Nile, Melechesh, Dew-Scented - A38, Bp. - 2011.01.22.

Két napi duhajkodás után azért bárkinek okozhat nehézségeket saját maga ráncbaszedése, nem beszélve az átszellemülésr?l, hogy hú, hát ideje lenne elindulni nagyszabású Nile koncertre. Na igen, mivel nem szoktam helikopterrel közlekedni a svájci DarkRise és a svéd Zonaria death metal kutyulásairól is sikerült lemaradni, ahogy utólag hallottam nem is olyan nagy baj ez.

Köbméter bagó elpöfékelése után tökéletes id?zítéssel vágódtam lefele, a német Dew-Scented épp elkezdte „felcsavarni a sz?nyeget“. Na most akkor: mivel eddig még nem sikerült csekkolni Leiféket, gondoltam ezt most jó hatékonyan megteszem, de azért hanyatt végülis nem vágtam magam. Martin Walczak tavaly dobbantott a thrash brigádból, így most a Holy Mosesb?l is jól ismert Michael Hankel járult hozzá elménk hatékonyabb szétpasszírozásához. Láthatóan nem okozott neki problémát a „beilleszkedés“, a b?g?s Alexander Pahl-lal vígan hajaztak a jobb szélen. Michael Brochers a másik szélen végig vigyorogta-grimaszolta a bulit - nincs is ebben semmi meglep?, biztos én is tök boldog lennék t?le, hogy a zenémre  mások jól szétcsapkodnák egymás és adott esetben saját fejüket is. Nála már csak a frontember Leif volt energikusabb, aki az állandó „köszi“-zés mellett úgy bömbölte végig az egész bulit, mint egy állat. Számomra kicsit kása volt a hangzás, azonnal találjunk is kibúvót, hogy lehet nem kellett volna a hangfalak alatt állni. Az emberek vev?k voltak a ´Scented-re, a Cities of the Dead és a Never To Return duó személyszerint ketté repesztette az agyam, egyébként kissé egyhangúnak tartottam az aznap esti szettet.

Nem úgy mint az izraeli Melechesh-ét. Eleve rendkívül jó húzásnak tartottam ezt a különböz? stílusokból összeollózott turné-hármast, arról nem is beszélve, hogy az est fénypontját számomra épp ez a banda jelentette. Az els? pár riff után kicsit besz*rtam, hogy Ashmedi homár rángatózása egy id? után majd zavaróvá válhat, de a buli további része mentes volt ett?l. Meg minek felróni ilyesmit valakinek, aki egy dobver? segítségével is egész normálisan tud gitározni? Olyan rendkívül er?s tételeket válogattak össze, mint Grand Gathas of Baal Sin, Triangular Tattvic Fire, Ghouls of Nineveh, Rebirth of the Nemesis vagy a Ladders to Sumeria - csupa olyan szerzemény, ami él?ben roppant jól szuperál, bólogatós riffekkel, egzotikus témákkal, ahol a sampleres aláfestések még inkább el?segítették a hatás és egyediség felszínre bukását.

Már az este ezen pontján elégedett voltam, a sejtésemet pedig, hogy a Nile-t földbegyökerezett lábakkal fogom szó szerint végig bámulni már ekkor borítékoltam. Egyértelm?en ki lehet jelenteni, hogy Chris Lollis vezényelte le a koncertet, igazán meggy?z? kiállással, otthonosan és határozottan mozgott a két vén róka, Sanders és Toler-Wade között. Kommunikált a közönséggel, össze-vissza dobálta termetes r?zséjét, és persze minden nóta végén meg kellett jegyeznem, hogy igen, valahogy így kell játszani b?g?n, mi? Gondolom nem kell senkinek mondanom, hogy bakikról meg ilyesmikr?l még csak köszön?viszonban sem lehet beszélni a Nile-lal kapcsolatban, konkrétan tátott szájjal lestem, mi témákat eresztgetnek Sandersék, mindezt olyan laza könnyedséggel tették, mintha két akkordos nótáik lennének. A setlist saccper felét az új lemez tételei alkották, ahogy ez várható is volt, bár engem ez annyira nem dobott fel, azért a végére bet?zött Lashed to the Slave Stick/Black Seeds of Vengeans duó csak megörvendeztetett. A Nájöl brillírozását csakis csodálni lehet, err?l az estér?l senki nem távozott lefelé görbül? szájjal, az biztos.

holth