Wisdom hirek

2011. február 02. szerda, 11:30    

Megegyeztünk kiadónkkal a nagylemezünk megjelenésének részleteir?l, így végül az áprilisi HammerWorld mellékleteként fog napvilágot látni Judas címmel. Jelen információink szerint az újság már március végén a boltokba kerül, mindenesetre amint meglesz a pontos dátum, azonnal jelezzük honlapunkon.

Reklám:

Ehhez a lemezhez már le is forgattunk egy videóklipet, melynek utómunkálatai a lemezfelvételek miatt álltak egy ideig, de most már napokon belül ez is elkészül. Érdemes lesz tehát id?nként a honlapunkra kattintani, vagy rákeresni a videómegosztókon "Live Forevermore" címmel.
Wisdom
Az m1 televízió január 27-i (csütörtöki) Nappali m?sorának mi is vendégei leszünk, azaz mi láttuk vendégül a stábot próbatermünkben nemrég, ahol egy interjút készítettek velünk. Balu és Crossfadermester most vett részt el?ször ilyen jelleg? médiaszereplésen; mi is kíváncsiak vagyunk, hogy milyen sikerrel. :) A velünk készült pár perces beszélgetés kb. 11:30-kor fog adásba kerülni.

Lassan fixálódnak koncertjeink is, így hamarosan feltöltjük honlapunkra, hogy hol láthattok majd minket a közeljöv?ben. 2011-re nem tervezünk komolyabb hadjáratot, inkább nagyobb eseményeken fogunk részt venni, valamint ?sszel folytatjuk Keep Wiseman Alive sorozatunkat is, ahol épp 10 éves lesz a Wisdom!
Ide tartozik, hogy a Pannónia Fesztivál szavazással dönt arról, hogy kik lépjenek fel a rendezvényen. Megköszönjük, ha voksoltok ránk, valamint egyúttal a Crossholder zenekarra is. Itt lehet szavazni: www.pannoniafesztival.hu/szavazas


Wisdom
www.wisdom.hu



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez