Árvíz után - ökopohár, és rock’n’roll Tokajban

Feca - 2010. augusztus 12. csütörtök, 07:00    
viharock.huÉletem ötödik Hegyalja Fesztiváljának úgy vágtunk neki a feleségemmel, hogy most az egyszer kibírjuk a négy napot lesz, ami lesz. Nem állítom, hogy zenei felhozatal szempontjából az idei Hegyalja vonzóbb lett volna, mint pl. a tavalyi Machine Head-es, de azért mind az öreg Lemmy-t, mind az Epica-t látni akartam.
Reklám:
Tudtuk, hogy a fesztivál els? napja el?tt egy hónappal még derékig ér? víz állt a nagyszínpad helyén, de a szervez?k biztosították a táborlakókat, hogy ne parázzanak, mert ennek nyomát sem fogják észrevenni. Ezért volt csalódás a megérkezéskor tapasztalt állapot, miszerint a kijelölt sátorhelyek egy része víz alatt volt. Persze kés?bb kiderült, hogy egy nappal korábban röpke fél óra alatt kb. 40 mm csapadék szakadt a területre. Ennek a megmaradt es?nek – bármennyire is szivattyúzták - még három nap múlva is szagoltuk a levét! Bár akinek ez nem tetszett mehetett akár vendégházba is. Tokaj és környéke amúgy is jó infrastruktúrával rendelkezik ezen a téren.
 
Az els? koncert amelyet megnéztünk a Lugosi László nevével plusz vonzer?t jelent? Beartice nagyszínpados el?adása volt. Ahogy reméltük, egy tuti best of programmal rukkoltak el? Feróék. A Nagyvárosi Farkas és a Ronda lány után meg is jelent Laci bácsi a színpadon. Velem lév? cimborám szerint már ’88-ban id?s volt egy kisvárdai klubkoncerten. Azóta se fiatalodott, de azért odatette magát rendesen és három dal (Meditáció, Nem kell, Térden állva) erejéig maradt is a zenekarral.
A zenészek teljesítményei közül Feró fia, Nagy Hunor Attila tetszett a legjobban. Lendületesen és pontosan verte a cájgot. Feró hozta a szokásos bohóckodós stílusát és minden dal el?tt volt valamilyen megjegyeznivalója. Az elhangzott dalok közt volt még Piros, Fehér, Zöld, XX. század, Pancsoló Kislány és persze Boldog Szép Napok.
 
Els? nap lévén kicsit lazábbra vettük a formát és pálinka/sör mixekkel ütöttük el az id?t, így az aznapi fellép?k közül már csak a Tankcsapda buliját fogtuk ki (ami sajnálatos mód egyszerre volt a Csík zenekar koncertjével).
 
Lukácsékat már vagy nyolcadik alkalommal látom. Gyakorlatilag ’94 óta bizonyos id?közönként ’beléjük futok’. Az idei bulit a tavaly megjelent Minden jót lemezre élezték ki: Köszönet doktor, Mindent?l távol (a legnagyobb dal az albumon), Jön majd egy gép, Mire vagy kiváncsi, Csapda vagyunk. Legnagyobb bánatomra a korai punk nóták közül nem hangzott el egy sem - kivéve a Gy?rd össze a leped?t. Gondolom a tavalyi klubturnén kijátszották magukból a srácok ezt a vonalat. Cseresznyéék rutinból jó koncerteket nyomnak, így ebben nem is lehetett kivetnivalót találni. Nekem a kötelez? Ez az a ház, Mennyország Tourist páros nem igazán jön be, de a közönség természetesen nagy örömmel vette ezeket a nótákat. Volt még Sextárgy, Nem ver át, Rio, Fiúk ölébe lányok, Füst és lábdob, valamint a ráadásban a buli méltó lezárásaképp, a rajongók kicsavarásával a Tedd meg a kedvemért.
 
Ezután már egy vágyunk maradt az aznapra. Az alvás. Így elindultunk a sátor felé…
 
Reggel 6-kor aztán er?teljes duc-duc hangokra kellett ébredni, hiszen a Pepsi színpadon 08:00-ig DJ-k csinálták a ’hangulatot’. Kibírhatatlan volt! A probléma az, hogy minden reggel ezzel együtt kellett kelni.
 
Az aznapi Tisza-parti nappali pihenés után délután úgy döntöttünk, hogy felfedezzük végre a fesztivál területét. Itt voltak a Hegyaljás buliknál elengedhetetlen sátrak: Ökohelló, a Pocoló (pihenésre alkalmas), a Visnu sátor, valamint kézm?ves sátrak és az egyházak sátrai is.
 
Els?re a Rómeo Vérzik Jim Beam-es (a rock/metal sátor) koncertjét szerettük volna megnézni, de az ott uralkodó h?ség miatt hamar leléptünk. Egy nappal kés?bb rájöttek a szervez?k, hogy két ipari ventilátorral elviselhet?bbé lehet tenni a klímát ezen a helyen. Bocs srácok. Legközelebb találkozunk!
 
A nagyszínpadon a Road fellépését néztük végig. Az a helyzet, hogy nekem nem szívem csücske a groove metal. Tudom, hogy sokan rajonganak értük, valamint a világot jelent? deszkákon nagyon jól helyt tudnak állni és izomból nyomják az egyszer?, nyakleszakító riffeket, de nekem ez nem jön be. (bezzeg a következ? napi Watch My Dying…). Annyit tudok, hogy elhangzott az 1000 lépés, a Római Vakáció, az Ákos feldolgozás a Mindenki táncol, valamint a KFT Afrika-ja.
 
Fél nyolcra volt meghirdetve a Deák Bill Blues Band koncertje, amire id?ben oda is értünk (Jim Beam sátorban még annyi leveg? sem volt, mint el?tte), csakhogy valamiért nem akart id?ben elkezd?dni az el?adás. Nekem úgy jött át, hogy Bill bácsi elégedetlenkedett a hangzás miatt. Fél óra késéssel kezdett a banda.
 
Apropó hangzás… Mondhat bárki bármit, én totál elégedett voltam minden zenekar hangzásával. Nem járok nyugat-európai koncertekre, hogy viszonyítási alapom lehessen, viszont tudok hasonlítani kelet-európai koncerthangzásokhoz. Azokhoz képest pedig magasan jól szólt minden egyes Hegyaljás fellép? a négy nap alatt.
 
Szóval! Bill bácsiék a megfiatalodott Blues Band-el jó hangulatot kreáltak a nagyérdem?nek. Együtt tombolt a fiatal és az id?sebb generáció. Nem ismerem a banda munkásságát és az újabb m?veket (Hatvan Csapás, A király meséi) sem. Ezekr?l elhangzott jónéhány szerzemény. De a végén a régi harcostársat – Hobót - is színpadra invitáló, elhangzó nóta a Bye, bye Johnny még engem is bemozgatott.
 
Ezen el?zmények után (és persze a programfüzet szerint) Hobo-nak és zenekarának járt a következ? fellép? titulus.
 
A 2009-es Circus Hungaricus-al Hoboék egy olyan albumot tettek le az asztalra, ami szerintem megkoronázza a Fonogram gálán Életm? díjat kapott el?adó teljes munkásságát. Egyértelm?, hogy a program gerincét is ez az album adta. Hiába várta a nagyérdem? pl. a Mesél az Erd?-t. Mondanivalóját tekintve is komoly darab a Circus Hungaricus, de a profi hangszeres el?adással megspékelve egyszer?en lehengerl?. Elhangzó dalok: Gazember, Kés? van már, Cipolla lovag, Madárijeszt?, Merlin, Vén marhák.
Sajnos a Deák Bill koncerten történ csúszás miatt Hobónak korábban kellett befejeznie az el?adást, mint tervezve volt. Sajnálatos.
Másnap a tokaji Paulay Ede színházban mutatta be Hobo és zenekara a Circus Hungaricus színházi adaptációját. Ha nem a pénteki fellép?k, akkor szívesen megnéztem volna ezt az el?adást is.
 
Péntek – 3. nap.
 
Reggel – techno. Nappal – forróság, tokaji sétával egybekötve. Meleg kaja a kedvenc Bonchidai Csárdánkban. Röpke 500 ft-ért egy akkora adag életment? leves, hogy bolond, aki nem ezzel gyógyul… Délután 5-ig lazsálás árnyékban.
5:20-tól Ladánybene 27. Nem az én zenei világom, de nagyra becsülöm a zenészek muzikális kvalitásait. Asszony és cimborák táncolnak a 40 fokos színpad el?tti téren. Én vízzel h?töm magam. Egy darabig… Közben lazít a reggae is. Kell egy ház, lenn az óceán partján… Jó lenne ebben a h?ségben.
 
Este fél nyolckor találtam magam szemben az aznap legmegfogóbb el?adásával. Bocs MotorHead fanok! Amit a Watch My Dying produkált aznap az a különböz? hangulatok extrém metalba oltott esszenciája volt brutális és letaglózó el?adásmóddal f?szerezve! Szavakkal igazából leírhatatlan. Személy szerint csak a legutóbbi Moebius albumot ismerem az 1999-ben alakult banda munkásságából. Gaobr (Veres Gábor) zseniálisan interpretálja a hol hörg?s-károgós, hol dallamos témákat. Komplex gitár és dobtémák precízen el?adva szólaltak meg Bori Sándor és Garcia Dávid kezei alatt.
Mint mondtam leírhatatlan az a zsenialítás, amit a Watch My Dying képviselt ezen a fesztiválon. Agydarálás… Grrr! Jimi Hendrix Foxi Lady feldolgozása pedig… Így kell, kérem feldolgozni dalokat! Mondjuk kicsit hiányoltam a Lopott könyveket, de enélkül is a fesztivál egyik legjobb el?adását sikerült megnézni.
 
Az Ektomorf el?adásából három-négy dalt sikerült megfülelni. ?k egy héttel kés?bb 24-én jártak nálunk Kárpátalján els? alkalommal így arra tartogattam az energiámat.
 
Pontosan 23:00-kor csapott bele a húrokba az immár 35. éves fennállását ünnepl?, Lemmy Kilmister nevével fémjelzett rock and roll brigád – a Motör Head.
A 80-as években „A világ leghangosabb bandája” címet visel? zenekar most sem hazudtolta meg magát. A sok helyen már leírt és minden rockzenehallgató által ismert „We are Motör Head. We play rock and roll!” bemutatkozás után az Iron Fist-el vette kezdetét a másfél órás zúzás! A banda 35 éves munkásságát is csak nyomokban ismerem így jónéhány dal ismeretlen volt el?ttem, de a legutóbb Motörizer (Rock Out, The Thousand Names of God) nótáira, valamint a klasszikusokra (Killed By Death – ennek a klippjével ismertem meg anno a csapatot, Ace of Spades, Overkill) azért nagyon sikerült be?rülni.
Egy gitár és egy dobszóló is színesítette a programot, amelyb?l leginkább a dobolás volt a kiemelked?. Mickey Dee már a ’80-as években bizonyított King Diamond csapatában, de itt iszonyat amit levágott a cájgján! Mint egy tömzsi Muppeth Show-s dobos (név szerint Animal) verte a cuccot. Öröm volt nézni és hallani!
 
A kötelez? ráadások után sodródtunk a tömeggel a Jim Beam sátor felé, ahol már elkezd?dött a svéd Meshuggah minden felaprító m?sora. Ha valahol kit?n? volt igazán a hangzás, akkor ennek a bandának a buliján tutira! Tisztán szólaltak meg a kegyetlen riffek, röfögött a basszus és földbedöngölt a dob!
Mire odaértünk a sátor már színig megtelt és már csak kívülr?l volt szerencsénk nézni az el?adást. Jens Kidman énekes szuggesztív megjelenése, el?adásmódja szerintem a nagyban befolyásolta a koncert hangulatát. Ráadásul két olyan zenészt, mint a dobos Tomas Haake-t és a gitáros Tredrik Thordendal-t egyszer az életben látni kell, hiszen nem egyszer? amit a két csóka lem?vel a hangszerén.
Úgy éjfél után az emberfia már nem igen vev? a zúzós, fejletép? brutalitásra, de aki ott volt az végletekig kifacsarva távozott a koncertr?l. Az utoljára, ráadásként el?adott Future Breed Machine a maradék energiákat is elszívta a jelenlév?kb?l, amire már csak egy kiadós alvás adhatott gyógyírt! Persze csak hajnalig, míg a düc-düc-re fel nem nyílottak azok a fránya, csipás szemek. Fáradtság ide, vagy oda…
 
Az utolsó nap két meglepetést hozott. Az egyik a Turbo zenekar koncertje, a másik pedig az, hogy éjfélre kirabolták a sátrunkat, ahonnan szerencsére semmi különös értéket nem vittek magukkal a tolvajok, hiszen azokat megfelel? helyen tartottuk. Azért az eszmei érték sajnos elég mérvadó volt.
 
E napon a true heavy metal-é volt a f?szerep. Legalábbis ami engem illet. Az Ákos koncert nem nekem szólt, hiába ment át rocksztárba Magyarország egyik legnépszer?bb el?adója.
 
A szokásos napközbeni henyélés utáni els? koncert az Iron Maidnem el?adása volt. A srácok a legprofibb Iron Maiden feldolgozás zenekara Magyarországnak, de az sem kizárt, hogy egész Európának.
A berobbanó Wicker Man-nél ért a meglepetés, miszerint nem Kiss Zolit látom a mikrofonnál, hanem egy másik, tisztára a modernkori Dickinsonra hajazó srácot! Kés?bb kiderült, hogy a fiatalember nem más, mint Bozsik Patrik, aki a korai id?kben énekelt a Maidnemmel. A setlist-ben vegyesen szerepeltek korai és újabb nóták.
Minden alkalommal örömmel nézek végig Maidnem bulit. Így volt ez most is, hiszen az Iron Maidenen nevelkedtem én is anno a 80-as második felében. A b? félórás program számomra egyértelm?en legkedvesebb dala a Powerslave volt. A srácok hajlamosak el?venni 1-1 koncerten az anyabanda által már jóideje nem játszott nótákat is, de ez most nem történt meg. Nem volt pl. Loneliness of the long… Viszont kaptunk Wicker Man-t, Can I Play With Madness-t, Brave New Word-öt, Trooper-t, Number of the Beast-et,  Run To The Hills-t. Jó is volt az…
 
Mivel minden aznap általunk várt el?adó ebben a sátorban tolta, ahol a Maidnem, ezért csak a leveg?re mentünk kicsit szell?zni a +40 fokba! Majd vissza, hogy az id?közben már beüzemelt ipari ventillátorokkal az izzadtságot felszáríttassuk.
 
Kalapács Józsi egy honi metal legenda. Rockénekes, színházi el?adó. Viszont nálam a szólólemezei nem jöttek be, a Mítosz kivételével. Bivi nagyon feldobott hangulatban lépett a színpadra melynek el is árulta az okát: aznap született meg ötödik gyermeke – Zselyke Ajsa. Ezúton is gratulálok hozzá a legjobbakat kívánva neki ebben az életben.
A program vegyesen szemezgetett saját és korai Pokolgép nótákból. Sajátok közül számomra a Sólymok fészke a csúcs. A közönség legnagyobb üdvrivalgása pedig a régi Gép daloknál volt a legnagyobb: Gép-induló, Itt és most, Pokoli színjáték, Ítélet helyett.
 
A Kalapács után Paksi Endréék vették át a színpadot az Ossiannal. Tudom, hogy minden fesztiválon ott vannak és rendszeresen turnézzák körbe az országot, de az a helyzet, hogy eddig egy alkalommal, 2001-ben volt szerencsém elcsípni ?ket nem a legjózanabb állapotomban. Ennek függvényében nagyon vártam a koncertet ami – természetesen – nem is okozott csalódást. Igazi Best Of hangzott el aznap. A fan-okat még az esti órában is tikkasztó meleg sem tudta eltágítani, hogy láthassák a Paksi-team-et.
Vegyesen játszottak újabb és korai nótákat, de az én szívemet a régebbi dalok tudják igazán megdobogtatni: Rock katonái, Magányos angyal, Éjféli lány, Szenvedély, Ítéletnap, Rocker vagyok. Az újak közül a Külvárosi álmok, valamint Brahms: Magyar táncok metal feldolgozását vettem jónéven.
Emlékezetes koncertet adott az Ossian gárdája, de nem szeretnék megint sok évet várni egy újabb bulira!
 
A Depresszio bulija helyett körülnéztünk az általunk eddig, valamilyen nem ismert oknál fogva, hanyagolt Borsodi Malátabár-ban, ahol egy számomra eddig tök ismeretlen csapat zenélt a kissé kevés fénnyel megtámogatott színpadon. Néhány nóta után derült ki, hogy a Turbo zenekar szánt a deszkákon. Érdekes egyveleget nyújtottak a space/pszichodelikus/slaze rockba hajló témák az agresszívebb, de nem ’core-os hangvitel? nótákkal. Ki kell emelnem a dobosteljesítményt, amit (myspace oldaluk szerint) Delov Jávor követett el. Díszítései, beütései, break-jei zseniálisak! De a banda többi tagja sem vallott szégyent hangszerén. Vígh Dávid ízes, nem virgás, de hangulatos szólói is marasztaló hatással voltak rám.
Az öttagú csapatra leginkább a progresszív rock jelz? a jellemz?. Épp úgy nem tudnám behatárolni ?ket, akárcsak a Watch My Dying-ot, mint ahogy a koppintásokat is csak nyomokban lehet felfedezni dalaikban. Kicsit a 70-es évekbe repít a muzsika.
És ez mind semmi, mert a végefelé megkaptuk a P. Mobil Lámpagyár cím? klasszikusának az átiratát is.
Valahonnan be kell majd szerezni a bemutatkozó albumukat!
 
Az Epica-t tavaly ismertem meg a Design Your Universe lemezzel. Korábban ugyan láttam már klippeket t?lük, de valamiért azok a dalok nem jöttek be.
Le is cövekeltünk a 22:30-as kezdéshez a színpadhoz közel és vártunk. Majd vártunk hozzá kb. még 1 órát, miközben a színpadon alig történt mozgás. Néha elviharzott 1-1 technikus a kever?pult felé majd vissza, de igazából semmi sem történt. A néz?k is belefáradtak a várakozásba, így egy részük távozott, míg a maradék, hol az Epica-Epica frázist, hol a Mi a f.sz van!-t üvöltötte. Kiderült, hogy a helyi technikusok bénáztak valamit…
Aztán végre felcsendült az utolsó lemez intro-ja, majd ezt követ?en A Resign To Surrender. Mondanom sem kell, hogy a tiszta hangzás garantált volt. Fel nem tudom sorolni a dalcímeket, csak annyit tudok mondani, hogy zömében az új lemez dalai voltak a repertoárban, hiszen csak azokat ismertem és az ismert riffek, dallamok úgy magukkal ragadtak, hogy belevetettem magam a szórakozás örömeibe.
Simone kisasszony mind kiállásában, mind vokális teljesítmény terén elragadó volt. Mark Jensen gitáros még a közönség elé is lejött a fotósárokba buzdítani a rajongókat.
Sajnos öt-hat nóta után távoznom kellett legnagyobb sajnálatomra, mert akkorra derült ki, hogy megloptak minket.
Így nekünk itt ért véget az idei Hegyalja Fesztivál. A Dalriada-t – mint kedvenc magyar el?adót – nagyon vártam, de a hangulatunk alábbhagyott a történtek miatt.
 
Mindent egybevéve újfent remekül éreztük magunk a Tisza parti fesztiválon és reméljük, hogy a jöv?ben lesz még szerencsénk jelen lenni ezen a fergeteges eseményen!
 

-feca-

Forrás: Zenevilág.net (www.zenevilag.net)


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez