Scar Symmetry - Dark Matter Dimensions

A Scar Symmetry dallamos death metal zenéje világszerte ismert, azt hiszem nem méltatlanul váltak ennyire sikeressé és kedveltté. A 2005-ös Symmetric in Design lemez készítette el? számukra a sikert, hiszen európai turnék következtek, majd egy szerz?dés a Nuclear Blast-tal. Gyorsan össze is hozták még 2006-ban a nagysikert aratott Pitch Black Progress-t. Ezek után már nagy várakozás el?zte meg a 2008-as korongjukat, a Holographic Universe-t.
Alvestam (ének), Nilsson (gitár), Kjellgren (gitár), Seil (basszus) és a remek sci-fi témájú szövegeket író Ohlsson (dob) mindegyik lemeze igazi Scar Symmetry volt, mégsem ismételték magukat, akadt mindig valami frissesség a dalokban.
Az eddigi énekes kiválásával elkezd?dött az utód keresése, melyb?l végül utódok lettek, ugyanis Roberth Karlsson (hörgés) és Lars Palmqist (tiszta ének) csatlakoztak a bandához.
Azt hiszem már az is sokat elárul, hogy Christiant két énekessel tudták csak pótolni…
Karlsson remekül hozza a károgást és a mély gyomros is rendben van, Palmqist is szépen énekli a power metálos betéteket, de valahogy mégsem szimpatikus összességében. 


Per Nilsson, Roberth Karlsson, Henrik Ohlsson, Lars Palmqist, Jonas Kjellgren, Kenneth Seil

Az els? dal, a The Iconoclast himnikus kezdése után váltás következik – azért nem egy Artificial Sun Projection – a kemény verse rész után er?tlen a refrén. A középrész talán javít valamicskét az összképen, de végs? soron a lemezre jellemz?en, tipikus szám marad.
A The Consciousness Eaters is er?sen kezd, de a refrén már inkább emlékeztet egy Scar Symmetry számra. Egyébként az egyik legjobb az albumon.
Noumenon and Phenomenon klippel is büszkélkedhet – már amennyiben büszkeségre adhat okot egy ilyen gyenge klipp – bár nem volt túl jó választás, hiszen az egyik leger?tlenebb dalról van szó. Ha számon belül többször is szólóznak, akkor is közönséges marad.
Az Ascension Chamber azonban már megint más tészta, remek kezdés után ismételt visszaesés.
Eddigre már megfigyelhet?, hogy a f? probléma az albumon: A gyenge dallamos ének témák.
Szerencsére ehhez a számhoz is készült egy kifejezetten röhejes klipp.
A korong felénél járunk, amikor belebotlunk a Mechanical Soul Cybernetics-be.
Mint az összes nótára, erre is jellemz?ek a gyors váltások a vokál terén, továbbá a tördelt és dallamos gitártémák váltakozása. Pont ezért, ez is elég hétköznapi.
Ha valaki azt hinné, hogy majd az ígéretes cím? Nonhuman Era más lesz, el kell keserítenem, talán az egyik legötlettelenebb track-r?l van szó.
A lemez címadó dala, a Dark Matter Dimensions sem váltja meg a világot, bár azért bír egy szimpatikus középrésszel. A baj csak annyi, hogy ennyi az egész, és kész.
A sorban következ? a Scuptor Void, mely egész t?rhet? refrénjével feltündökölteti kissé az eddigi negatív képet, továbbá több ötlet van ebben a dalban, mint az egész albumban.
Potenciál érezhet? A Paranthesis in Eternity-ben is, ám ez is beleragad az általános szürkeségbe, de kétségtelen, hogy elég Scar Symmetry-s dal lett.
Frequencyshifter néven fut az utolsó el?tti zeneszám, de harmatos refrén és verse jellemzi ezt is, még az album záró dala villant egy utolsót. A Radiant Strain nem is lett rossz próbálkozás.

Ám… összességében ez a baj ezzel a lemezzel: Túlságosan tipikus, izzadtságszagú lett, ami eddig nem volt igaz a Scar Symmetry-re. Tény, hogy a számaik nagyon hasonlítottak egymásra, de mégis mindegyikben volt valami apróság, amivel jól elkülöníthet?vé váltak. Engem anno a kiváló, tartalmas sci-fi szövegeikkel fogtak meg, na meg a dallamos témák és a k?kemény zúzás közötti harmóniával. Alvestam hangja pedig nem hinném, hogy utánozható, még akkor sem, ha két tehetséges ember próbálja pótolni. A Dark Matter Dimensions egy túlságosan tipikus Scar Symmetry album lett, amibe megpróbáltak mindent beles?ríteni, amit?l igazán azzá vált az együttes ami. Meg?rizték a régi receptet, de ötletek nélkül valósították meg.
És ez a nagy igyekezet csak a kárukra vált, mert egy felejthet? produktumot adtak ki a kezük közül. Hiányoznak a kiemelked? dalok, mint amilyen a Pitch Black Progress, a Dreaming 24/7, az Obscure Alliance, vagy a The Illusionist volt. Számos alkalommal meghallgattam a lemezt és a mai napig nem tudom megmondani, melyik szám megy a lejátszóban csak úgy hallás után. Semmitmondó album lett, én inkább el is feledném, annak ellenére, hogy helyenként megmutatkozik valami a régi hangulatból, stílusból. Vegyük úgy, hogy még keresi önmagát a zenekar a váltás után és ez csak egy lépcs?fok, de én attól tartok, hogy a Scar Symmetry egy más irányba tart, egy olyan irányba, ami eltér a régit?l.
Nem mondom, hogy ez baj, de nekem már nem tetszik.

A-fraid