Beyond - Thrash in Black
Nehéz évet fog zárni a gyöngyösi Beyond legénysége. A csapat július 10-én, tragikus körülmények közt veszítette el dobosát, Zavarkó Lacit. A zenekar gyászolt, hiszen nem „csak” egy zenésztársat veszítettek el, hanem egyben egy régi jó barátot is. Az új album felvételeivel ekkorra már elkészültek.
Roppant mód megrázó lehetett ez a többiek számára, hiszen nagyszabású tervekkel vágtak neki ennek az évnek: két korong megjelenését is tervezték, melyb?l az egyik, a Black Magic Night korai demó remasterizált változata még februárban napvilágot látott. Két klipet is forgattak (igaz, még 2010-ben) az el?z? Thrash korong két dalához. Beindulni látszott a gépezet… A haláleset nem állította meg a thrash-ereket és Lacinak méltó emléket állítva, november folyamán megjelent a Thrash in Black.
Már az év elején elcsepegtetett dalrészletekb?l lesz?rhet? volt, hogy a Beyond egy magasabb fokozatba fog kapcsolni az új korongon, mint azt tette a két évvel ezel?tti Thrash lemezen. A nyitó Foreign Heart már egy olyan egészséges old school thrash bombát zúdít ránk, szinte letépi a fejet. Ez a korai Destruction-t, Kreator-t idéz? nóta visszarepít a 80-as évekbe. A hangzás nem állítom, hogy nem lehetett volna egy árnyalattal vastagabb, de még így is üt rendesen.
A következ?, Thrash Metal Reborn szintén az el?z? dal vonalát viszi tovább (milyen is lehetne más ilyen címmel?). Igazi koncertfavorit lehetne!
A Hotbed of Hate-be egy modernebb témát is belesz?ttek, de ezt leszámítva az el?z? dalok által felvonultatott hangulat/zúzás uralkodik továbbra is.
Akár végig is mehetnék így, dalonként a lemez összes dalán, de 1-1 ?s-thrash zenekarnév emlegetésénél többel nem gazdagítanám eme recenziót. Ugyanis az egész korongot uralja a tempós thrash metal. Ami mindenképpen megemlítend? még, az az, hogy a nagy tempózás közepette sem feledkeznek el a dallamokról (pl. Fire in The Mosh Pit), a finom kis harmóniákról (pl. az ?s-Testamentet megídéz? Controlled By The Greats és Ghost of Fear).
A Megadeth-íz? I Lose It All viszont nagyon kilóg a lemezr?l. Könnyen dúdolható dallamai, többszólamú vokáljai, akusztikus dallamvezetése teljesen eltérnek az eddigi megszokott csapástól. Ráadásul Parnának is jobban áll a Paul Balloff/Schmier-szer? rikácsolós, hisztérikus stílus. Viszont más megvilágításba helyezi a nótát az a tény, hogy utoljára került fel a lemezre és kimondottan Laci emlékére íródott (a booklet-ben olvasható a szöveg magyar nyelv? változata is). Megható a szövege, amihez nem is lehet hozzátenni semmit. Nyugodj békében Laci!
Aztán hallható még itt a korai demókról is ismert Araya-s, Angel of Death-es sikoltozás is a Phantom of Dreams-ben, ahol szintén dallamosabb éneklésre vetemedik Para.
A lemez végére, hogy teljes legyen az emlékezés, a végtisztesség a zenekar részér?l, mementóként még felkerült Zavarkó Laci utolsó rögzített dobtémája.
Az el?z? Thrash-el ellentétben itt a szövegek angol nyelven lettek el?vezetve. Igazából én nem vagyok ennek ellenz?je, de szerintem a Thrash magyar nyelv? szövegei jobban átadták a csapat mondanivalóját. Ami nem baj, hiszen, aki a szövegeket akarja tanulmányozni, annak ott a booklet a nagyon baráti áron beszerezhet? CD-hez. És ha már itt tartunk, akkor ez az ízig-vérig Zavarkó Laci emlékének áldozott lemez a friss korongon kívül tartalmazza (mp3-ban) a szintén idén megjelentetett, korai demót magába foglaló Black Magic Night-ot, a Thrash angol nyelv? változatát, egy 2009-es demót Holt Lelkek címmel, az 1994-es Tömik a Fejed albumot, valamint két él? felvételt a korai évekb?l.
Akik régen szerették a Beyond zenéjét és id?közben elpártolt t?lük, azok most megnyugodhatnak, hiszen a csapat visszatért az általuk leginkább szívb?l játszott stílushoz, akik pedig eddig nem ismerték ezt a magyar ?s-thrash brigádot, az most ne legyen rest és kerítse meg a Thrash in Black-et, mert bizonyára sok kellemes percet fog okozni nekik.
Én pedig remélem, hogy találnak maguk közé valakit, aki a Laci által hagyott örökséget vinné tovább és az eddigieknél több módunk lesz majd koncerteken is elcsípni a bandát (ez amúgy is régi vágyam!).
Dalcímek:
1. Foreign Heart
2. Thrash Metal Reborn
3. The Hotbed Of Hate
4. Fire In The Mosh Pit
5. I Lose It All
6. Controlled By The Greats
7. Ghost Of Fear
8. Phantom Of Dreams
9. Destined To Die
10. Laci's Last Theme
11. Képek Laci emlékére [PC-n lejátszható rész]
12. Black Magic Night 2011 Album - (10 szám) [PC-n lejátszható rész:]
13. Thrash From The Beyond 2010 Album - (8 szám) [PC-n lejátszható rész:]
14. Holt lelkek 2009 Hungarian Demoalbum - (6 szám) [PC-n lejátszható rész:]
15. Tomik a fejed 1994 Hungarian Album - (9 szám) [PC-n lejátszható rész:]
16. Live concerts 89-90 - (2 szám) [PC-n lejátszható rész:]
Tagok:
Parajdi Tamás - Ének, gitár
Rozinai Roland – basszus
Zavarkó András – gitár
Zavarkó László - dob
-feca-