2007. 04. 21. Ensiferum, Suidakra, Naildown, Archaic, Bloodrainbow, Sin Of Kain

Jegyünk még nem volt ígyhát rögtön megérkezés után a csarnok felé vettük az irányt, hátha kapunk olcsóbban még az áhított belépõkbõl. Ez össze is jött, mert egy kolléga aki nem tudott megjelenni épphogy nem utánunk vágta a jegyeit. Elégedetten mentünk esti szállásunkra némi alkoholt szürcsölni.

Amikor ütött az óra elindultunk koncertet látni. Aránylag hamar bejutottunk, ruhatár = rablás...
A lényeg hogy bent már ment a csörömpölés, bár csak tippelni tudtunk hogy az 5 elõzenekar közül épp ki játszik (Archaic – Bloodrainbow – Sin Of Kain – Naildown – Suidakra).

A Bloodrainbow és a Sin Of Kain produkcióiról bevallom férfiasan lemaradtam némi szeszbevitel lebonyolítása miatt. De megjegyzem nagy harákolásokat meg hörgéseket hallottunk kifelé szûrõdni. Az addig tûrhetõ hangosítás, a Naildown alatt totál elromlott, hol a szóló hol a ritmusgitár tûnt el teljesen a balvégen. Pedig nem lett volna rossz amit csinálnak, amolyan Bodom féle zúzda volt. Ekkor már a sokadik Warlock vagy egyéb érdekes alakú gitárt szedték elõ a fellépõ zenekarok, de ez sem segített senkinek ahogy a Suidakrának sem. Az este folyamán õk voltak a másik olyan banda az Ensiferum mellett akik folkos elemeket vonultattak fel a zenéjükben. Két énekessel operáltak, az egyik a hörgéseket erõltette a másik pedig tiszta éneket. Na itt kezdett el tényleg idegesíteni hogy a totálfos hangzás megöli a zenét. Se kép se hang nem volt jóformán... Eddig csak a szólógitár maradt ki, mostmár a basszusról is levették a hangot, és az ének sem volt a csúcson.

Már 5 órája vártunk az est fõ attrakciójára az Ensiferumra. Végül csak elkezdték olyan éjfél felé azt hiszem. Aki eddig békésen szundikált a fal mellett eme vérfürdõvel egybekötött teadélutánon most azis életre kelt. Innentõl a hangzás érdekes mód cefetül megjvault, ki érti ezt?... Nade a húrok közé csaptak Ensiferumék szóval hagyjuk a békétlenkedést. Az új frontember Petri Lindroos remekül megállta a helyét ezen a koncerten is hasonlóan a tavalyi szigeteshez. Talán kicsit jobb is mint elõzõ kollégája. Csak a tehénszõr mintás cowboykalap rontott az összképen, de ettõl hamar megszabadult hála a viking isteneknek. Láthatóan élvezték õk is a koncertet, végig beszéltették a közönséget. Megdöbbentõ lazasággal játszották el a legnyakatekertebb szólókat is. Kihúzó sem volt a zenekarban,  mindenki rázta haját, fejét meg amit épp tudott. A szintisbõl általában csak a lengõ hajkorona látszott, Markus a fõviking, a zenekar egyetlen megmaradt alapító tagja vidáman rohangászott és kardozott gitárjával... Jah akinek erre is van ereje... Aztán sorra csendültek fel a klasszikusok mint a Tale Of Revenge, Guardians Of Fate, Little Dreamer, Old Man, Warriors Quest, Battle Song és az új számok is derekas mennyiségben képviseltették magukat: Blood Is The Priece Of Glory, Wanderer, Ahti és a kissé hosszú, 9 perces Victory Songs. A ráadásban még kaptunk egy röpke nyelvleckét is: „We want to teach you one word: no it's not vittu, not perkele... It's Iron” szóval a második lemez klasszikusát dörgölték aranyos kis pofikánkba, majd elkergettük a hamis isteneket a Treacherous Godssal. Aztán bepattantak a sárkányfejes hajójukba és odébbvitroláztak.
Közel két órát játszottak az amúgy sem rövid estén, bemutatták az új lemezt (Victory Songs), amirõl bebizonyosodott hogy megállja a helyét az eddigiek mellett. Egy valami még kiderült: ezt a koncertet nem fogjuk elfelejteni egyhamar! A srácok kitettek magukért és bekerültek a legélvezetesebb koncertélményeim közé.


Bazsi