Red Hot Chili Peppers - I’m With You (White Cold Chili Peppers)

ViktKorn - 2011. október 06. csütörtök, 07:00    

Red Hot Chili PeppersA Red Hot Chili Peppers zenéje, illetve az azt prezentáló lemezek olyanok, mint egy finomra sütött kalács, amib?l elég csak egy szeletet kapnunk, van id? a megemésztésére. Legalábbis a Blood Sugar Sex Magic (1991) album óta, ugyanis minimum három, de általában négy évet kell várni, a legutóbbi Stadium Arcadium (2006) stúdiómunka után pedig öt évig lehetett (kellett) csámcsogni az I’m With You lemezig. (Igaz az idei év termékeny, lévén megjelent egy képgazdag, naplószer? fotóalbum is az új alkotást beharangozandó.)

Reklám:

Az I’m With You a kalácsnak nem a legfinomabb része, de nem is égett el, bár talán az új adag tálalásával a pincérnek (kiadónak: Warner) nem kell várnia újabb 3-4 évet.

Az az ember érzése, hogy az együttes rutinból lehozza a min?séget, de többet vagy mást már nem mer megkockáztatni. (A zenekartól talán ezért is lépett le John Frusciante gitárm?vész, aki nyilatkozataiban a jazzes irányba fejl?dést emlegette.) Persze a rutin értelmezésével is csínján kell bánni. Ugyanis ez az els? album a One Hot Minute (1995) után, ahol nem John Frusciante gitározik, hanem Josh Klinghoffer, így a megszokott felállás felborult. Ugyan az új gitáros koncerteken már pengetett az „öregek” mellett, és érezhet? végig az albumon hogy nagyon érzi az együttes feelingjét, de valószín?síthet? hogy nem kis munka volt az összhangot a stúdióba is átmenteni. Ugyanakkor ahogyan egy focidrukkert sem érdekel mennyit edz a csapata, csak nyerje a meccseket, úgy a hallgatót is csak a lemez nyújtotta élményt „vigasztalja”.

A lemez els? kislemezes dala az The Adventures of Rain Dance Maggie unalmasra sikeredett, reklámnak is rossz fogás a Snow-ra (2006) hajazó, így elcsépelt refrénje miatt, szerencsére az intrónak választott Monarchy of Rosesa lépcs?zetes felépítésével megadja a nagyon fontos lökést a lemeznek. Itt Flea basszusjátéka a Californication Parellel Universe - jét idézi, gyaníthatóan a lemez legjobb m?velete. A Look Around szintén a 99-es lemezt sírja vissza, méghozzá Kiedis éneke kísértetiesen „Purple Stainos”

A Did I Let You Know–ban a By The Way (2002) után ismét hallható trombita, ám nem Flea el?adásában. A hangszer jót tesz a számnak, és balkáni vásári hangulatot varázsol, ami a Goodbye Hooray – ban a  BSSM-es id?kre emlékeztet? funkrock „zúzásába” csapnak Chad Smithék.

A Happiness Loves Company inkább arról marad emlékezetes, hogy az együttes kipróbálta hogy hangzik a zongora lemezen, a Police Station pedig arról, mi lenne, ha Anthony Kiedis olyan szépen énekelne, mint Dolores O'Riordan énekesn? a Cranberriesb?l. Utóbbi a próbánál azonban jóval több. A Police Station eleje inkább egy új-punk zenét játszó divatbandára hasonlít.

A borító csinos, a színvilág a Mothers Milk (1989) és a BSSM- ét idézi, de a lemeznek igazán csak akkor örülnék, ha valaki egy vinyl példányával dobna meg. De bakeliten el?bbi kett?nek sokkal inkább.

Mindennel együtt remélhet?leg ezzel a lemezzel végére értünk a második kalácsnak, mint ahogyan a The Uplift Mofo Party Plan –el (1987) lezárult az RHCP els? alkotói korszaka.

Amennyiben a Frusciante nélküli lemezeket külön elemeznénk a BSSM óta, a Dave Navarro féle One Hot Minute (1995) sokkal eredetibb, hangulatosabb alkotás, még akkor is, ha a gitárossal nem találták meg annak idején a számítást. Bár az a lesajnált 95-ös alkotás indította útjára azt a hangulatot, ami a mostani lemezen válik unalmassá.


Red Hot Chili Peppers

Anthony Kiedis – ének
Flea – basszusgitár, trombita, zongora, háttérvokál
Chad Smith – dob, üt?hangszerek
Josh Klinghoffer – gitárok, billenty?s hangszerek, háttérvokál

Kiegészít? zenészek

Greg Kurstin – zongora
Lenny Castro – üt?hangszerek
Mauro Refosco - üt?hangszerek
Money Mark – orgona (Look Around)
Michael Bulger - trombita (Did I Let You Know)

 

ViktKorn



Címkék: RHCP
Szólj hozzá a cikkhez