Ossian - Az lesz a gy?ztes

atilla - 2011. április 27. szerda, 07:00    

Ossian - Az lesz a gy?ztesA régi nagy - mondhatnám gyerekkori - kedvenceim közül szinte mindegyik zenekar korai lemezeit szívesen hallgatom máig is. A Pokologép, Ossian, Lord, Moby Dick stb albumok újabb sorából azonban nagyon kevés olyan van, amelyik maradéktalanul bejön.

Reklám:

Ha most az Ossian-nál maradunk, s miért ne tennénk, hiszen Paksi Endréék jelen recenzió tárgyai, akkor kijelenthetem, hogy az új felállás els? lemeze, a Fémzene tökéletes volt.

Éreztem benne az új lendületet, a mondanivalót, a természetességet. A következ?, a Gyújtópontban már cseppet sem fogott meg, de a Titkos ünnep megint nagyon betalált, ahogy az Árnyékból a fénybe is. Azóta azonban úgy érzem, hogy már nem szól másról a zenekar, mint a biztos pénzforrásról, a már megszerzett hírnév újrahasznosításából. Félreértés ne essék, nem mondom, hogy értéktelen lemezekr?l volna szó, de valahogy már nem érzem annyira ?szintének, belür?l jöv?nek az egész produkciót. Jelen esetben is öt daltól eltekintve így érzek.

A jelen lemez el?tt eszembe jutott, hogy talán a két év jót tesz Endrééknek is, és olyasmivel állnak el?, ami újra képes feltüzelni. A meghallgatás után azonban újra csak azok a gondolatok kerültek el?térbe, amelyeket most papírra fogok vetni. Zeneileg az Ossian-ba nem tudok belekötni, ezt már most el?re bocsátom. Ami nekem mégsem tetszik, azok az okok:

1. A dalszövegek. Talán utoljára a már említett lemezeken hallottam olyan szövegeket, amikkel még úgy ahogy tudtam azonosulni. Az még talán nem is lenne baj, hogy én nem tudok azonosulni, mert a mellékelt példa azt mutatja, hogy a mai fiatal generáció viszont tud. Mégis, a régi dalszövegek még mindig megérintenek. Példának okáért a Végállomás motel-t?l máig kiráz a hideg, ha meghallgatom. Emellett úgy érzem, hogy jó néhány új dal kliséhalmazokból van felépítve, ami monduk egy külföldi zenekar esetében nem zavar, nem azért mert nem értem, hanem mert meg tudom tenni, hogy nem figyelek a mondanivalóra, csak a dallamokra. Az anyanyelvemet azonban képtelen vagyok kikapcsolni, s ennél fogva lehetetlen elvonatkoztatnom attól, amit hallok. (Egyébként azt mondom, hogy Endre a legjobb dalszövegeit a Wellington els? két lemezére írta.)

2. Ahogy hallgattam az új lemezt, úgy érzem, hogy id?nként Endre sem úgy adja el? már ezeket a dalokat, mint régebben. Néha nem érzem a hangjában a tüzet, átélést, ?szinteséget. Olyan érzésem van, mint amikor egy énekes csak eszközként használja a hangját, ami jelen esetben már nem is tündököl a régi fényben. Olyan "felénekeltem-azt-jóvan" érzésem van a dalok többségével kapcsolatban. Mert egyébként néhány szöveg, és énekdallam tüzesebben, érzéssel el?adva hatalmasat üthetne, így viszont a legtöbb dal csak úgy elmegy mellettem, és max akkor élvezem, ha csak a zenészekre figyelek. Ugyan Péter nem az izgalmas dobolás magasiskoláját hozza, de amit üt, azt jól üti, Ricsi, és Attila meg olyan szólókat hoz, hogy azoktól tényleg kiül a libab?r a karomra, hátamra - az egész testemre, na.

E két témakör körüljárása után most nézzük azt, hogy mi az, amiért néha mégis meghallgatom ezt a lemezt, ha nem is az egészet. A már említetteken kívül (a két gitáros játéka, szólói) még ott van, hogy azért alapjaiban izgalmas dalokat hoztak a srácok. Igaz nekem kicsit sok a középtempó, elviselnék több gyorsulást. S pont ezért fura, hogy pl. a Végsebesség-et, ami az egyik gyors dal a lemezen, pont a leggyengébb láncszemnek érzem. Amelyik dal maradéktalanul tetszik: a címadó, Az lesz a gy?ztes. Ebben érzem, hogy Endrénk tényleg odateszi magát, érzi amir?l énekel, van plusz, van t?z, van érzelem a hangjában. Az akusztikus bevezet? rész után egy power-lírai dal nyomul a képünkbe hidegrázós refrénnel, szép szöveggel, kellemes hangulattal és dallamokkal, plusz egy olyan akusztikus - elektromos szóló kett?ssel, amit tanítani kellene. Tökéletes. Ezért a dalért már megérte meghallgatni ezt a lemezt.

A Tavaszi ébredés szintén jó kis dal, középtempós, laza, rockos dalocska, pozitív mondanivalóval, jól megfogalmazva, jó kis szólóval. A Kett?b?l egy gyönyör?en kezd?dik, szép szólóval, és a háttérben nagyzenekari hangokkal. Hidegrázás kett?. A szöveg itt sem gyenge, érzelmes dallamokkal, akkordbontogatással, de maga az ének el?adása nem igazán mozgat meg. Amúgy egy nagyon is kiemelked? dalról van szó. A középrészben újra visszatérnek a vonós hangszerek, majd egy olyan szóló jön neoklasszikus hangokkal, amit?l futkos a hideg a hátamon. Szerintem zeneileg ez a dal a leger?sebb, és simán lehetett volna még fejtegetni a témákat, és akár egy hat perc körüli dalban hosszabban, nagyív?bben, epikusabban mondani el ezt a történetet. Így kicsit hiányérzetem van.

Az élet tengerénél már jóval gyengébb dal, a szöveg is csak a verzéknél tetszik, ahogy a hangszeres témák is sokkal jobbak a verze alatt. Ha a refrén nem lenne ennyire uncsi, akkor ez is egy jó kis dal lenne.

Az utolsó három dal közül pedig az instrumentális, Paganini feldolgozás garantálja a libab?rt. Mindig is bírtam az ilyen klasszikusokat gitáron-dolgokat. Ez azért így a végére odavág.

Összefoglalva, én azt mondom, hogy az Ossian-osok tábora nem fog csalódni ebben az albumban sem, nyugodtan el lehet sétálni a boltba és meg lehet venni. Még azoknak is, akik alapvet?en hasonló véleménnyel vannak az újkori Ossian lemezekr?l, azt mondom, hallgassanak bele, mert egy recenzió mindig nagyon szubjektív, s hogy nekem ez a lemez nem jött be annyira, mint a 1999 utáni 3 lemez (kivéve Gyújtópontban), nem garantálja, hogy más nem máshogy lesz ezzel. Végülis a 12 dalból öt olyan van, ami számomra is emlékezetes pillanatokat hoz, és ha mindegyik ilyen volna, bekerülne a lemez az év végi kedvenceim közé. Így sajnos nem fog.

atilla



    Megosztás:
Címkék: Ossian
Szólj hozzá a cikkhez