Depresszió - Készül az új lemez, buli a sztárzenekarokkal

2011. június 08. szerda, 11:00    

A közel 12.000 koncertlátogatót vonzó tavaszi turné és a Mahasz lista els? helyén nyitó 10 Éves Jubileumi Koncert DVD megjelenése után, május végén stúdióba vonult a Depresszió Zenekar. A Super Size Recordingban, Varga Zoltán producer bevonásával készül? új nagylemez 2011. Szeptember 5-én lát napvilágot.

Reklám:

A 12 új dalt tartalmazó korongról, az eddig megszokottakkal ellentétben most semmilyen el?zetes dalt nem tesz közzé a zenekar. „ Egyrészt azért döntöttünk így, hogy fokozzuk az amúgy is nagy érdekl?dést a lemez körül, másrészt pedig azért, mert 3 éve dolgozunk ezen az anyagon és nem szeretnénk, ha 1-2 dal alapján ítélnék meg az emberek az eddigi legnagyobb szabású alkotásunkat”.

Az augusztus elejéig tartó felvételeket, csak a nyári fesztiválkoncertek idejére szakítja meg a zenekar.

„Az országjárás a „Menekülés a stúdióból” turné 2011. nyár elnevezést kapta, hiszen legtöbbször a stúdióból indulunk a koncertekre és oda is érkezünk vissza. Bár nagyon kényelemes és barátságos hely a Super Size Recording, de a komoly, munkával töltött napok után jól esik egy kis koncertezéssel kikapcsolódni”.

Depresszió

A 20 állomásos turné során több ízben is világsztárokkal osztja meg a színpadot a Depresszió.  „ Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy idén is olyan nevekkel játszhatunk és bulizhatunk együtt, mint a Slayer, a Deftones, vagy a Dark Tranquillity”

A május 19-i, budapesti Zöld Pardonban lezajlott, tavaszi turnézáró koncert hatalmas sikerére való tekintettel, felkérést kapott a zenekar, hogy Július 12-én ismét egy alaposat tomboljon közönségével, a Pet?fi Híd budai oldalán található szórakozóhelyen.

A tavaszi turnézáró koncert videó összefoglalója az FX Filmt?l:  http://www.youtube.com/watch?v=-PaUDtqaunM

„Menekülés a stúdióból” turné 2011. nyár:

06.10. Várpalota – PaFe / Nagyszínpad
06.13. Dány – II. Rockforever Horgászverseny
06.18. Nyékládháza – Nyék-Rock Fesztivál
06.19. Pilismarót – Karasna fesztivál
06.24. Hajdúdorog – Motorock Fesztivál
07.01. Eger – Szépasszonyvölgyi Fesztivál
07.02. Sopron – Volt Fesztivál
07.07. Pécs – Rockmaraton / Nagyszínpad
07.08. Székelyudvarhely (RO) – Székelyföldi Rockmaraton
07.12. Budapest – Zöld Pardon (vendég: Csakazértis)
07.15. Tokaj – Hegyalja Fesztivál / Nagyszínpad
07.16. Gyöngyöstarján – Tarjánfeszt
07.22. Körmend – AlterRába Fesztivál
07.23. Debrecen – Campus Fesztivál / Nagyszínpad
08.04. Csongrád – Körös-toroki Napok
08.06. Székesfehérvár – Fezen / Nagyszínpad
08.12. Budapest – Sziget Fesztivál / Rock és Metal Nagyszínpad
08.13. Nagyudvarnok (SK) – Rockfest
08.19. Miskolc – Gyár Fesztivál
08.27. Szeged – SZIN / Pepsi Színpad

 

http://www.depressziomusic.hu
http://www.facebook.com/depressziomusic
http://www.youtube.com/depressziomusic
http://www.myspace.com/depressziomusic
http://www.twitter.com/depressziomusic
http://iwiw.hu/depressziomusic



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez