Kérem vigyázzanak a fesztivál záródik! - Metalfest Open Air 2011.06.03-05, 3.nap
Egy fesztivál utolsó napjába mindig belopózik egy kicsit a szomorúság is: az utolsó percek peregnek, az utolsó élmények történnek. Majd megint egy évet kell várni, hogy a csillebérci gyermektáborban felcsendüljenek a metáldallamok.
Az utolsó napon igyekeztem volna id?ben elindulni, de a lezúduló özönvízszer? es? nem nekem kedvezett. Ugyan nem vagyok cukorból, de mégis úgy döntöttem, hogy megvárom a haragos felh?k elvonulását. Kicsit megijedve, gyorsan mindenféle vízhatlan eszközzel felszerelkezve és persze a legnagyobb sárra számítva vágtam neki aznap. Felérve azonban azt kellett, hogy lássam a Metalfest utolsó napjára kilátogatók nagy kegyben részesültek. Sárnak, es?nek nyoma sem volt. A színpadon épp a Bloody Roots nyomta, de nem tettek olyan mély benyomást rám, hogy a sátor belseje felé vegyem az irányt. Az Equilibrium kezdéséig inkább belevetettem magam a fesztiváli forgatagba. Az tisztán látszott, hogy ezen a napon jöttek el a legtöbben.
A német Equilibrium elég er?snek bizonyult, hogy hivatalosan is megkezdjem az utolsó headbangelések sorozatát. Robert Dahn énekes nem tétlenkedett a színpadon, kemény hörgések közepette végzet nyakizom nyújtó gyakorlatokat. Egyetlen oda nem ill? elem volt csupán a színpadon és ez pedig Sandra Völk basszusgitáros személyesítette meg. Úgy t?nt nem igazán szabadult fel és kislányos téblábolása miatt sajnos az összhang nagyban csorbult, de szerencsére a folkos dallamokban nem volt hiány. Elhangzott többek között a Blut im Auge, a Heimwärts, a Der ewige Sieg, a Verbrante Erde és az Unbesiegt is. A számukra kijelölt negyvenöt perc gyorsan elröppent, de sajnos nem hagyta maga után azt a felemel?, az egész testet átmosó élményt.
Rövid átszerelés után elérkezett az általam oly nagyon várt Kataklysm. A kanadai srácok albumon nem szólnak olyan er?sen, mint él?ben, amikor a bel?lük áradó energia megsokszorozza az összhatást. Volt is nagy zúzás, hajrázás az egész koncert alatt, senki nem állt meg egy pillanatra sem. Maurizio Iacono színpadi teljesítménye leny?göz? és egyben elgondolkodtató, mert teátrálisan az ég felé mutat, majd térdre borul. Ami másoknál sok, nála pont elég, mert nem t?nik hamisnak az, amit csinál. Azt sem hagyhatom szó nélkül, hogy a tökéletes koncertélményhez a többiek is rendesen odatették magukat. Max Duhamel, Jean-Francois Dagenis és Stephane Barbe is hatalmas tapsvihart aratott lelkemben. Az új albumukat nem ismerem annyira, de szerencsére megörvendeztettek minket sok régi nótával is, mint például a Push the venom, a Manipulator of souls, és az In shadows & dust. Számomra mégis a legnagyobbat a Crippled & broken ütötte. A koncert végére letaglózva és csatakos hajzattal állva az jutott eszembe, hogy receptre kéne felírni az ilyen méregtelenít? kúrát. Ráncaim felvarrása és széles vigyor volt a jutalmam a majdnem egyórai szeánsz végére. Azt kell, hogy mondjam számomra ez volt a három nap legemlékezetesebb koncertje.
Egy szusszanásnyi id? után háromnegyed nyolckor ismét németek lepték el a színpadot a Rage személyében. ?ket sikerült elcsípnem a dedikálásuk végén még délután és már akkor felt?nt két dolog: Peavy rasztatincsre hajazó szakálla és Victor 80-as évek bundesliga frizurája. Mindez persze nem számít, ha a zenéjükr?l van szó, de a hangosítás tekintetében lett volna még mint finomítani. A heavy metalban utazó srácok (már ha lehet rájuk még ezt mondani) odatették magukat rendesen. Felcsendült a Higher than sky, az Empty Hollow, a Black in mind, a Drop dead. A hangulat már-már a tet?fokára hágott, az els? sorokban állok önfeledten bólogattak, míg hátul a lábak dobolták az ütemet. Egy percig sem volt hiány intenzitásból, vagy er?b?l.
A nagyszínpad utolsó fellép?je címet a szintén német nemzetiség? Kreator nyerte el. Látványos fények és korrekt színpadkép egészítette ki a lágynak nem nevezhet? trash dallamokat. A koncert els? felét tisztességgel végignéztem, de mivel nem vagyok nagy Kreator rajongó ismét inkább a fesztivál véráramlatába kötöttem ki, amit a sör, a beszélgetések, a fenékformához makacsul nem idomuló padok jelentik. A koncert végeztével a kiáramló vasszív?ek is hasonlóan tettek megnehezítve ezzel asörhöz jutási átlagid?t. Az energiaitalos színpad ismét bevonzotta a táncolni vágyókat, ahol mindenki még gyorsan beváltotta utolsó kuponjait. Sajnos az itteni bulit viszonylag korán lel?tték és más szórakozás hiányában a kemping területén található büfére korlátozódott a választási lehet?ségünk. Hajnal négy el?tt egy kicsivel úgy határoztunk, hogy fájó szívvel, de lezárjuk az idei év Metalfestjét és megindultunk a kijárat felé.
Összegzésként annyit mondhatok csak, hogy remélem jöv?re is lesz lehet?ségünk Csillebércre látogatni, hogy színvonalas zenekarokat lássunk hasonlóan kellemes id?járási viszonyok és társaság mellett.
A fotókért köszönet Simon Borbálának.
Gábriel
Infók:
