Sepultura - Kairos

Murphy - 2011. július 01. péntek, 07:00    

Sepultura - KairosCsókos Bandiék a Dante XXI és A-Lex után ismét csak koncepcióban gondolkodtak, bár ezúttal könyves alapok helyett, magával az pillanatnyi id? jelenségével foglalkoztak ezen a sokadik, egyébként pedig középszer? albumukon.

Reklám:

 

Lendüljünk túl azon, hogy az igazi SEPULTURA (szigorúan kapitális bet?vel) 1996-ban véget ért, mikor a Roots világ körüli turnéja során a banda énekes/gitáros/alapító frontembere,

a kultikus zenekar mindenkori szellemiségéért felel?s trash-sámánja Max bejelentette távozását. Pár évre rá megalapította a Soulfly (aka Max Cavalera Band) tribal esszenciával és instant világzenei törekvésekkel adagolt tarkabarka muzikális metál-cirkuszt, ami azóta Marc Rizzo gitárhero-val kiegészülve az anyabanda modern kori folytatásává n?tte ki magát.

Azóta mint tudjuk, tesója, Igor is kiszállt a Sepulturából (immáron kisbet?vel), majd pár évvel ezel?tt, félretéve a múltbéli viszályokat, egymással összeparolázva Cavalera Conspiracy projektnév alatt folytatták ott, ahol a SEPU alábbhagyott. Andreas Kisser gitáros jóval kés?bb csatlakozott a bandába, így mára csak egyetlen eredeti tagja maradt, Paulo Jr, (más néven Paulo Xisto), aki ugye nem sok vizet zavar. F?leg, ha lehet hinni azoknak a híreknek, amelyek megszell?ztették, hogy a Roots el?tti id?kben valójában Max és Andreas játszotta fel helyette a basszertémákat, de a koncerteken sem volt bedugva a hangszere…  bárhogy nézzük is, ezek azért ezek több mint súlyos vádak!

Max megüresedett helyére aztán a hardcore-centrikusabb, benga afro-amerikai Derrick Green jött, aki akármilyen odaadással rázza seggig ér? rasztáit meg er?lködik ordításügyileg, bizony nem tudja utolérni Max Mestert. Roots univerzális és forradalmi sikerei után az Aganist még hozta a megmaradt poszt-dzsungel trashelést, majd jött a mindenféle vendégeket felvonultató filozofikusabb gondolatmenetre épít? Nation, kés?bb a szintén közepes Roorback, s grátiszba egy unalom?z? feldolgozás EP. Legutóbbi két lemezükön (Dante XXI, A-Lex) pedig egy-egy világhír? és elismert kultikus könyvet illetve filmet dolgoztak fel, zenei keretek között.

Ezúttal nincs semmiféle film vagy könyv, ami a lemez alapjait képezni, a koncepcióhoz való ragaszkodást viszont úgy látszik kedvelik, mert az megmaradt. Maga a Kairos görög szó, mely az id? tárgykörével kapcsolatos, egészen pontosan a most pillanatát jelöli. E köré épülnek ugyanis az album dalai.

A hangzás irtó pöpec, ergó semmi kivetnivalót nem találni benne - persze a Nuclear Blast-hoz való szerz?désük után ezen valahogy nem csodálkozik az ember, de a borító vizualitását illet?en is mintha visszatértek volna a régi id?kben használt megoldásokhoz… -, maga a zene viszont elég felemás élményt okoz.

Andreas Kisser alapvet?en egy zseniális gitáros – aki eddig esetleg erre még nem jött volna rá eddig, az rögvest hallgassa meg Hubris I & II néven futó 2009-ben kiadott szólóanyagát, mert egyszer?en frenetikus témákkal tömte tele! Mi tagadás a Kairos-ra is szállítja a jobbnál-jobb thrash-riffeket, amelyek el?nye, hogy egy-két hallgatás után elég könnyen belénk rögz?dnek, csak az a baj, hogy egy átlag dalban összesen van két-három téma plusz néha egy szóló, aztán ennyi. Persze a szólók is gyönyör?ségesen komponáltak, de ahogy haladunk a lemezen, egy id? után kezdünk beleunni ebbe a kissé lebutított minimál-riffes sablonba, pedig szerintem b?ven lehetett volna még ezzel-azzal színesíteni a repertoárt. Kár érte.

Többieket munkásságát felesleges is részletezni, mert igazából Csókos Bandi úrhoz idomulnak: Derrick hardcore stílusban ordibál, ahogy a torkán kifér, Dolabella le nem száll a lábgépr?l, úgy tolja az ipart, Paulo pedig mint mindig, most is békésen megbújik a háttérben.

Kiemelked? tételek például az albumot beharangozó címadó nóta (Kairos), a hipnotikus dübörgés? Just One Fix, ami egyébként egy Ministry átirat, a már-már Slayer-féle tekeréssel induló Mask, a végig dinamikus hasító Born Strong, de a tribal felvezet?vel ellátott Structure Violence (Azzes) is egészen kellemes perceket tud okozni. Ezt a tizenöt - zeneileg ugye nem túlzottan bonyolult - tételt bevallom, soknak érzem - még ha három számmal ellátott átvezet? is tartozik hozzá -, de akinek még ez sem lenne elég, a deluxe változatban újabb két nótával ajándékozzák meg: Prodigy Firestarter cím? klasszikusának feldolgozása minimum korrektnek mondható, a másik nóta (Point of No Return) se több, se kevesebb, mint a lemezen eredetileg helyet kapott dalok. Szóval ez az egész amolyan elmegy-lemez.

SEPULTURA diszkográfia:

Bestial Devastation - 1985
Morbid Visions - 1986
Schizophrenia - 1987
Beneath the Remains - 1989
Arise - 1992
Chaos A.D. - 1994
Roots Bloody Roots - 1996
The Roots of Sepultura - 1997
Blood Rooted – 1998
Aganist - 1998
Nation - 2001 
Under a Gale Pale Sky (live) - 2002
Revolusongs (EP) - 2002
Roorback - 2003
Live in Sao Paulo (live) - 2005 
Dante XXI - 2006
A-Lex – 2008
Kairos - 2011

 

Murphy

 



    Megosztás:
Címkék: Sepultura
Szólj hozzá a cikkhez