Sick Of It All, Madball, No Turning Back, Last Hope @ Dürer-kert, 2010.10.15.

Murphy - 2010. október 24. vasárnap, 07:00    
MadballA Skalar Music ezúttal a new york-i keményvonal krémjét verbuválta össze erre az ígéretes estére a Dürerbe – nem csoda, hogy már délután elfogyott az összes jegy. Szóval baromi szerencsésnek érezhette magát, akinek jutott…
Reklám:
Már jó el?re, kb. nyár végén kinéztem magamnak a programot, és fixáltam a dátumot, nehogy valami közbejöjjön erre a nevezetes eseményre. Madball-ékat két éve láttam PeCsába a Bring It Back fesziválon (ITT), úgyhogy annyira már nem leptek meg, viszont Lou Kolleréket eddig még nem sikerült elcsípnem, szóval számomra kihagyhatatlannak min?sült. Már csak azért is, mivel hihetetlen módon, de még „Dürer-sz?z” voltam…
 
Két nappal ezel?tt Dilinger buli ugyanitt, szóval ismer?sök fele már jócskán felhasználta malacperselyének ?szre elkülönített koncert-keretét e napon, másik fele pedig szomorúan konstatálta a szitut, hogy aznap délután négyre elfogyott a jegy. Helyszínre érkezve, a Dürer el?tt szinte méterenként állítottak meg, hogy nincs-e eladó jegyem, nem mellesleg egy-egy arc akár tízezres nagyságrendekkel is fizettet volna érte… Mit ne mondjak, maximális meg tudtam érteni ?ket.
 
Némi útvesztés után – részegen amúgy veszélyes, hogy nem talál ki élve az ember, haha - ruhatár, jegyátvétel, adakozás a vörösiszap áldozatainak stb. bent találtam magam a koncertterembe. A bolgár Last Hope-ról lemaradoztam, hiába a háromnegyed nyolcas kezdés. No Turning Back nev? holland hardcore csapatról nem tudok mást mondani, minthogy nem volt igazán kiemelked?, ámbátor rossz sem. Gy?ltek a népek rendesen, középen karate, de semmi extra. Szódával elmegy – azt legalább nem vizezték annyira, mint azt a korsó sört, amib?l úgy kellett elhessegetnem a hattyúkat, mert állandóan visszaszálltak…
 
Lementek a hollandok, tíz perc alatt pöpecül átszereltek mindent, háttérben leengedték a MADBALL molinót, aztán megkezd?dött a véget nem ér?, kb. 25 perces (ám egy örökkévalóságnak t?n?) várakozás. Ugyanis pontosan betartották a 21.45-ös kezdést, addig meg andaloghattunk cédér?l futtatott retro-slágereken. Lehalkul a zene, jobbra nyílik az ajtó, némi fény, nem csoda, hogy ?rjöng a tömeg, aztán felcsendül a következ? szám – ezt vagy tízszer legalább megcsinálták, rohadtul nem volt vicces…
 
Felharsant egy rövidke intró, aztán a Set It Offal megkezd?dött a Madball-mosh. Baloldalon álltunk a színpadhoz egész közel, de olyan lökéshullámok csaptak felénk, hogy alig bírunk megállni a lábunkon! Ment középen a véget nem ér? harc, püfölték egymást meg szörföztek is az elszántabbak – bár az roppantul nem vicces, amikor közvetlen közelr?l arcon rúgják az embert, miközben próbálnak ötödszörre is felkapaszkodni a tömeg tetejére… Freddy, mint egy mérgezett rótta a színpadon köröket, néha a rácshoz közel a közönségbe is bemerészkedett, Mitts sapeszba és valami pulcsiba küldte a riffeket, Hoya Roc meg kb. eltakarta az egész baloldalt, wehehe! Mostani session-dobos csókát meg nem vágom, mert ugye jelenleg nincsen nekik hivatalosan, de nem volt vele semmi gond. Záporoztak a slágerek, majd a Hardcore Still Lives-szel zárták alig negyvenperces intenzív m?sorukat.
 
Egy rapid átszerelést követ?en már jött is az est fénypontja, legalábbis számomra: színpadon a SICK OF IT ALL. Elején még viszonylag szel?sebben toltuk, aztán második-harmadik nótára már egész heringstyle-ba mentünk át. Le a kalappal a srácok el?tt: jöv?re lesz 25 éves a banda, de még most is olyan lendülettel tolták, hogy csuda! Lou Koller személyében egy nagyon szimpatikus, pozitív kisugárzású frontembert ismertem meg így él?ben – hirtelen Napalm Death Barney-hoz tudnám hasonlítani, mert ? is ilyen fékevesztett fazon, de két dal között meg átvedlik ilyen teljesen szerény, kedves úriemberré, haha! Közönséggel való kommunikációból szemezgetve: „ki megy holnap dolgozni, kezeket fel! (kézfeltartás) én is megyek holnap (nevetés), de a többieknek, akik nem tették fel a kezüket, azoknak nincs bocsánat, tessék tombolni!” vagy „nem hallom a hangotokat… ok, nálam van a mikrofon, de az semmit nem jelent” Közönség nem csoda, hogy mindenre vev? volt, rácsoknál való együtténeklés, mosh mellett wall of death-et is el?idéztek, szörföztek egymáson keresztbe-kasba, szóval kitettek magukért. Iszonyatos pusztítást rendeztek… Dalok, amikre emlékszem (persze csakis a teljesség igény nélkül, haha): Built to last, Death or jail, Step Down, Machete, Uprising Nation, Take the night off, burn em Down, Scratch the surface; az Us vs Them pedig természetesen záráskor következett. Egy hibátlan és lehengerl? koncertet adtak, maximális riszpekt nekik – remélem mihamarabb viszontlátom ?ket…

 
Murphy


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez