Blackfest Over X-Mass - 2010.12.29. – Bécs, Szene

Reggel hét órás indulással tízre ért be a narancsos busz a Südtiroler Platz-ra, így az önfeledt mészárlás el?tt, némi rögtönzött városnézéssel egybekötve kényelmesen jutott id?m felkeresni a klubot, ami gyalog is különösebb probléma nélkül, b? félóra alatt megközelíthet? a központból. Nagyságát tekintve, a helyet leginkább a Diesel-hez tudnám hasonlítani, de alapjában véve azért vannak olyan pozitív eltérések, mint pl. a kihelyezett kordon, a nyakmagasság helyett csupán deréktájig emelked? színpad, a hely valamivel jobb akusztikája és nem utolsó sorban, a garantáltan dohányzás (és fulladás) mentes koncertélmény.

Az el?re meghirdetett 18:30-as kapunyitást percre pontosan tartották az osztrákok, noha a mínuszos fagyra való tekintettel néhány leleményesebb helyi metal arccal kísérletett tettünk a korábbi bevonulásra, miután már a huszadik bennfentes szambázott ki-be a nyitott bejárati ajtón, ám az áhított melegedés két kövér másodpercnél nem tartott tovább, mivel a jegykezel? mosolyogva, reflexb?l ránk csukta az ajtót – ezúton is köszönjük az empátiát! Az akciónkkal mindenesetre akaratunkon kívül sikerült megkeseríteni az Impiety-s srácok életét, akik legalább húsz percen át dörömböltek az üvegen mire végre-valahára felt?nt valakinek, hogy nem a pór nép olthatatlan haragja ostromolja kitartóan a bejáratot.

A "legális" bebocsátást követ?en aztán jöhetett egy gyors ruhatár-bárpult kitér?, majd irány a tett helyszíne, ahol nem sokkal a kezdés el?tt még alig pár fekete ruhás alak lézengett az ürességt?l kongó teremben. Kés?bb aztán ennek okára is fény derült, történt ugyanis, hogy minden létez? flyeren és netes hivatkozáson nemes egyszer?séggel elfelejtettek három(!) el?zenekart megemlíteni, így aztán a rövid, de vel?sre tervezett est hirtelen átfordult egy kisebb metal ünneppé, hiszen mint utóbb kiderült, meglep?en min?ségi vendégek kaptak helyet a szerdai felhozatalban, bár számomra még most is hihetetlen, hogy az el?zetes tájékoztatás hiányában majd' három órán át olyan zenekarok döngöltek a pódiumon, kiknek nevét egészen az este végéig s?r? homály takarta...

A nyitó banda hálátlan szerepe ezúttal az olasz Lackadaisical-nak jutott, amit az egybegy?ltek a lehet? leger?teljesebben éreztettek is a taljánokkal. A dalok közti szünetekben még a légy zümmögését is lehetett volna hallani, egy árva hang nem jött ki senkinek a torkán, hogy olyan extra juttatásokról, mint a taps, már ne is beszéljünk. Pedig nem toltak ám rossz zenét, de tény, hogy az este profiljába nem igazán passzolt ez a billenty?vel megtámogatott, többnyire dallamos megközelítés?, helyenként stoner és thrash-es hatásokat is felmutató progresszív gothic metal. Kezdetben magam is megrémültem, mikor Lorenzo Lombardo kapásból néhány sor tiszta énekkel bombázta le a népet, de kis id? elteltével kezdtek szépen lassan kirajzolódni a prog-os elemek, valamint az üvöltöz?s vokálra váltás is lényegesen élvezetesebbé tette a nótákat. A csalódottság viszont leplezhetetlenül (és valamelyest érthet? módon) kiült a srácok arcára, a közönségdícsér? szavakat pedig maguk sem gondolhatták komolyan, pusztán a protokoll kedvéért, no meg a kínos csend elnyomása végett hangzottak fel újra meg újra a sokatmondóan "?szinte" sémák. Legközelebb talán nagyobb szerencsével járnak, kezdetben mondjuk olyan helyen, ahol nem csupán a "fantom fellép?k" listájára fér fel a csapat neve. Érdekl?dök a myspace-en próbálkozhatnak.

Rövid átszerelést követ?en kíváncsian vártam, mely zenekart dobják folytatásként a farkasok elé, a választás pedig egy Kadavrik nev? germán hordára esett, akik a korai kezdés ellenére meglep?en jól helytálltak. A megalapozott szkepticizmus fala itt már valamelyest omlani látszott, a németek ugyanis igen jó fajta skandináv ihlette melódikus black/death metal-t hoztak magukkal a szomszédból, melyre ha nem is össznépi, de néhány klikkben legalább egy kis bemelegít? headbangelés kerekedett. Szélsebes tempó, fagyos riffek és fáradhatatlanul lüktet? dobtémák jellemezték az újabb és újabb csapásokat, nem meglep? tehát, hogy többekre is ösztönz? hatással bírt a srácok kellemes aprítása, bár meg kell jegyeznem, eleinte voltak kétségeim a kezdetben igencsak halvér? osztrák publikummal kapcsolatban. A zenét illet?en lehetne azzal vádaskodni, hogy sokan, sokféleképp eljátszották már ezeket a dalokat, de a dolognak ez a része könnyen letudható egy flegma váll megvonással, tudván, ez a stílus úgyis színpadra született. A m?sor pedig kegyetlenül hasított, olyannyira, hogy az este végén nem is tudtam ellenállni a gárda tavaly megjelent, mindössze 10 euróért kínálkozó Wine Will Turn To Blood Again c. albumának, mely azóta is állandó vendége a lejátszómnak. Jó szívvel ajánlom mindenkinek!

Az el?zmények ismeretében már meg sem lep?dtem, mikor harmadikként egy szöszke és egy fekete szexistenn? kezdte babrálni a mikrofonokat, gondoltam, már tényleg csak valami csajos gothic cucc hiányzik a programból, hogy az összes jelenlév? azonnali hatállyal kardjába d?ljön. A viccet félretéve, persze sejteni lehetett, hogy nem valami über-dallamos cuccot tolnak be az Impiety elé, szóval kellemes érzéssel töltött el, mikor Tiril Skårdal férfiakat meggyalázó hörgésével nekiállt bemelegíteni hangszálait. A fények kihalásával aztán kezdetét vette valami, ami után egy életre megjegyeztem a The Way Of Purity nevét. Sokmindent láttam már az évek során, megvolt a Mayhem, a Noctem, a Cannibal Corpse és sokan mások él?ben, de amit ez a két csaj levágott a színpadon, az vér és kellékek nélkül is egyike volt a legbetegebb dolgoknak, ami a metal-ból a deszkákon kihozható. Hatáskeltés szempontjából persze itt is volt egy minimális imidzs, a símaszkos gitárosok mellett az (egyébként gyönyör?, démoni tiszta hanggal is megáldott) álarcos billenty?s hölgy dühkitörései egyszer?en vonzották a szemet, de alapjáraton a koncertet és annak hangulatát valóban a zene tette azzá az elborult vadulássá, ami. Az amúgy sokszor groove-os riffeket végig körülölelte Tiril és LostMyFaith barátosné tengermély hörgése, illetve utóbbi random paráztató szinti témái. Ehhez jöttek még pluszba a b?rök mögött hadonászó Wod kiszámíthatatlan, spontán blastolásai, valamint az intenzív, jó értelemben véve arcbamászó el?adásmód, mellyel valóban sikerült tökéletesíteni a már önmagában is különleges zenét. Crosscore c. lemezüket hallgatva talán sokan nem értik majd lelkesedésemet, de azt mondom, a bíráló kritika helyett el?bb mindenki lesse meg ?ket él?ben. Angela Gossow elbújhat, a Way Of Purity pedig veszélyesen kész n?uralom alá hajtani világot. Csak ostor ne kerüljön a kezük közé...

A helyiek jelent?s része érezhet?en ezen a ponton jutott el odáig, hogy valami tényleges érdekl?dést mutasson a fellép?k iránt, pedig aki egy kicsit is nyitott más stílusok iránt, bizonyára értékelte, hogy ajándékba három ilyen bandát láthatott a nagy trió el?tt, még akkor is, ha nyilvánvalóan mindnyájan eredetileg a "nagyon csúnya, nagyon gonosz" Gorgoroth-ra gy?ltünk össze aznap a Szene-ben. Apropó, bocsátassék meg nekem e kis irónikus kitér?, de Infernus-ék zárkózottssága (amelett, hogy ?szintén, mélységes tisztelettel elismerem kultuszukat és a "true" ideológiát) helyenként valóban túlzásnak t?nik, és úgyfest ez nem csupán a magánvéleményem, koncert után ugyanis épp Frank-kel, a Kadavrik dobosával társalogtunk, mikor szóbakerültek a norvégok, az pedig, hogy már zenész társaik is némi érezhet? gúnnyal beszélnek róluk, sokmindent elárul. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy Pest-nek minden este harsányan kéne sörözgetnie a rajongók gy?r?jében, de hogy kis túlzással, még saját segít?ik is vonakodva-visszakozva szólnak a zenekarhoz, nem biztos, hogy el?nyös dolog. De persze ezért (is) ?k a Gorgoroth.

A lényegre visszatérve, az Impiety-re már szép számmal összegy?lt a nép, a korábbi némasági fogadalmat pedig blaszfémikus csatakiáltások váltották fel, miközben a húrok közé csaptak a szingapúri destruktorok. Shyaithan és társait tavaly áprilisban már volt szerencsém látni a hazánkat is érint? Setherial turné alkalmából, akkor viszont ?szintén szólva baromira untatott ez az eszetlen belezés, így kicsit félve veselkedtem neki a soron következ? ?rületnek. A barbárok viszont ezúttal abszolút kellemes csalódást okoztak. Nem tudom, hogy azóta én bukok e jobban a p?re zúzdákra, vagy a zenekar ment el kicsit más irányba, de kifejzetten jól esett a fülnek a szüntelen thrash-es tekerésekre érkez? irdatlan tempójú kalapálás, valamint a fröcsög? ének okozta audio-terror. A srácok id?közben küls?ségek terén is kikupálódtak, viszont sokkal nagyobb erény, hogy kifogástalan pusztításukkal teljes mértékben feln?ttek a feladathoz, hogy két olyan nagyágyú, mint a Belphegor és a Gorgoroth el?tt teljes mellszélességgel maguk mellé állítsák a közönséget – mozogtak is a nyakak a színpad el?tt becsülettel. Küldetés sikeresen teljesítve, jelentkezni a rombolás jeligére lehet.

Nem sokra rá, eljött a nagy pillanat – legalábbis az egyik –, hisz le sem tagadhatnám, hogy Infernus-ék mellett igen komoly befolyásoló tényez? volt a Belphegor jelenléte, akikt?l ráadásul hazai közegben a szokásosnál is mesteribb m?sort vártam. Eleve szívmelenget? érzés volt látni, ahogy egymás sarkát tapossák az "egyenruhában" feszít? sógorok, és noha jómagam sem az els? találkozásomra készültem a hordával, bevallom kicsit mégis irigykedtem, hogy a jelenlév?k nagy része már olyan rutinnal készült a blastbeat sort?zre, mint mikor mi itthon leugrunk a Dürer-be ezredszerre is megnézni valamelyik helyi bandát. A mészárlást a hagyományokhoz híven ezúttal is a Bleeding Salvation-nel kezdték Helmuth-ék, majd a Pestapokalypse két elmaradhatatlan atombombájával folytatták a sort. A rombolás a már szokásosnak mondható, kielégít?en magas színvonalon zajlott, kis hiányérzetem egyedül a setlist miatt volt, ami a legutóbbi pesti bulihoz képest csupán egy helyen változott, igaz, a Pest And Terror helyett épp a napokban megjelen? Blood Magick Necromance albumról egy vadonatúj tétel, az Impaled Upon The Tongue Of Sathan került be a programba, ami bár így els? hallásra nagy újdonságokat nem ígért az új anyagra, mindenképpen bíztató el?futár, egyben továbbra is garancia a min?ségre. Csekély német tudásom birtokában az átvezet?kb?l nem sok mindent értettem, de szerencsére a legfontosabbak, mint a szex és sátán (mi más?) mindenkihez eljutottak. Ismételten megbizonyosodtam hát róla, hogy a Belphegor nem csak lemezen, de él?ben sem tud hibázni. Bizonyos értelemben puritán, ugyanakkor mindenképpen egyedi hangzásuk és zenéjük persze továbbra is megkövetel egy egészséges(?) perverziót, ám pont ett?l "szerethet?" annyira, amit évek óta csinál a salzburgi horda.
 

Setlist: 1. Bleeding Salvation; 2. Seyn Todt In Scwarz; 3. Belphegor – Hell's Ambassador; 4. Impaled Upon The Tongue Of Sathan; 5. Veneratio Diaboli – I Am Sin; 6. Lucifer Incestus; 7. Justine: Soaked In Blood; 8. Bondage Goat Zombie.

A Gorgoroth fellépése el?tt aztán végképp a terembe préselte magát mindenki, aki él és mozog, a norvégok pedig nem is váratták sokáig a nagyérdem?t. Fentebb pedzegetett véleményemet noha továbbra is fenntartom, de tény, hogy egészen eltér? színpadi jelenség a gárda, mint bárki más, nem csak a black, de ámblokk az egész metal színtéren. A Gaahl-érában való koncertek terén ugyan nincs összehasonlítási alapom (sosem bocsátom meg magamnak a 2008-ban kihagyott PeCsa-s bulit), de az új felállással nagyon telibe találta az ízlésemet a csapat. Nem pusztán a Quantus... anyag, de él?ben is olyan sajátos atmoszféra keríti hatalmába az embert, amit legalább egyszer minden fekete fémet kedvel?nek meg kell tapasztalnia ahhoz, hogy kés?bb lemezen is átjöjjön az a szinte tapintható borultság és éjsötét hangulat, ami az évek során felépítette a mai Gorgoroth kultuszát. Azt már legutóbb a MeetFactory-ban megtapasztaltam, hogy a fényképezés esetükben felejt?s, illetve f?m?sorid? ide vagy oda, nem számíthatunk túl hosszú m?sorra, így a játékid? ezúttal sem rúgott b? háromnegyed óra fölé. Érdekesség továbbá, hogy most is leginkább az Under The Sign Of Hell albumon volt a hangsúly, amir?l négy szerzemény is elhangzott, szemben a legutóbbi kiadvánnyal, melyr?l mindössze a nyitó Aneuthanasia-t tolták el. Az Ad Majorem Sathanas továbbra is tabu, akárcsak a beszéd, mint olyan a számok közt. Nem volt tehát egy különösebben kerek, átfogó performansz, a cseheknél valamivel több élet volt a zenekarban, de a maguk passzív módján ezúttal is megmutatták, hogy mir?l is szól (vagy inkább kellene, hogy szóljon) valójában az a bizonyos sokat koptatott frázis, hogy "true norwegian black metal".

Setlist: 1. Bergtrollets Hevn; 2. Aneuthanasia; 3. Katharinas Bortgang; 4. Revelation Of Doom; 5. Forces Of Satan Storms; 6. The Rite Of Infernal Invocation; 7. Ødeleggelse Og Undergang / Blood Stains The Circle (medley); 8. Destroyer / Incipit Satan (medley); 9. Profetens Åpenbaring; 10. Unchain My Heart!!!.

A hangzással egyébként az egész este folyamán nem voltak komoly problémák, a sorban haladva lépésr?l-lépésre, párhuzamosan javult a sound. Nem mondom, hogy nem hallottam már üt?sebb körítést, de egyik csapat koncertjének hangulatából sem vetett vissza semmit a megszólalás.

Az este hátralev? részében még néhány pohár csapolt sör, valamint a Kadavrik és Serpenth társaságában próbáltam regenerálódni az összességében b? hat órás mulatság után, majd szépen lassan kénytelen voltam hátrahagyni a kényelmes környezetet és farkasszemet nézni az éjszakai szállás hiányában kint váró súlyos mínuszokkal. Miután az utolsó mozgó porcikám is halálra fagyott, a südtiroleri buszmegállóban mégis elégedetten állapíthattam meg, hogy maradéktalanul megérte ez a kis decemberi bécsi metal kirándulás. Folytatás január 29-én, az Artas Riotology-jának lemezbemutatóján...

Jillian

(Képek hamarosan! - szerk.)