Light This City - Facing The Thousand

Mindez megtámogatva egy véres torkú énekesn?vel…

Laura Nichol – vokál, Brian Forbes – gitár, Ryan Hansen – gitár, Jon Frost – basszus, Ben Murray – dob.

Az alapítás után nem sokkal le is szerz?dtek a Ruin Records-hoz, ahol kiadták a The Hero Cycle névre hallgató albumukat. Ezt követte a Remains of the Gods és a kritika témájául szolgáló Facing The Thousand, melyeket viszont már a Prosthetic Records-on keresztül juttattak el a nagyérdem?höz. 2008-ban újabb koronggal – Stormchaser – jelentkeztek.

Sajnálatos módon több lemezük már nem lesz, mivel feloszlottak.
Zenéjük alapvet?en egy mai napság szokásos metálsémát követ, els? hallásra nem is nagyon t?nik kiemelked?nek a megszámlálhatatlan zenekar közül. A különbség csupán nüanszokban mérhet?.
A lemez telis-tele van ötletekkel, fogós gitár riffekkel, dallamos szólózásokkal, miközben a háttérben szól a brutális dob. A srácok egyáltalán nem finomkodtak, szétfeszíti az energia a számokat, Laura Nichol pedig nem akármilyen vokál teljesítményt nyújt. Gyakran és jól váltogatja a mély hörgést a magassal. A játékuk intenzitása, tempója nem csökken a tíz dal alatt, miközben a színvonalat is megtartják.

A lemezt a címadó dallal kezdik és a Facing The Thousand jó bevezetésül szolgál. Érzékletesen mutatja be, mit fogunk hallani az elkövetkez? cirka fél órában.Az els? hangok alapján azt érzi az ember, mintha egy indulót hallgatna. A dal remekül építkezik fel, majd úgy egy perc után megszólalnak a gitárok, belép a dob és nem egész két percnél beleüvölt a ’nyugalomba’ Laura és kezdetét veszi a zúzás. A szám nagy hirtelenséggel ér véget, de csak hogy átcsapjanak a Cradle for a King-be, mely fogós refrénnel és er?s basszus játékkal bír, majd a nagy intenzitás egy hosszasabb levezetésbe torkollik. A soron következ? The Unwelcome Savior, melyb?l egy mutatós klippet is forgattak. A tíz számból az egyik legjobban sikerült dalról van szó. Az Exile sem lóg ki a sorból, tempós nóta, váltásokkal és dallamos riffekkel t?zdelve, megspékelve egy remek szólóval levezetésképp. A Maddening Swarm lüket? f? riffével változtat kissé az eddigieken, ám a középrésszel visszatérnek a megszokotthoz. Tipikusabb számhoz érkezünk, hiszen a City of the Snares  az eddigieket nem meghazudtolva illeszkedik a lemez homogenitásába. A The Eagle fülbemászó refrénje önmagáért beszél, remek el?játék a következ? számhoz, mely az egész album legletaglózóbb zenéje. A Fear of Heights tarol. Már kezdésként ledönti az embert a lábáról az iszonyatos dob. Nekem ez lett a kedvencem. A mélyhörgés ebben szól a legjobban, továbbá Laura olyan hangokat présel ki magából, melyek már-már az elviselhetetlenséget súrolják. A refrén elemi erejéhez semmi kétség nem férhet. Ezek után a Tracks of Decay-t már egészen más füllel hallgatja az ember. Nem is tartozik a fogósabb dalok közé, már ami a lemezt illeti. Olyan jó közepes, de ha egy tízszámos albumon három ilyen dal van, akkor az b?ven az elviselhet? kategóriába esik. Pláne, ha egy ilyen egységes, hangulatos munkáról van szó. Zárásként a Like Every Song’s Our Last csendül fel – mintha csak az utolsóként szólna. Ez a dal nincs három perc, de kiváló befejezése ennek az er?teljes, karcos produkciónak. Tartalmas szám, mely egyetlen üvöltéssel rekeszti be az eddigi ?rjöngést. A Light This City kellemesen er?szakos, energikus hallgatnivalót hozott össze, melynek a Facing The Thousand nevet adta. A dalok egységesek, nincsenek hullámhegyek, se hullámvölgyek. Elejét?l a végéig remekül szólnak, végig durvulva a tíz számot, mely mozgásra ingerli a fülel?ket.

A-fraid