ScerrA - Kétségekkel vagy anélkül

feca - 2011. május 27. péntek, 08:17    

ScerrA - Kétségekkel vagy anélkülA 2009-ben alakult, budapesti ScerrA zenekar egy teljesen egyedi színt visz a hazai zenei palettára. A banda már alakulásakor eldöntötte, hogy olyan zenét alkot, amilyet el?ttük még senki sem, de ugye effélét hallottunk már másoktól is, miközben az esetleges próbálkozások totál távol álltak az eredetiségt?l.

Reklám:

Valamilyen formában a ScerrA-ra sem lehet rámondani, hogy nincsenek meg a zenéjükben azok a ritmusképletek, harmóniák, dallamvezetések, amelyeket már más el?adóktól is hallhattunk. Viszont az egész produkció teljes egészében, azt kell mondjam – kimondottan eredeti.

Amit lényeges lehet még elmondani a budapesti srácokkal kapcsolatban az az, hogy részt vettek a tavalyi Metalfest Open Air keretein belül megrendezett tehetségkutatón, ahová a közönség szavazta be a bandát.

A recenzió tárgyát képez? Kétségekkel vagy anélkül album még  2010 áprilisban megjelent, de valamiért mindezidáig nem sikerült összefutnom a banda zenéjével. A lemez felvételeir?l így nyilatkozik maga a zenekar: „…A felvételek a lehet? legkeservesebben folytak, hátráltatásban nem volt hiány, a lemez megszületése is kétségessé vált.”. Nem tudni mit takarnak ezek a szavak, de miránk, hallgatókra igazából a lényeg, a zenei rész tartozik igazán.

A legkönnyebben úgy lehetne behatárolni a ScerrA zenéjét, ha két magyar bandához próbálnám hasonlítani ?ket. Ezek a bandák pedig a Watch My Dying és a Thy Catafalque. Ember legyen a talpán, aki stílusilag be tudja l?ni ezt a két csapatot. Így a ScerrA is csak abban az értelemben állítható sorba velük, hogy szintén behatárolhatatlan a muzsikájuk. A két zenekarral vonható párhuzamot er?síti a kiabálós/károgós/hörg?s, valamint a dallamos ének váltakozása. A legjobb példa erre a Vízen járó cím? nóta, ahol leginkább tetten érhet? a Thy Catafalque, de a WMD muzsikája is (direkt nem hatást írok, mert nem érzem úgy, hogy hatással lett volna a srácokra Kátai Tomiék zenéje, inkább az érzések szintjén érezhet? leginkább a hasonlóság).

Színessé teszi a produkciót a nem metal hangszerek: cselló (Zsúfolt hiány, Hangok) és a heged? használata. F?leg a Zsúfolt hiányban sikeredett nagyon szépre a szintik és a cselló (na jó! Lehet, hogy ez is csak szintis megoldás.) harmóniája. A dal csak egy röpke, b? egyperces átvezet?, akár csak a zongorás alapokon nyugvó Mély leveg?t.

A billenty?k amúgy is elég színessé teszik az dalokat, ahol csak felt?nnek, mert nem egysíkúan szólalnak meg, hanem a sokrét? hangszíneknek köszönhet?n hang-kavalkádokkal képeznek varázslatokat a nótákba (talán a kazincbarcikai Mytra használja hasonlóképpen a billenty?ket, samplereket).

Gondolom a leírtak alapján még nem igazán alakult ki senkiben sem az, hogy miféle zenét tolhat a Scerra. Talán az még segíthet, hogy nem kell beparázni, megvan itt minden, ami egy jóféle metal alkotáshoz szükséges: dögös riffek, középtempós és akár blastbeat-ekbe hajló hajrázások. S?t! Az említett hangszíneknek köszönhet?en egy nagy adag szimfonikus jelleg is uralja a dalokat.

Az album utolsó tételében (Imago) n?i hang is felcsendül. Ne gondoljunk itt azért valami nagyon különlegesre, hanem sokkal inkább egy populáris zenébe is simán beill? énekesn?, Lili Rabie, hangja ékesíti az amúgy károgással és hörgéssel egyaránt kísért szerzeményt.

ScerrA

A költ?i, magyar nyelv? szövegek a már említett két csapat zsenijének színjén mozognak, azaz b?ven túlmutatnak az átlag metal szövegeken.
Sajnos kézzel fogható változata nem készült az amúgy gyönyör? borítóval megspékelt korongnak, pedig egy szép booklet-el mesterm?vet tarthatna kezében az egyszeri zenehallgató. Így viszont marad a digitális változat, ami innen tölthet? le: http://www.zshare.net/download/77300705bb7de9de/, de meghallgatható az alább látható Facebook, vagy MySpace oldalon is. Aki kedveli a fentebb említett zenekarokat, az már kattinthat is valamelyik linkre, de azok is simán próbálkozhatnak, akik nyitottak az újra, a különlegesre.

Facebook: http://www.facebook.com/pages/ScerrA/142872369062391?sk=info
MySpace: http://www.myspace.com/scerramusic

Dalcímek:
Bevezetés
Az Igazi (Kétségekkel vagy anélkül)
Zsúfolt hiány
Vízen járó
Hangok
Mély leveg?t
Imago

Tagok:
Gitár: Udvardi Ákos
Ének: Virágos Ádám
Dob: Barta László
Gitár: Száraz Bence
Basszusgitár: Fekete Zsolt


-feca-



Címkék: ScerrA
Szólj hozzá a cikkhez