Chronology - Id?utazók nyomában
Az 1996-ban alakult Iron Maidnem Európa talán legismertebb Iron Maiden feldolgozásokat játszó zenekara. Az elmúlt 15 évben két Maiden dalokkal megspékelt albumot is megjelentetett szolnoki gárda. A hosszú együttzenélésnek köszönhet?en viszont megjelentek a saját ötletek is a próbák során, melyek sorsa 2006-ban pecsétel?dött meg és a csapat 4/5-e Chronology néven új zenekart alapított.
Az idén megjelent debüt – a The Eye of Time – egy Maidenes ízeket is felvonultató, de alapjában véve a dallamos heavy metalba sorolandó konceptalbum, mely a remek zenén kívül az id?utazás témakörét is körüljárja. A Chronology eddigi történetér?l és a közeljöv?r?l kérdeztem Cserfalvi „Töfi” Zoltánt, a banda gitárosát.
Melyk?tök ötlete volt a Chronology létrehozása? Hogyan született meg a zenekar?
Tulajdonképpen a közönség ötlete volt. :) Legalábbis régóta téma volt már a saját dalok írása. Interjúkban is gyakran felmerült a kérdés és a közönség is sokszor kérdezte, hogy mikor írunk végre saját dalokat. 2006-ban aztán én mondtam a többieknek, hogy álljunk neki a saját nóták írásának és jelentsük be a zenekar megalakulását. Iron Maidnem néven nyilván nem lett volna értelme saját dalokat publikálni és az sem volt biztos, hogy a tagság teljesen egyezni fog, ezért egy új nevet kellett kitalálni a formációnak.
Már a kezdetekkor tudtátok, hogy milyen zenét szeretnétek játszani?
Nagyjából igen. Persze a zeneszerzés általában nem egy tervezhet? dolog, de azt tudtuk, hogy egyfajta dallamos heavy metalt akarunk játszani, amiben er?sen jelen van a 80-as évek hatása, de ugyanakkor mai, friss, ránk jellemz? saját hangzásvilággal. Talán a legtalálóbb, ha azt mondom, hogy az Alexander The Great és a hasonló Maiden dalok jelentették a kapaszkodót. Izgalmas, ötletes, kicsit progresszív, de ugyanakkor dallamos, teátrális nótákat akartunk, ízes gitárszólókkal, érdekes háttérszintikkel. Valójában a Somewhere In Time és a Seventh Son lemezek hangulatából akartunk elcsípni egy kicsit, csak modernebb formában, de mint mondtam fontos szempont volt, hogy kialakítsunk magunknak egy saját kis világot, ami csak ránk jellemz?. Ennek része a zene, a hangzás, a hangszerelés, az összefügg? történet, a lemezborító. S?t kés?bb remélhet?leg lesznek színpadi díszleteink is.
Mi alapján választottátok a Chronology nevet?
A név Béla ötlete volt és nekem azonnal megtetszett. Talán meglep?, de Béla és én is nagyon szeretjük Jean Michel Jarre munkásságát. Az ? egyik legjobb lemezének a címe a „Chronologie”. Ez a zene nagyon messze esik a metáltól, de mégis szeretem gyerekkorom óta. Persze vannak olyan dolgai is, amik emészthetetlenek számomra de az Oxygene, Equinoxe, Magnetic Fields és hasonló lemezeit imádom. Szóval nekem azonnal bejött a névötlet. Már csak azért is, mert korábban volt olyan elképzelésem, hogy történelmi témákat dolgozzunk fel az Alexander mintájára. Ebb?l alakult ki aztán, hogy inkább írunk egy saját, id?utazással kapcsolatos történetet, amibe kés?bb akár történelmi szálakat is lehet f?zni, ha akarunk. Ehhez a gondolatkörhöz tökéletesen passzolt ez név, így azonnal rábólintottam.
Elejét?l fogva az Iron Maidnem-es társakkal együtt szeretted volna létrehozni ezt a csapatot?
Igen, hiszen kifejezetten így merült fel a kérdés a közönség és a szakma részér?l. Sokaknak tetszett ahogy a Maiden dalokat játsszuk és kíváncsiak voltak, hogy milyen saját dalokat írnánk.
Miska (Iron Maidnem gitáros) nem tartott veletek a Chronology-ba, ellenben a tagság többi részével. Miért?
Amikor elkészült az els? néhány dal vázlata, akkor ? azt mondta, hogy ez nem igazán az ? zenei világa. Legalábbis ha saját zenét játszana, akkor ? valami teljesen másba kezdene bele. Ezt el kellett fogadnunk, de ugyanakkor nagyon sokat segítet nekünk. Például ? lektorálta az összes angol szöveget, mivel ? m?fordító. Kés?bb még két dalt is megtanult a kérésünkre, hogy néha a Maidnem bulikon is tudunk játszani egy kis Chronology-t.
Hogy találtatok rá Makra Ádámra? Mit lehet/kell tudni róla? Korábbi zenekarai...
? a dobosunk, Krisztián régi barátja. Korábban fiatal szolnoki zenekarokban játszott. Néha lejött Krisztiánnal a Maidnem próbákra, így ismertük ?t már egy ideje. Az is megesett, hogy beszállt gityózni, amikor Miska nem volt itt, így tudtuk, hogy tehetséges gitáros. Amikor elkezdtünk készülni az els? él? fellépésünkre, adta magát az ötlet, hogy próbáljuk ki vele a dolgot. Megtanult pár dalt, amik rögtön nagyon jól szóltak így együtt, így aztán hamarosan állandó tag lett.
Billenty?s részek is színesítik a korongot. Ezekért ki felelt?
Néhány részt Béla készített el, de a legtöbbet én játszottam fel gitárszintin. Béla többnyire a basszus szintiket csinálta, de például az Evil Eye refrénjében a cselló az ? ötletéb?l alakult ki és több olyan téma is volt, amit közösen raktunk össze. A gitárszinti nagyon sokat segített nekem, mert így sokkal gyorsabban ki tudtam próbálni az elképzeléseimet, mintha mindent programoznom kellett volna.
Nem kevés Maiden íz érezhet? a dalokban. Ennyire a véretekben van a Murray/Smith páros stílusa?
Már 15 éve toljuk az Iron Maidnem-et, szóval nyilván belénk ivódott valamennyire. :) Ugyanakkor szerintem sok egyéb hatás is érezhet? a lemezen. És nem csak metál dolgokra gondolok. Jean Michel Jarre-os ízek is vannak például, csak persze metálba átültetve, de mondhatnám éppen Mike Oldfield-et is. S?t még a 1978-as Világok Harca lemezt is említhetném, amit rommá hallgattam gyerekkoromban. Az is egy koncept album, narratív betétekkel, teátrális részekkel. Az én zenei világomba ezek mind beépültek és a többieknek is megvannak a maguk egyéb, nem Maiden-es hatásaik.
Honnan jött a konceptalbum ötlete?
Az elképzelésekben ott tartottam, hogy esetleg jó lenne kizárólag történelmi témákkal foglalkozni a lemezen. Véletlenül épp ebben az id?szakban olvastam Arthur C. Clarke Time’s Eye cím? könyvét. Ez egy id?utazós történet, ahol az els? részben „összecsúsznak” a különböz? történelmi korok, így a mai emberek találkoznak például Nagy Sándorral és Dzsingisz Kánnal. Nagyon megtetszett az ötlet és ekkor jutott eszembe, hogy The Eye Of Time címmel írhatnánk egy teljesen más történetet a lemezünkhöz. Mindemellett túl sok Maidenes utalás volt ez így hirtelen ahhoz, hogy szó nélkül elmenjek mellette. Somewhere In Time, Alexander The Great, Genghis Khan…. Szóval vehetjük akár égi jelnek is, hogy véletlenül belebotlottam ebbe a könyvbe. :)
Manapság a konceptalbumokra vendégénekeseket, vendégzenészeket is szokás meghívni. Legalábbis nyugatabbra… Ti nem terveztetek ilyesmit?
Igen tudom, de nekünk nem áll ez szándékunkban. Ez egy valódi zenekar, nem egy olyan alkalmi jelleg? project, amire sok vendéget meg szoktak hívni.
Elég lassan készült el a lemez ahhoz képest, hogy – ha emlékeim nem csalnak – már 2009-ben három letölthet? dal szerepelt a weboldalatokon. Miért húzódott el a megjelenés?
F?képp a saját stúdió miatt. Egyfel?l óriási lehet?ség, hogy korlátlan id?kerettel dolgozhatunk, de ez azzal jár, hogy ha jön valaki dolgozni a stúdióba, akkor nekünk le kell állnunk. Így aztán elég lassan haladtunk, mert gyakran közbejött egy-egy lemezfelvétel más csapatokkal. Ezenkívül mindenki dolgozik a zenélés mellett, tehát szabadid?nk sem sok volt, amikor ezzel tudtunk foglalkozni.
Az album összerakásakor igyekeztetek a történet hangulatához idomuló dalokat írni, vagy inkább külön-külön született dalokból alkottatok egységet?
Párhuzamosan készült a sztori vázlat és a dalok zenei alapja. Amikor ez megvolt, akkor kitaláltuk a dalok sorrendjét, figyelve a történetre is és arra is, hogy zeneileg is jól illeszkedjenek egymás után. Ezután jött a szövegírás, amihez ekkor már ki volt találva, hogy melyik dalban pontosan hol tart a történet. Nem volt egy egyszer? dolog. F?leg így, hogy korábban már publikáltunk néhány dalt, még miel?tt készen lett volna a teljes történet. Ezért utólag kellett módosítani néhány dolgot a demos szövegekhez képest.
Februárban jelent meg a lemez. Milyenek a reakciók mind a közönség, mind a szaksajtó fel?l?
Eddig meglep?en jó kritikákat kaptunk a sajtóban és a közönségt?l is nagyon sok dícséretet kapunk. Ennek természetesen borzasztóan örülünk! :) Ugyanakkor tudjuk, hogy ez egy olyan lemez, amit nem elég egyszer meghallgatni, nem feltétlenül hat els?re. Tehát nem várható, hogy elsöpr? siker lesz azonnal, de id?vel talán egyre többen megismerik és megkedvelik.
Februárban volt a The Eye of Time lemezbemutató koncertje. Hogyan sikerült?
Remelkül sikerült a buli. Nagy kihívás volt színpadra állítani ezeket a cseppet sem egyszer? dalokat, de úgy érzem sikerült jól megszólaltatni ?ket él?ben is. Azt az egyet sajnálom, hogy a lemez nem tudott megjelenni legalább két hónappal a koncert el?tt, így a dalok egy részét még nem ismerhette a közönség.
Hogyan álltok koncertmeghívásokkal? Felléptek-e valamelyik nyári fesztiválon?
Jelenleg a Maidem el?tt szoktunk játszani 30-40 percet, ahol van rá lehet?ség. Ezenkívül játszunk majd Csillebércen a Metalfesten és Bólyon a motoros találkozón. Igyekszünk több fesztiválra is bejutni, de ez nem könny? dolog.
Lesz alkalmatok, ill. tervezitek az album megturnéztatását?
Igen, nagyon szeretnénk. Talán ?sszel összejön, de valószín?bb, hogy inkább jöv? tavasszal lesz rá alkalmunk.
Lesz-e folytatása a lemez történetének, hiszen a mostani befejezés alapján ez simán elképzelhet??
Két folytatás terve is a fejemben van vázlatosan, így elképzelhet?. Ez a lemez valójában csak a történet felvezetése volt. Ugyanakkor a többiek egyel?re hallani sem akarnak újabb koncept albumról, mert ezzel valóban rengeteg munka volt. :) Szóval nem kizárt, hogy a következ? lemez egyszer?bb irányba mozdul. Majd menet közben kialakul.
Kiss Zolinak nem túl strapás a sok zenekarban való szereplést összehangolni?
Nem egyszer?, az biztos. Épp emiatt nem vagyunk könny? helyzetben, ha turnéról gondolkodunk, de mindenképpen fogunk koncertezni a Chronology-val is. Nyilván nem túl gyakran, hiszen a Maidnem-mel is sokat játszunk, de ha minden évben tudnánk játszani 4-5 fesztiválon és mellé tudunk csinálni 5-6 önálló bulit, akkor azzal már elégedett lennék.
A végére egy Iron Maidnemmel kapcsolatos kérdést hadd tegyek fel. Mi a helyzet mostanában a bandával? Fellépések, turnék...
Idén a Somewhere In Time lemez jegyében turnézunk, mert most 25 éves ez az album. Sokak kedvence, így aztán megünnepeljük az idei turnéval. Most tavasszal volt pár német buli, ami nagyon jól sikerült. Nyáron ismét megyünk Horvátországba és hamarosan Belgiumba is eljutunk. Most fogunk el?ször játszani Belgiumban, így nagyon várjuk ezt a koncertet! Egy fesztiválon leszünk headlinernek.
Most vagyunk 15 évesek, ezért ?sszel szeretnénk egy szülinapi bulit összehozni. A tervek szerint eljátsszuk majd a teljes Somewhere lemezt, kiegészítve a hozzá tartozó maxis dalokkal is. Nem tudok róla, hogy ezeket bárki játszaná él?ben, tehát mindenképpen kuriózumnak számítanak.
Ezen kívül folyamatban van egy szimfonikus átiratokat tartalmazó lemez elkészítése. Valami olyasmit képzelj le, mint a szimfonikus Metallica esetében, hogy együtt játszunk egy szimfonikus zenekarral. Ez legkorábban jöv? évben készülhet el és utána szeretnénk él?ben is bemutatni az anyagot a M?vészetek Palotájában.
-feca-