Tankcsapda a f?téren

2010. december 29. szerda, 11:00    

A Tankcsapda is támogatta a vörösiszap-katasztrófa érintettjeit! Ajkai koncertjük teljes bevételét, több mint másfél millió forintot, a decemberi koncertsorozat f?támogatója, a MOL segítségével felajánlották a Devecseri Önkormányzatnak. 

Reklám:

A debreceni zenekar ebben az évben már csak egy koncertet ad, aztán januártól a tavasz elejéig elvonulnak egy kisebb feltölt?désre, hogy áprilistól újult er?vel országos koncert körútra induljanak.
Tankcsapda

A pihenésre szánt hónapok azonban nem mind a három zenésznek telnek majd egyformán. A Tankcsapda frontemberére, Lukács Lacira például még egy operáció is vár, bal térde keresztszalag szakadását kell januárban m?teni. Persze ez a sérülés nem befolyásolja a téli turné menetét, a teltházas ajkai és keceli koncertek után, jön a legnagyobb buli, szilveszterkor Debrecenben a Kossuth téren.

Az évzáró koncert érdekessége, hogy a Tankcsapda eddigi pályafutása során csak egyszer koncertezett december 31-én, még 2003-ban. A hazai pályás esemény mind technikailag, mind pedig m?sor tekintetében rendhagyó lesz, óriási bulira számíthatnak az érdekl?d?k.

A zenekar, jöv? év elején még egy meglepetéssel szeretne kedveskedni. Egy új könyvet készülnek kiadni, melyben a Tankcsapda életér?l készült legérdekesebb fotókat gy?jtik össze. És, hogy a debreceni trió mennyire népszer?, az is bizonyítja, hogy húszéves jubileumi koncert DVD-jük a napokban arany DVD lett.



Címkék: Tankcsapda, Debrecen
Szólj hozzá a cikkhez