Végeredményben én úgy érzem, hogy 100%-os fesztiválban volt részünk és minden banda megtette a t?le maximálisan elvárhatót. A hangzás majd végig tiszta és mellkasdöngöl? volt. Az eddigi kárpátaljai bulik esetében majd mindig a hangzás volt a sarkalatos része 1-1 fellépésnek. Itt simán áthidalták ezt a problémát. A szervezés többi részével is teljesen elégedettek lehettünk, egyedül a sörárak voltak magasabbak az ilyenkor megszokottnál. Reméljük, hogy újra megszervezésre kerül a Dark Side Fest, bár úgy hallottam, hogy a kevés néz? miatt sajnos erre kevés az esély. Mi mindenképpen reménykedünk!


Feca


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez