K2 - Black Garden

Feca - 2010. december 20. hétfő, 07:00    

Egy 55 perces utazásra hív minket az amerikai K2 idén megjelent Black Garden cím? korongja. Utazásnak nevezhet?, mind zeneileg, mind szövegileg, ugyanis a muzsika a 70-es évek progresszív rockzenéjén alapul, míg a szöveg maga egy teljes történetet mesél el. Vagyis egy, a progresszívnek nevezett rockzenében nem ritka, konceptalbumról van szó.

Reklám:

El?rebocsátom – ha progresszív m?fajról van szó, akkor nekem a prog. metal a szívemhez közelebb álló, míg a progresszív rock albumokat inkább csak ritkábban hallgatok meg -  lazulásképpen.

A zenekar története 2001-ben gyökerezik, amikor is Ken Jaquess, basszusgitáros felkérte Doug Sanborn dobost, hogy néhány általa elkészített dalrészletnek közösen dolgozzák ki az alapjait. Néhány közös próba után már egy epikus tételeket tartalmazó album látszott körvonalazódni. Négy évvel rá jelent meg, a már K2 nevet felvett csapat els? albuma Book of The Dead címmel. Segít?társaknak pedig olyan neveket vadásztak el?, mint pl. Allan Holdsworth (U.K.), gitáros és Ryo Okumoto, billenty?s (Spock’s Beard). Az album világszerte elnyerte a kritikusok tetszését. Ezután a banda világkörüli turnéra indult, amelynek az els?, 2006-os fellépését egy 2008-ban kiadott K2 Live In Hollywood cím? DVD-n örökítettek meg.

2009-ben a zenekar a Magna Carta kiadóhoz szerz?dött, ahol 2010 szeptemberében hozza ki a mostani recenzió tárgyát képez? Black Garden-t.

A történet a 2000 évvel Columbus el?tti id?kbe, az ?si Óceániába repíti el a hallgatókat, amikor is az akkor élt polinéz hajósok maguk utazták körbe kis csónakjaikkal az egész Csendes-Óceán déli területét és fedezték fel maguknak az addig ismert világtól oly távol található, szebbnél-szebb természeti értékekkel megáldott szigeteket.

Ehhez a témához igyekszik hangulatot illeszteni a csapat úgy, hogy emellett a klasszikus progrock hagyományoknak megfelel?en szólaljanak meg. Ryo Okumoto-nak köszönhet?en gyönyör? billenty?s/zongorás témáknak lehetünk fültanúi. Ott figyel bennük egy adag Spock’s Beard érzés. De nem ez a mérvadó. Éppenséggel megjelenik a zenében a korai Genesis, Yes, Marillion vagy Rick Wakeman (Passage To Deep) szólólemezeinek a hangulata is, vagy éppen a Transatlantic (Encounter Or Absence középrésze, Path Of The Warrior vége).

A korong hét - nyugalmas, többszólamú vokálokat is tartalmazó – dalt tartalmaz. A hangzásra egy cseppnyi panaszunk nem lehet, hiszen minden hangszer úgy szól, ahogy annak lennie kell. A basszusgitár kellemesen mohogva adja meg a nóták alapjait. A dob nincs szétütve, mégis minden a helyén van. Hosszabb gitár, illetve billenty?szólók díszítik a lemezt elejét?l a végéig. Karl Johnson keze alatt sír a gitár. Josh Gleason énekest kellemes, rekedtes, de nem óriási hangterjedelemmel ajándékozta meg a Teremt?. Nekem jobban bejön a hangja, mint pl. Neal Morse-é.

Kedvenc dalom az albumról a második, 11 és fél perces Passage To Deep, ahol különböz? hangulatok követik egymást és a 6. perc környékén még Jean Michaele Jarre neve is felsejlik egy pillanatra: annyira utópisztikus, kissé sötét billenty?témákat varázsol el? Ryo, mint a francia mester szokott volt.

A gondom az albummal csak az, hogy nincsenek kapaszkodók, fogós, könnyen megjegyezhet? részek. Nincsenek virtuóz szólisztikus elemek sem, amiket akárhogyan is, de én szívesen fülelnék egy-egy, hallhatóan magas zenei kvalitással rendelkez? zenészgárda keze alól. Vagy éppen hiába kezd?dik a Widows Watch kellemes, zongorás Trans Siberian Orchestra-szer? témával, utána visszakerül a hangulat az eddigi mederbe.

Végtelenül profi lemezt tett le az asztalra a K2 legénysége, amit minden fentebb említett, vagy hasonsz?r? zenekar rajongójának csak ajánlani tudok. Nekik kívánom azt, amit nekem végül is több meghallgatás után sem sikerült – ússzanak a zene hullámain és érezzék át mondanivalójával együtt egyben az egész m?vet, mert kiemelked? a saját stílusában, amit ez az öt fószer m?vel.

-feca-

Dalcímek:

1. Black Garden
2. Passage To The Deep
3. Widows Watch
4. Encounter Or Absence
5. Storm At Sunset
6. Summer’s Fall
7. Path Of The Warrior

 

Tagok:

Josh Gleason - ének
Ken Jaquess – basszusgitár/billenty?k/akusztikus gitár/vokál
Karl Johnson - gitár
Ryo Okumoto – billenty?s hangszerek
Doug Sanborn – dob és vokál



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez