GuilThee - A középkor hihetetlen táptalajt biztosít

Murphy - 2011. május 08. vasárnap, 08:40    

GuilTheeMásodik lemezük (Homunculus Paradoxon) kapcsán beszélgettem Tóth Gáborral, a formáció jónéhány teend?jét bevállaló, multihangszeres vezérével. Többek között szóba hoztuk a magyarországi zenélés mikéntjét, beszélgettünk a középkori alkímiáról, és persze magáról a komplex tételekt?l duzzadó, legújabb koncept-anyagukról.

Reklám:

Aki még nem ismeri a zenekart, röviden bemutatnád? Milyen zenét játszotok, kikb?l áll a jelenleg felállás, illetve a névválasztás miértje?

GÁBOR: 2006-ban alakult a GuilThee. Metált játszunk. Azért csak ennyit mondok, mert nem szeretem, mikor egy zenekar okoskodva agyonkategorizálja magát. Meg nem is tudom, milyen m?faj lenne ez pontosan. Belülr?l nem hallom tisztán. 
Négyen vagyunk, két gitárral, szinti effektekkel, hörg?s-károgós, tiszta férfi és n?i énekkel, és id?nként darálunk-szögelünk. Greskó Károly és Bachstetter Balázs gitároznak, Csula Emil károg és hörög, meg néha énekel, én programozom a dobot, a szintit, és kezelem a basszust, amióta nincs basszerosunk. Ezen a lemezen már Karcsi is hörög és énekel. A következ? anyagon, ha a térdem rendben lesz végre ismét dobolni fogok, mert meguntam a programozott dobokat.
A név egy szójáték. A guilty és a thee szavak összeolvasztásából jött, és Puskás Péter, az els? hörg?sünk (nem a megasztáros) találta ki.

Vázold a zenekar eddigi életét, munkásságát – mik azok a dolgok, amikre különösen büszkék vagytok?

GÁBOR: Két demó után (2007-ben voltak) két lemezünk jelent már meg szerz?i kiadásban. Minden megjelent anyagunkra büszkék vagyunk, beleértve a demókat is. Én személy szerint visszatekintve zeneileg semmin nem változtatnék, semmire nem mondom azt, hogy máshogy kellett volna. Amire büszke vagyok még a zenei oldal mellett az az, hogy eddig összesen 33 kritika jelent meg rólunk, 4 interjú és két rádiós beszélgetés volt velünk. A honlapunk, a Myspace és Mymusic oldalunk pörög, ez utóbbin voltunk a hónap zenekara a több ezerb?l. Mindezt úgy, hogy nincs menedzsmentünk, és senki nem "tol" minket.

Elég sok tagcsere zajlott nálatok a múltban – milyen alapproblémák merülnek fel nálatok általában? Ennyire nehéz lenne egy zenekar élete?

GÁBOR: A tagcserék általában inaktivitás vagy ritkábban személyes problémák miatt történtek. Zenei nézeteltérések nem nagyon voltak senkivel.

Nem igazán léptek fel, ez miért van? Inkább stúdió-produkciónak könyvelitek el magatok, vagy csupán ennyire lehetetlen összeegyeztetni a tagok, id?pontok, helyek kombinációit kishazánkban?

GÁBOR: Hát kis hazánkban sok minden lehetetlen, akik alkotnak azoknak f?leg, a zenészeknek f?leg, a metálzenészeknek f?leg, a koncertezés meg bukta a javából. Itt nem arra gondolok, hogy szeretnénk milliókat leakasztani, hanem arra, hogy nem szeretnénk kétszer adni, mint aki gyorsan ad. Tehát zenét is, meg pénzt is - pénzt azért, hogy zenélhessünk. Pesten el?szeretettel szokás a bandával el?re megvetetni 50-100 belép?t, amit a banda majd elad, ahogy tud. Pár évtizede a koncertekre meghívták a zenekarokat. Most "lehet?séget" adnak. Ez megalázó. Kell a fenének az ilyen. Egyel?re (és nem nagyon látok esélyt, hogy ez változzon) olyan szinten vagyunk stúdió-zenekar, hogy még csak próbáink sincsenek. 
Az egyik téren tehát a 21-ik század akadályozza a zenészt, a technika és a hírközlés meg segíti.
A másik, amiért nincsenek koncertjeink (egyébként az elején volt öt), mert a GuilThee egy ideje nem csak sima metálbanda, vannak ambient tételeink is, melyek szerves részt képeznek a lemezeken, és ezeket egyel?re nem tudjuk színpadra vinni, mert nincs szintisünk.

A Homunculus Paradoxon egy középkori alkimista életér?l szól – honnan / hogyan jött az ötlet, hogy ez legyen a koncepciója a második lemezeteknek?

EMIL: Egy véletlenül felvetett ötlet nyomán. Legalább is az volt az elképzelés, hogy egy szám lesz amelyben alkimisták, vagy természetfeletti lények, vagy okkultizmus adják majd a szöveg gerincét. Aztán ez az elképzelés "konceptté" n?tte ki magát. 
Tudatosan, akkor kezdtünk, el összefügg? történetben gondolkozni (habár többen írtuk a szövegeket, függetlenül egymástól), amikor Károly elküldte a Hübrisz szövegét. A szöveg nagyon jó sikeredett és mintegy arra sarkalt, hogy tovább vigyük azt a gondolatmenetet, azt a történetet amit Karcsi itt összesz?tt. Így futott végül a Hübriszben össze az összes szál. Vagyis szövegileg ez a katarzisa, a lírikus csúcspontja az albumnak, hiszen itt történik meg az, hogy az alkimista felfogja és megbánja b?neit, valamint méltóságteljesen elfogadja az értük járó büntetést; ebben az esetben inkább jutalmat, hisz a szöveg azt sugallja, hogy e nyomorúságos élet után a mennyországban várnak rá.
Azt mondják, hogy egy jó színdarabhoz, vagy filmhez, novellához a jó történet mellet, nagyon jó bevezetésre, és valahol a történet vége felé jó beteljesülésre, vagyis inkább hadd fogalmazzak így: kulminációra van szükség. Na most a mi esetünkben Károly megteremtette ezt a kulminációt és ekkor már körvonalazódni kezdett az a lehet?ség, hogy egy átível? történetet teremtsünk. Ehhez Betty megírta a tökéletes bevezet?t, azt amit?l elkezdett m?ködni a dolog. Ami ugye, beindította az egész gépezetett, amit?l nem csak egymásra hányt szövegek lettek, melyekben ugyanazok a szerepl?k játszanak, hanem amit?l tudatosan veszi fel az ember a történelem fonalát, hogy rá építse a következ? jelenetet. Ez az els? felvonás második jelenete, az alkimista laboratóriuma, ahonnan indul az egész történet. 
Amikor már ez a két pillér készen volt (a Hübrisz - a kulmináció, és a Red-hand Succubi Theory - a bevezet?), akkor már könny? volt összehozni egy összefügg? történetet.

Ha már alkímiáról van szó – ti hogy viszonyultok úgy általában az okkultista dolgokhoz? Mennyire tartjátok megvalósíthatónak a bölcsek köve jelenséget, és ezt az egészet?

EMIL: Azt azért látni kell, hogy ma egy olyan világban élünk, ahol mindent az anyag határoz meg. A szellem mint olyan, egészen kiszorult a mindennapi életb?l. Vagyis ma már senki nem törekszik arra, hogy tisztán tartsa a szellemét azaz a lelkét, viszont a legjobb samponokat és tusfürd?ket vásároljuk meg, hogy a testünk makulátlan és tiszta legyen. A szellem már kiment a divatból, helyette a test uralkodik. És ez megváltoztatja az értékrendeket a világnézeteket. Második János Pált a napokban avatták boldoggá és nagy sokaság jött össze a szertartásra. Vajon tényleg feltételezhetjük, hogy mindenki aki megjelent ott a helyszínen, tisztában volt a boldoggá avatás mibenlétével, a szimbólumok jelent?ségével, a szertartás miértjével, vagy akár az egyház üzenetével ezen a misztériumon keresztül? Én nem hiszem, hogy igen. Viszont sokan voltak, azért mert ez most divat, mert buli, mert kell, mert szokás, mert még nem voltam Rómában, mert ez a pápa mindig mosolygott stb. De az igazi üzenet és az igazi érték, már mintha rejtett maradna a többség el?tt.
Egykoron az embert, a gondolkodó lényt a szelleme vezette rá arra a felismerésre, hogy valami több is létezik ennél az életnél, a kulisszák mögött ott van valami. Ez a természetfeletti. Az, amit nem tud megérteni, és mégis letaglózva figyeli a maga körül lejátszódó folyamatokat. És megtanult vele élni. Megtanult hinni, feltétel nélkül. Nem azért mert ez volt a rend, vagy a divat, hanem mert együtt élve a természettel, a természetben rájött, hogy az anyagon túl kell hogy legyen valami. Az anyagba bele van oltva a rendez?dés és a célszer?ség elve, a rendhagyás és a célszer?tlenség elve és az irráció elve is. Ezeket az anyag mind passzíve viseli el, vagyis nem rendelkezik fölöttük, csak birtokukban van. És ezt a szellem fel tudja fogni, viszont azt, hogy milyen cél hordozója az anyag vagy a szellem, ezt nem tudhatjuk. És mintha ezt a mai ember elfelejtette volna. Egyszer?en túllép a dolgon és nem foglalkozik vele, de mégis rendszereket állít fel, melyekben ezek a dolgok léteznek. Például az okkultizmus. Na most az okkultizmus "olyan rendszer és gyakorlati tudásanyag, amely egy adott nép, kultúra, vallás általános, közismert rendszere mellett speciális, kevés beavatottnak szóló, titkos eszközöket alkalmaz." Itt jutunk el odáig, hogy valószín?leg nem is kell megemlítenem, hogy egy szövegírónak, történésznek, szociológusnak stb. ez mennyi adattal, ihlettel, infóval, "magyarázattal" jár.
Az okkultizmus, mint minden rendszer, saját szimbolikával rendelkezik. Ahhoz, hogy megértsük a benne foglalt dolgokat, fel kell törnünk ezt a szimbolikát, vagyis tudnunk kell hogy mi mit jelent, és akkor tengernyi adatban tudunk hajókázni, és hihetetlen dolgokat megtudni Istenr?l és istenr?l, emberr?l, világról, lélekr?l... Persze az okkultizmus nem egy hit-axióma, és ma már nem is divat hinni bármibe. Nem hiszem, hogy valaki elkezdene varázsolni és szellemeket idézni, vagy megpróbálkozna okkultista praktikákkal a mai világban, arról viszont meg vagyok gy?z?dve, hogy tudunk úgy értékeket közvetíteni a világba, ha mindenkit a saját jelrendszerében szólítunk meg. A mai fiatalság, a kihaló sátánista szövegeken szocializálódó tömegek, (most csak a metál, vagyis a keményebb zenékre gondolok) hála Ozzyéknak, meg az Eagelseknek, talán még a Beatlesznek és az Uriah Heepnek is, nagyon jól elsajátította ezt a jelképrendszert és szimbolikát és ebben mozog otthonosan. Ezért ugyanebben a jelrendszerben, "ismert" történetekkel, szép mesét próbálunk elmondani szörny? el?zményekkel, kivégzésekkel, gonoszsággal és katarzissal, megtéréssel, mintegy felhívva a figyelmet arra, hogy "Több vannak földön és égen, Horátio, mintsem bölcselmetek álmodni képes."
Tulajdonképpen, minden csak szimbólum. Az okkultizmus egy eszköz, mely jelkép rendszerében olyan embereket szólítunk meg, akik tovább akarnak látni a felszínt?l. Nem csak felületessen átsiklani a dolgok felett. Így egy okkult történettel próbáltuk ezt úgy tálalni, hogy érdekes is legyen, szenvedélyes is, vad is, és tanító jelleg?. Vagyis, hogy ne feledjük el, hogy van egy lelkünk, amit meg kell mentenünk a közönyös napok poklából.
Talán ez a bölcsek köve. Talán bennünk van és várja, hogy felfedezzük. Mint mondottam már, hogy minden szimbólum. A k? amelyb?l arany lesz, ugyanúgy szimbolizálja a rút kiskacsát, amelyb?l egy napon szép hattyú lesz, vagy az embert aki az élet sivatagában szomjazza az igazságot. Az alkimista szimbolizálja a keres? embert, aki folyamatosan magyarázatok után kutat és nem adja fel, akkor sem, ha kudarcot vall. Félreértés ne essék, nem az alkímiát népszer?sítem, vagy az alkimistákról írom, hogy jó példaképek, viszont szimbolikus értelemben leny?goz? jelenség, a vágy uralma és a törekvés arra, hogy értelmet adjon az életnek és kitartóan fürkészne a dolgokat a felszín alatt.

Nyilván valamilyen szinten azért a középkorhoz is vonzódtok – hogyan tudnátok magatokat elképzelni, milyen lehet?ségek várnának rátok?

EMIL: Azért t?nhet úgy, hogy a középkorhoz vonzódunk, mert a történetek zömét onnan kölcsönözzük. Hihetetlen táptalajt biztosítanak, az ihletnek és a képzel?er?nek. Középkori versek, történetek, szövegek, események mind olyan dolgok, melyek mozgásban tarthatják a gondolkozó ember kíváncsiságát; új érdekkört támaszthatnak, s?t még érdekességnek is tekinthet néhány sorra, mind a keresztrejtvény újságban, amiben érdekességek vannak összegy?jtve, királyokról, országokról és az ember meghökkenve, vagy meglep?dve olvassa ?ket és jól szórakozik.
Remélhet?leg ezeket a fineszeket észreveszik az emberek, és örülnek majd neki, hogy ma is tanultak valami újat.

A lemezen kibontakozó történet több részre tagolódik - több különféle él? vagy éppen misztikus szerepl? mono/dialógjait hallhatjuk, ráadásul több nyelven. Miért éreztétek úgy, hogy ennyi mindent, és ilyen komplexen bele kell „s?rítenetek” a sztoriba?

EMIL: Nem sz?kségét éreztük, annak, hogy mindent "beles?rítsünk", maga a történet adta így magát. Ugye ez egy egész életet, életpályát átível? fabula, és id? és hely hiányában így tudtuk megoldani. Persze lehet, hogy nem ez a legjobb megoldás, de mindazonáltal, hogy nagy kockázatot vállaltunk azzal, hogy egy életpályát összes?rítsünk (kép nélkül!) ötven percben, azt hiszem, hogy ez volt a legkézenfekv?bb megoldás.
A többnyelv?ség leginkább a Babiloni z?rzavarra emlékeztetheti a hallgatókat, vagy az apostolok glosszolaliájára; ugyanis míg Babilonban isteni büntetés volt a nyelvek beszélése, vagy nem értése, addig az apostoloknak áldás volt, a nyelveken szólás.  Az elragadtatás nyelve, ahogy nevezik. Ezzel mintegy érzékelni szerettük volna, hogy a f?h?s egy ilyen elragadtatásban éli le az egész életét, megszállottan a munkájával, és fioláival, mérgeivel, nem tudván, hogy Babiloni átok, vagy apostoli áldás a többnyelv?sége. A középkorban, mindenki beszélt latinul, meg azt a nyelvet, amit gyerekkorában megtanult, esetleg még más nyelveket is... Egy alkimistáról feltételezhetjük, hogy tudott olvasni így biztos, hogy több nyelven olvasott, beszélt. Sok recept különböz? f?zetekhez, kézel íródott egy darab papírra, ami azután vándorolt egyik m?helyt?l a másikig, keresztül kasul Európában, és nem mindegyik a köznyelven volt leírva, hanem vallonul, flamandul, németül, valamelyik olasz tájszólásban, magyarul, frankul. 
Így érdekes volt úgy hozzáállni, hogy mi lenne, ha a h?s több nyelven beszélne, a lelkiismerete mondjuk csak olaszul, vagy latinul szólaljon meg, az álma az egy XV. sz.-i német tájszólásban legyen hallható, a mestere halála el?tt szerbül mondja neki el a nagy titkot. Mintegy ezzel próbáltuk kelteni a titokzatosság érzetét és azt hogy nem mindenki értheti meg ezeket a titkokat. Sokszor még a beavatottak sem. Persze ez csak dramaturgiailag releváns, és az tudja majd igazán átélni ezt a többnyelv?séget, aki a szövegkönyvvel együtt hallgatja majd meg az anyagot, uram bocsá' talán még a dolgok mélyére ás, vagy lefordít egy passzust az internetes fordító segítségével. 
A másik ok. Fel szerettük volna kelteni a figyelmet és az érdekl?dést. Vagyis azt próbáltuk elérni, hogy ne csak meghallgassák az emberek az anyagot, vagy elolvassák a szövegkönyvet, hanem utána is nézzenek, mondjuk egy-egy f?zetnek, vagy éppenséggel a nápolyi esküv?nek, hogy ?k is átéljék azt az érzést, amikor valaminek hallatán megvilágosulsz. Végül is, ez egy nagy story, sok kis storyból összerakva különböz? nyelveken, amelynek a szórakoztatás mellet az elgondolkoztatás is valahol a célja. Valamint kutatás mámora. Persze az sem baj, ha valaki csak hallgatja és headbengel rá.

Mennyit id?t vett igénybe, míg mindezt az el?bb említett koncepciót ilyen aprólékosan megterveztétek?

GÁBOR: Mivel próbatermet nem tartunk fent, így lassabban haladt a dolog. Fél év alatt lett kész a zenei része a lemeznek. Emil kérte, hogy a szövegek megírása el?tt teljes zenei vázlatot kér, majd miután ezt megkapta, 3 hónap alatt készültek el a szövegek.

Ki írta magát a zenét, és ki felel?s a szövegért? Hogy születtek a dalok – el?bb melyik része készült el? Mennyiben volt ez csapatmunka, mennyi szabadságot kaptak a vendég énekesek/zenészek?

GÁBOR: A zenét a GuilThee-ben úgy szoktuk szerezni, hogy egy ember ír meg egy számot. Jelen albumon a metálos tételek közül én írtam Balázs kisebb javításaival a Die Vier Junkfrauen-t és a Zitije Hermesovo-t, a többit Károly. Az ambient tételeket én szoktam analóg szimulátorokkal megcsinálni, de most Emil is alkotott egyet, mégpedig a kezd? Introitus Tragoediae-t.
A szövegek közül Betty írta a Red Hand Succubi Theory-t, Károly a magyar szövegeket, kivéve az utolsót, mert az Pataki Zoltán verse. A többit Emil. Az olasz fordítást meg Betty anyukája csinálta.
A zenészek és énekesek teljes szabadságot kaptak mindenhez. Id?nként Karcsira kell rászólni, hogy még ne váltson témát, hagyja kifutni rendesen, amit felriffelt, mert ? mikor komponál olyan, mint egy buldózer. Áradnak bel?le a témák :-D. De ennél a lemeznél már szinte erre sem kellett emlékeztetni.

Ha ennyi dologra oda kellett figyelni, gondolom nem lehetett egyszer? a stúdiózás maga sem. Hogyan zajlott mindez, milyen körülmények között?

GÁBOR: Hát ugye itt a dob kiesik, mert az nem stúdióban készült. Aztán mivel otthon van egy komoly audio rendszerünk (hangkártya, stúdióhangfal, mikrofon), egy-két akusztikus sávot és éneket otthon vettünk fel a végén. A n?i éneket szinte teljesen.
Egyébként Pallagi Attila stúdiójában dolgoztunk Bándon. A ritmusgitárok, a szólósávok, a basszus, a hörgés, károgás, üvöltés és az ének jó része itt lett rögzítve. A keverést és a masztert meg otthon csináltuk. Egyetlen egy GuilThee anyag sem lett más által keverve. Mindet mi csináltuk.

Rendkívül atmoszférikus a lemez – ha jól tudom, a különféle zörejeket, hangokat is mind-mind magatok rögzítettétek…

GÁBOR: A 85%-ukat. Volt is vele kínlódás rendesen... Egészen addig élveztem, míg egyszer haza nem értem úgy, hogy 8-10 tök süket wav sávot vettem fel, mert nem tudtam, hogy mi az a gomb, amit meg kellett volna nyomnom a mobil felvev?n. Hát a fantomtáp volt az. Ez egy nappal azel?tt volt, hogy vissza kellett adnunk a cuccot.

Alig került ki kezeitek közül a korong, amennyiben információm nem csalnak, már javában írjátok a következ? anyagot. Err?l mit árultok el, így el?re?

GÁBOR: Semmit. De valóban elkezdtük írni :-D 
Köszönjük az érdekl?dést, a jó kérdéseket, és a lehet?séget.

Murphy



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez