Iced Inside - Kezdi elveszteni önmagát a rock

Murphy - 2010. október 07. csütörtök, 07:00    
Régebben Bastard Of Bodom-ként ismerhettük ?ket, mára viszont felvették az Iced Inside nevet, és evvel együtt próbálnak kitörni Alex Laiho-féle skatulyából A „Reap ’n Roll” jegyében zenél? együttes szólógitáros/énekese, Viking válaszolt kérdéseimre.
Reklám:
- Kérlek, mutasd be a zenekart, illetve annak el?djét a Bastard Of Bodom-ot,
- Röviden: 2007 ?szére datáljuk a Bastards of Bodom alakulását. Children of Bodom tribute-ként kezdtük, de már a kezdetekkor megvolt a kés?bbi profilváltás lehet?sége. A BOB-bal eljutottunk országhatáron innen és túlra, játszottunk a Dieselben, PeCsában, voltak jó és kevésbé jó, és persze poénos bulik is. Tagok közben jöttek-mentek - felfaltunk eddig 3 dobost, egy szintist, és egy gitárost. 2009 tájékán éreztük, hogy ideje lenne újabb ösvényeket felderíteni, és elkezdtük a próbákon a COB számok mellett a saját ötleteinket is kidolgozni. Idén nyáron bemerészkedtünk a stúdióba, és felvettünk 3 saját nótát. És megszületett az Iced Inside zenekar.
 
Miért váltottatok nevet Bastards of Bodom-ról Iced Inside-ra, és ezzel együtt mi változott még a zenekarban? Van-e valamiféle koncepció?
- A névváltás elkerülhetetlen volt, hiszen Bastards of Bodom néven (ami egy COB nóta is egyben) esélyünk nem lett volna a saját számok bemutatására, mert koncerten mindenki – jogosan persze – a finnek zenéjét követeli. Egy másik név zászlaja alatt sokkal kevésbé van megkötve a kezünk. Nagy változást nem hozott az új zenekar. Igazából minden ugyan az, csak egy csomó tennivalóval van több, haha! Koncepció alatt, ha azt értjük, hogy melodikus death metal, akkor van, haha!
 
Mesélj a most elkészült EP dalairól - hol, hogyan, milyen körülmények között készült az anyag, magáról a dalokról, mir?l szólnak stb.
- A kislemezt az Ágota stúdióban vettünk fel, hozzájuk több szál is f?z minket. Éjt nappallá téve – szó szerint, mert csak esténként tudtunk nekiállni a melónak - dolgoztunk, hogy mihamarabb elkészüljön. A dalok mondanivalója több gyökérb?l táplálkozik. Van, amikor a mitológia, leginkább az északi, van, amikor emberi érzések (düh, bánat, harag, szomorúság), és van amikor egyéb tudatmódosító dolgok hatására születnek, haha! A Warrior pl. tipikus északi power death nóta, a vikingekre jellemz? értékrenddel – örök élet kulcsa a hírnévben, és a h?sies tettekben rejlik. A Dead night falls egy klisés, agyonnyúzott téma, de koncerten üt mint az állat, haha! A Dance of Flames pedig az el?bbiekben említett, sorban a harmadik féle nóta, mely nem tudom, hogy igazából mir?l szól, szerintem üzenet egy másik dimenzióból, haha!
 
Mik a legjellemz?bb momentumok, amiért szeretitek a COB-ot? Régi vagy az inkább az újabb dolgai jönnek be? Csalódtatok-e már bennük?
- Inkább a régebbi dolgokat szeretjük t?lük, ez volt az, mit igazán megszerettünk, az újabb pedig egy trend fonalát elkapva, inkább marketing… Ez persze az én véleményem, de vitatkozni nem érdemes, haha! Persze az teljesen természetes, hogy egy zenekar folyamatosan fejl?dik, egyik album sem lesz olyan mint az el?z?, hiszen az élmények, a hatások is folyamatosan változnak, de ez nem ok arra, hogy a színvonalból engedjünk. (Lásd pl a St.Anger a Metallicánál – Kirk Hammet be is vallotta, hogy „el…tuk” Ha-ha! ) Láttuk már a COB jó formában, láttuk kevésbé, védelmükre legyen, hogy ?k is csak emberek.
 
Ha három fontos szóval kéne jellemeznetek a zenéteket, mik lennének azok?
- Három fontos szó? Hmm… mondanám, hogy szex, drog, rakenroll… vagy viszki, sör, hanger?, vagy melo power death black white heavy hard…bár ez nem három szó már, haha! Igazából dallamos zúzós gyors, talán ez lenne, amit még nem csépeltünk el teljesen.
 
Meglátásotok szerint, hogy boldogul egy tribute banda kishazánkban?
- Ha olyan dologba vágja a fejszéjét valaki, ami még nem volt, legyen az tribute vagy nem, el?bb utóbb sikeres lesz. Vagy a régit soha nem látott színvonalon produkálja… de ez az el?bbi gondolat pepitában.
 
Tartjátok-e más tribute-bandákkal a kapcsolatot, esetleg szervezetek-e közös koncerteket?
- Tartjuk természetesen a kapcsolatot, közös bulik például a PeCsás tribute feszt, vagy hasonló megmozdulások. Ezeken mindig szívesen veszünk részt.
 
Kedvenc zene, hatások, ami nem Bodom?
- Hypocrisy, Norther, Pain, In Flames, néhány black zenekar, néhány magyar és külföldi ?s-metal banda, és persze klasszikusok pl. Vivaldi. Szóval elég sokszín? a zenei ízlésünk.
 
Mint zenészek és mint banda: szerintetek mi a metál lényege, mit?l lesz a metál metál?
- A Mötál lényege a hús! Abban van a rakenroll, haha! Meg persze a sör bor, pálinka… Viccet félretéve: manapság talán kicsit kezdi elveszteni önmagát a rock és ezen belül a metal is. Megannyi stílus, megannyi el?adó, ami jó lehet, addig míg nem a divatot majmolva tör el?re. Anno, mikor Hendrix túlhajtotta az er?lköd?jét, hogy torzított gitárt kapjon…na az az id? volt az old school rakenroll, hol voltak még akkor az emósok, meg egyéb az egyéb díszpintyek. Amíg érdek nélkül zenél valaki, addig van igazából a sz?z zene, azután már a pénz becsorgatja a nyálát mindenhova. És ez lenne szerintem a metal lényege is, hogy ?szintén, felülemelkedni a valóságon, és megeremteni egy saját univerzumot a zene által, kizárva a materiális dolgokat.
 
További ötletek, tervek?
- A jöv?ben szeretnénk kiadót találni, aki picit mögénk áll és egyengeti az útjainkat. Nagy lemez, Wacken, és tengernyi sör, haha! Továbbiakban pedig: Október 15-én a Bloody Roots és a Rómeó Verzik vendégeként játszunk Tatabányán a Roxxyban, novemberben pedig a Tankcsapdával Felvidéken,

 
Murphy
 
 
Info:


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez