Szimfonikus lemezt készít a Magashegyi Underground

2011. december 11. vasárnap, 09:30    

A novemberi, teltházas Ezer nap cím? koncert után szimfonikus nagylemezt készít a Magashegyi Underground. A zenekar az új album hangulatához ill?en február 24-én a budapesti M?vészetek Palotájában tartja lemezbemutató koncertjét nagyzenekarral és kórussal.

Reklám:

A Magashegyi Underground november elején különleges hangulatú szimfonikus koncertet adott a MüPában a Talamba Üt?együttes, egy harminctagú zenekar és egy tíztagú kórus társaságában. A közönség szokatlan hangszerelésben hallhatta a legnagyobb slágereket, a ritkábban játszott dalokat és két új szerzeményt a készül? új albumról.

- Soha nem kaptunk még ilyen sok pozitív visszajelzést, jól esett, mert nekünk is er?s élmény volt ez a fellépés. Nagyon sok kedves emberrel találkoztunk, és a néz?téren minden korosztály képviseltette magát. Számunkra a zene a kommunikáció egy módja, itt pedig tökéletes összhang alakult ki az el?adók és a befogadók között. Ez a koncert egy örömjáték volt a léleknek is. A nagyzenekarral, az üt?sökkel és a kórussal közös munka közben pedig zenészként is sokat fejl?dtünk, hiszen megtanultuk az egymásra figyelést és az összpontosított koncentráció ilyen formáját is. A koncert hatására jött a gondolat, hogy szimfonikus nagylemezt készítsünk, mert most ebben a formában rezeg bennünk a zene - mondta Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesn?je.

Magashegyi Underground

A február 24-én megjelen? album - egyel?re cím nélküli - két új szerzeményét a Magashegyi Underground közönsége már hallhatta az Ezer Nap koncerten. Az egyiket Bíborka ukulelén adta el?, ami hatalmas tapsot kapott. Az énekesn? azt ígéri, hogy hasonló meglepetések és különleges hangszerelési ötletek lesznek még az új lemezen, hiszen a Magashegyi Underground folyamatosan keresi a nem konvencionális megoldásokat zenében és szövegben egyaránt. Lesznek dalok, amelyeket nagyzenekar kísér majd, és lesznek olyanok is, amelyekben csak egy-két hangszer szólal majd meg. A Magashegyi Underground február 24-én a budapesti M?vészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében tartja a lemezbemutató koncertjét, melyre már kaphatóak a belép?k az intézmény pénztárában.

A Magashegyi Underground az idei budapesti klubévet december 28-án a Szeparé Bisztróban búcsúztatja, ahová egy tombolós, bulizós koncerttel várja a rajongókat.

Dalrészlet az új lemezr?l:

További információ:

http://mupa.hu/program/magashegyi-underground-2012-02-24_20-00-bbnh
http://www.magashegyi.hu
www.facebook.com/magashegyiunderground



Szólj hozzá a cikkhez