Dübörög a felvidéki heavy metal - ParanoiD koncertbeszámoló 2011.04.16.
Nagyon nagy várakozás el?zte meg ezt a koncertet, nemcsak az én, hanem a zenekar részér?l is. Ez volt számukra az év els? saját bulija, a gy?ri Singer, és a jókai illet?ség? Totalica vendégszereplésével. Számomra pedig ez volt az els? találkozás Felvidékkel.
Én magam kb. egy hónapja ismerem a házigazdákat, a ParanoiD zenekart. Azért mondom, mert én magam is az ? meghívásukat elfogadva utaztam el a koncertre. Kicsit hosszú volt az út Szegedt?l Komáromig, de abszolút megérte a fáradtságot. Ezúton szeretném megköszönni Attilának és szüleinek a 2 napos vendéglátást, pénteken olyan szeretettel fogadtak, amilyet már nagyon rég nem tapasztaltam. :) De nézzük a szombatot…
Már kora délután elkezdtünk készül?dni, hiszen az er?sít?ket, mindent át kellett vinni a szilasi kultúrházba, a koncert helyszínére. Emellett Attila apukája nekiállt a híres gulyásának, amit a fellép? zenekarok számára f?zött. Meg is érkeztünk Szilasra, és én, mint edzett sajtómunkás, egyb?l indultam feltérképezni a helyet. Kellemesen tágas nagyterem, jó nagy színpad….Sanyiék már nagyban pakoltak fel, aztán a beállást is végignéztem. Rögtön tudtam, hogy este hatalmas buli várható…Mindezek után még volt id? hazamenni átöltözni, készül?dni. Mi is kocsiba vágtuk magunkat, aztán vissza Ekecsre Attiláékhoz. Olyan 8 óra körül frissen mosott hajjal, partiképes állapotban visszakocsiztunk Szilasra, ahol a zenekarokkal együtt én is megkaptam a ParanoiD-os stage pass-omat. :D (Kár hogy Bundacska nem volt ott, az övé a nyakába kötve fityegett… Bundacska a ParanoiD kabala kutyája – a szerk.)
Este 8 körül kezdett a Totalica, az ? m?sorukat nem nagyon figyeltem, annyira nem kötött le. Volt egy pár nagyobb metal sláger, de kész, ennyi. Ekkor még alig is voltak a néz?téren, a korai id?pont miatt, másrészt szerintem másnak se jött be annyira a m?soruk. Leginkább csak Metallica és TCS feldolgozásokat játszottak átlagosnak nevezhet? színvonalon, de az Enter Sandman-re felfigyeltem. Ez a dal azért megdörrent az ? el?adásukban is. :)
Következ?nek a gy?ri Singer lépett színpadra, itt már jobban füleltem… ?k The Cult, Gun'n'roses, Backyard Babies, Billy Idol feldolgozásokkal készültek, az ? koncertjükön már nagyon gyülekeztek a népek. Az els? sorban már alakult a headbang, és a laza táncikálás.
Aztán jött egy Máté Péter dal, amit nagyon szívhez szólóan sikerült el?adniuk. A dal megint kiszakított Egy darabot a szívemb?l.
És amikor Singer-ék levonultak, eljött az id?, amire szinte mindenki várt.
Nagyon megadták a módját, ugyanis Sanyiék függöny mögül, Ennio Morricone: Volt egyszer egy vadnyugat-jára léptek színpadra. Nagyon látványos volt, azt meg kell hagyni. Ahogy lassan húzódott szét a függöny, beindult a füst is, a kis rajongó lánykák meg kórusban sikítoztak. :D Most a füstgép ellen se volt kifogásom, (pedig általában utálom) mert úgy volt elhelyezve, hogy nem takarta el teljesen a zenekart, épp csak megadta az atmoszférát. A fényekre se volt panaszom, szinte öröm volt fotózni. És ?ket igencsak lehetett is! Mint Sanyi mondta az általam készített interjúban, van nekik egy p..avadász, b?rgatyás gitárosuk, a drága jó Attila….:D Teljesen igaza volt, mert Ati el?tt ott tombolt a koncert szinte összes n?nem? látogatója. Én meg nem gy?ztem fotózni, szaladgálni a színpad két vége között, hogy ne csak Atiról legyenek lélegzetelállító képek.
Szokás szerint a Tépd szét!-tel indult a m?sor, és már az els? hangoknál kezdetét vette az ereszd-el-a-hajam buli. Különösen, mivel ezután jött a Halálra szeretlek. Ezután még 4 nótán keresztül tömény zúzás, aztán lehetett egy kicsit lassúzni az Itt és most-ra. Majd megint kaptuk a keményebb nótákat, azaz egészen pontosan jött sokunk kedvence, a Szabadon. Nekem is ez a kedvenc dalom t?lük, amit most el?ször hallottam él?ben, de abszolút meggy?zött. Nagyon pontos és összeszedett volt az egész m?sor, nem csodálom hogy ennyi a rajongójuk. Nem is csak a zenei tudás miatt, hanem mert kivétel nélkül mind a négyen akkora marhák, hogy öröm nézni, ahogy együtt léteznek a színpadon. :) A m?sor vége felé két vendég is színpadra lépett, Krncan Milan énekelte az Éjféli lányt, az nagyon tetszett nekem is. A másik dalban (Itt leszek) az Albatross gitárosa, Kálmán Ákos vendégeskedett. És a legvégére maradt a két közönség kedvenc, a Fear Of The Dark és a Paranoid.
Én fantasztikusan éreztem magam, és ezért köszönet illeti a ParanoiD zenekart a meghívásért, Atit a finom eperpálinkáért és az életment? Red Bull-okért, családját pedig a szeretetteljes fogadtatásért. Azt hiszem, megyek én még Felvidékre…Mindenkinek ajánlom
legalább egyszer, hogy menjen ki bulizni, egészen különleges élmény. :)
Írta: Kárhozottak Királyn?je
2011-04-20