Slayer: Christ Illusion

Murphy - 2006. október 28. szombat, 05:00    
G’n’R kínai demokráciája mellett az új Slayer talán az az album, amelyre már oly régóta és oly sokan szomjaznak. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a 2001-es God Hates Us All óta ugyan kiadtak egy válogatást (Sound To The Apolcalypse), de csak egy új Mészárostól kaphatunk friss vért…
Reklám:
Akkor lássuk, mi is történt a Mészáros legutóbbi albumja óta. Ha emlékezetem nem csal, vagy háromszor jártak Pesten ugyanazzal a repertoárral; nekik persze minden megengedett, hiszen Szléjerbõl csak egy van! Késõbb folyamatosan hírek kaptak szárnyra az új album elkészültérõl, hol meg cáfolódni látszottak. Aztán évezredünk legrettegettebb (?) napján, 06.06.06.-án egy hivatalos Slayer-ség vette kezdetét - minden élõ, akinek csak gitár akadt keze ügyébe, nyomatta a világhíres nótákat. Ekkoriban jelentek meg az elsõ részletek a Cult címû mestermûbõl, mely az albumot harangozta be, végül az együttestõl szokatlan módon maxit jelentettek meg, Eternal Pyre névre keresztelve.

Most pedig beszéljünk Róla. Christ Illusion-nek hívják, és nevének elsõ említése okán akár egy God Hates Us All folytatására is gondolhatnánk, fõleg, ha azt a rendkívül anti-dizájnos borítóját vesszük alapul. Pedig amúgy nem az. Háború, vallás és gyûlölet triumvirátusban foglalhatnánk össze a dalok lényegét, ami azt hiszen nem meglepõ ennél az istentagadó brigádnál.

Nincs semmi intro vagy egyéb Darkness Of Christ-féle idõhúzó funkcióval ellátott bevezetõ, csak hosszúra nyújtott kezdõhang, aztán dönget felénk ezerrel a Flesh Storm! Eszméletlen zúzás a szám - elvégre öt évet dolgoztak rajta – méghozzá két überes szólóval megspékelve. Le se lehetne tagadni ezeket az ízig-vérig Slayer-riffeket; King és Hanneman tapasztalt ujjai újfent megtették a magukét! Refrénjének énekét fülelve viszont önkéntelenül is Blood Red-re gondolok, vajon miért is?! J Alaposan felhevült állapotunkat a Catalyst fokozza tovább, nagyjából hasonló intenzitással. Eyes of the Insane – az egyik legformásabb darab. Hátborzongató kezdõhangok, rá Lombardo mester folyamatos duplázódása, majd elszabadul az õrületes refrén! Alig fejezõdött be, már egy másik zsenialitásnak vagyunk részesei, Jihad névre keresztelve. Szent háborújukat teljes egészében (tehát mind zene, mind szöveg) Hanneman uraság volt szíves elkövetni – rendesen meg is látszik, haha! Skeleteon Christ szintén egy brutális, bár nem annyira kiemelkedõ darab. Akárcsak az utána következõ számok, ezek is inkább egy God Hates Us All kettõre valók. A vallás szinonimájaként értelmezhetõ Cult („a vallás: gyûlölet, a vallás: félelem, a vallás: háború”) volt az CI elsõ trackje, amit még anno, jóval a megjelenés elõtt a honlapról lehallgattam, egyfajta album-reprezentáció gyanánt. Rögtön elnyerte a tetszésemet; mozgalmas, fantáziadús egy nóta, mondhatom! A Supremist kezdõ, brutál riffje szeretette meg velem magát a dalt, ámbár késõbb beláttam, tényleg überzseniális az egész!
 
 
SLAYER diszkográfia:
Show No Mercy – 1983
Hauting the Chapel (EP) - 1984
Live Undead (live) - 1985
Hell Awaits - 1985
Reign in Blood – 1986
South to Heaven - 1988
Seasons in the Abyss - 1990
Decade of Agression - 1991
Divine Intervention - 1994
Undisputed Attitude – 1996
Diabolus in Musica - 1998
God Hates Us All - 2001
Soundtrack The Apocalypse (box set) – 2004
Eternal Pyre (EP) - 2006
Christ Illusion - 2006

 
Murphy


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez