Akela: Fejetlenség

Murphy - 2006. október 26. csütörtök, 05:00    
Fejetlenség a zenekarban

A Farkasok tizenkettedik albumán érzõdik csak igazán, hogy a forradalmuk után végre újra megtalálták egymással a közös hangot; így nem csoda, hogy igazi thrash-költemény kerekedett!
Reklám:
A legutóbb megjelent fergeteges Fõnöki szójátékok után (Forr-a-dalom, Fog-a-dalom) végre itt egy ütõsebb, és jobb lemez. A híres-neves ezredfordulós visszatérésnél rendesen össze kellett kapni magukat, s most végre igazán látszik is az eredmény. Egy jóval összeszokottabb társaságról van szó; Szupermen és Pókember keze munkáját dicsérendõ gitárok (elõbbi felelõs a zseniális szólókért!), Pávcsi-féle basszer most kísérletezõ kedvében nyomul, és persze Retek mester is püföli rendesen a bõrt.

A szövegek viszont maradtak az elõzõ album szintjén (sajnos), vagyis ezen alkalommal sem valami Akelásan ütõsek. Bár elvétve itt-ott most is akadnak egészen egyedi, Katonás-szófordulatok és gondolatmenetek.

 
Megint valami kaszahang - hasonló a Forr-a-daloméhoz -, aztán nyakunkon az elõre beígért Fejetlenség; igazi thrashelés a javából! Ugyan kissé komolytalanná teszi a számot az elején felharsanó hahotázós hangzavar; nekem egybõl a bolondos Földi Örömök EP jutott eszembe. Mindegy. Fõnök darálja a sorokat, a zene meg überfrankó, nem is kell ennél több az aktuális politikai-társadalmi világkép elemzéséhez.

Elvileg a következõ pontosan a századik Akela dal. Ennek apropóján (kevés kivételtõl eltekintve) sorolja fel Fõnök natürlich rímbe szedve mindazt, amirõl eddig már zengett. Nem mondom, pihent egy ötlet; ha már azok a klasszikus, utcán heverõ témák kifogytak, ez is megteszi.

Apropó, pihentség: a szövegi monotonitás jegyében íródott a Menny a pokolba(n). Nem túl izgalmas minden második sorban visszahallani a címben szereplõt, bár a zenével ezúttal sincs semmi baj, szûkszavúan csak: korrekt. Egy értékelhetetlen, és poénosnak is csak marha nagy jóindulattal nevezhetõ dolgot ültettek el a végén, méghozzá a Mennybõl az angyal dallamára.

Tipikus, szinte védjegyszerû Akela-feeling. Helyszín egy hétköznapi kiskocsma, a téma pedig adott: bunyózni muszáj. A Botocska – ahogy alcíme is sejteti - ütõs egy nóta. Rövid, frappáns, nincsenek felesleges körök. Ez kell a farkasnépnek! Akárcsak a basszer-dob kombóval induló Mondóka, melyben Katona Úr végig példákkal dobálózik.

A Lelkem ára is hasonló kezdéssel bír, bejött nekik a kísérletezés. Visszhangosítása miatt azt kellett gondoltam, hogy egy ötlet nélküli Falka szelleme-kópiával van dolgom. Persze nem.

Egy terrorista naplójában egy gaztevõ-hitvallást mesél el. Vontatottabb, kihangsúlyozottabb átlagtempója egy nagyszerû szólóval spékelõdött.

Van bennem valami - az album másik legjobb nótája. Gyors tempója, és szerkezete a régi Vér nem válik vízzé-t juttatja eszembe, aztán valahogy mégiscsak teljesen elfajul a dolog.

Abszolút halk a táj, csak némi szélsusogás zavarja a csendet. Másfél perc hallgatás után belekezdenek az Én anyámba. Hol zakatolnak a riffek, hol meg teljesen el van eresztve, így váltogatják egymást.

Újabb jómódú thraselés a Családi tûzfészek alatt. A Betyár élet elején is akusztikus dallamok – én nem tettem volna -, aztán aprítás. Újabb

Ahogy az elõzõn, a Forr-A-Dalomon az utolsó szám sem aratott nagy sikert, a mostani Megkísértelek szimfonikus változata sem nyerõ. Lezárja az albumot, talán ennyi lehetne az erénye, de semmi más. Felejthetõ.

 
 
AKELA diszkográfia:
Fenevad – 1992
Farkastörvények – 1993
Farkasfarsang – 1994
A félelem születése - 1994
Fekete bárány - 1995
Fõvárosi emberkert - 1996
Földi örömök (EP) – 1996
Fájdalomcsillapító - 1997
Fû alatt - 1998
Forr A Dalom – 2004
Fog A Dalom – 2005
Fejetlenség - 2006
 
Murphy


Szólj hozzá a cikkhez