'Az elkövetkezend? hónapok eléggé dolgosak lesznek' - Just Four interjú
Nagy izgalmakkal érkeztem a XV. jubileumi Wackor koncertre Esztergomba, ahol a Just Four nev? együttes is tiszteletét tette. Ennek örömére el is kaptam a zenekarból Attilát (ének) és Ádámot (basszer) egy villáminterjúra, de ami ebb?l kerekedett, azt 18 éven aluli olvasóinknak nem ajánljuk, haha!
- Gyulus: Miért lett a nevetek Just Four?
- Ádám: Mert Slukk angolul énekelt, de akkor még nem a Slukk vokálozott, illetve négytagú volt a zenekar. És nem akartunk ilyen Húsdaráló meg ilyen kommersz m?brutál szarságokat.
Attila: A Fantastic Four sajnos foglalt volt!:)
- Gyulus: Idén megjelent a Goddess cím? Ep-tek. Meséljetek róla, hogy zajlottak a felvételek?
- Ádám: Kristófnál összegy?ltünk, és mindenki feljátszotta az aktuális részt olyan állapotban, mint amilyenbe éppen akkor került – a végeredményt pedig hallhatod. A keverést nem mi csináltuk, csak a felvételt. Ez id? alatt rengeteg tapasztalatot szereztünk, és igazából elég kemény meló volt olyan hangzóanyagot csinálnunk, amit a többiek is hallhatnak. Akad, amikor a nyakunkba varrják, hogy él?ben keményebben nyomjuk, de ez inkább pozitív, mint negatív kritika, csak néz?pont kérdése, ráadásul én is így vagyok ezzel.
- Gyulus: Milyen lett az anyag fogadtatása a szakma és a közönség szempontjából?
- Attila: Igazából mindig azt hallom a közönségt?l, hogy tök rövid, és szeretnék kézben is tartani az eredményt, nem csak gépen meg neten hallgatni.
Ádám: Szerintem nagyon sok minden nem jött át, ami benne van ebben a bandában, f?leg a min?ség miatt. Például az, hogy univerzum négy legnagyobb és legvaskosabb f*szát birtokolja ez a zenekar. Err?l ugye a keverés is tehet, meg a mostoha körülmények, de a következ? anyagunknál azon leszünk, hogy átjöjjön minden, amit csak el tudsz képzelni.
- Gyulus: Videóklip várható a közeljöv?ben?
- Ádám: Biztosan várható, mert nemsokára elkezdjük a nagylemez felvételét. Bár konkrétan még nem tudom, hogy mikor. Én azt szeretném mindenféleképpen, ha nem is hivatalos videóklipet csinálnánk el?ször, hanem csak egy olyat, ahol láthatják, hogy „hé ezek a hülyegyerekek bevonszolták a seggüket a stúdióba mán”. Tudod a stúdiós felvételekb?l egy fasza montázst összevágni valamelyik számra, ami még azok számára is tök ismeretlen, akik rendszeresen járnak koncertre.
Attila: Igazából az els? az, hogy valami hanganyagot adjunk magunkról, ezért az elkövetkezend? hónapok eléggé dolgosak lesznek nekünk. Új számokat kell összeraknunk, és az albumot ugye meg is kell jelentetni valahogy. Ezen fogunk dolgozni és ebbe nem biztos, hogy belefér egy igényes videó, szart meg nem vállalunk magunkra, van már abból elég – és most csak a klipekre gondolok, nem a zenékre. De ha lesz egy frankó hangzóanyag, amit?l mi is hanyatt esünk, akkor tök fasza videót lehetne forgatni.
- Gyulus: A 2012-es évre mi a tervetek?
- Valaki a háttérb?l: VILÁGVÉGE, F*SZVERÉS!!!
Attila, Ádám: F*szverés, de csak egymásnak, semmi buzulás!! (nevetnek)
Attila: Igazából 2012-ben világvége, így mi sem tervezünk nagy dolgokat, maximum halálra maszturbáljuk magunkat! :)
Ádám: Legalább vagy valami ilyesmi
Attila: Vagy egy Wackor koncerten meghalunk, mit tudom én december akárhányadikán.
Ádám: Ha pont úgy jön ki.
Attila: Jajajaja!:)
Ádám: Persze szeretnénk még el?tte világsztárok lenni!:) Ingyen kokaint szívni, meg ilyenek…
Attila: Azt most nem mondom, hogy japán k*rvák p*****ból! :)Mert azt nem szabad beleírni a zenekari interjúba!:) De szeretnénk egy kicsit ismertebbek lenni, ezért vesszük fel az új anyagot 2012-ben.
- Gyulus: Ha lenne lehet?ségetek melyik magyar vagy külföldi együttesekkel lépnétek fel?
- Attila: Igazából ez adva van, mert a Cadaveres-szel, a Blind Myself-fel és a Wackorral idén és tavaly is nyomultunk. Úgy érzem, a magyar metal életben vannak zászlóviv?k, akik viszik a dolgokat, és mi pont velük tudunk mostanság koncertezni.
- Gyulus: És egy esetleges külföldi banda esetében? Mondjuk Metallica? :)
- Ádám: Külföldi? Akárki, aki szeretné velünk melegíttetni a közönségét.
Attila: Igazából bárkivel elmennénk egy teljesen jó bulit csinálni, ha adnának nagyobb színpadot, több közönséget. Mindegy, hogy milyen zenekar ölében, akár Metallica, akár Sepultura, lehet bármilyen.
Ádám: Ez nincs azért így, mert egy Tokio Hotellel nyilván nem turnéznánk, az elég buzis lenne! Nem vagyunk homofóbok, csak nem szeretnénk, ha valaki(k) folyamatosan fel akarnának szedni, vagy akár aljas módon meger?szakolnának minket turné közben. Mert ez a stressz is a zene rovására menne :D Igaz, mi is négyen vagyunk és az énekesnek is hosszú haja van!:) Könnyen összehozhatnánk, mindenki találna magának párt!
Attila: Egyébként Kristóf tök jó kép?! :) És még after sincsen. Egyébként.
Kristóf: (Gitáros) Ha lány lennék, megdugnál? :)
Attila: Nem, amúgy így is! :)
(Nagy csoportos röhögés)
Imádjuk a hatalmas farú, kemény húsú, orbitális gigászi segg? n?ket! :) Tényleg lányok ne szégyelljétek magatokat, ha van egy két hurka a hasitokon! :DnTeljesen rendben van, ha egy kicsit aktívabbak vagytok a hajlatotoknál! (nevet) TI VAGYTOK A HÚS! :P TI VAGYTOK AZ ÉLELEM! :) TI KELLETEK NEKÜNK! :D
- Gyulus: Mit üzentek a Viharock.hu olvasóinak?
- Attila: Hát, ha valaki nincs itt a ma esti koncerten, akkor ? szégyellje el magát.
Ádám: És ha valaki Amerikában van, és onnan olvassa a Viharock.hu-t?
Attila: Akkor is! Esztergomban egyébként kb. egy évvel ezel?tt voltunk itt a Wackorral.
Ádám: 600 ezer Ft repül? jegyre egyáltalán nem nagy pénz!:)
Attila: A Wackor a legutóbbi Molothow nyitón nem voltak annyira sokan, de egyébként nagyon sokat kérdezték, hogy „Mikor lesz olyan koncert, amire jöhetünk zúzni?” Most itt van!
Igazából mindenkinek jönnie kell! Reklám már nem kell. Aki tudja, hogy van az jönni fog!
- Gyulus: Szóval igyekezzen minél több koncertre eljutni.
- Ádám: Igen.
Attila: OTTHON VAGYTOK MÉG?
(nevetés)
- Gyulus: Köszönöm az interjút és további jó szelet!:)
- Ádám és Attila: Köszönjük Béke!:)
Ha a közeljöv?ben szeretnétek elcsípni a zenekart, megtehetitek Február 11.-én a Budapesti Kék-Yukban a Wackor és a Head for The Sun társaságában!:)
http://www.facebook.com/events/211650605593116/?ref=ts
Gyulus