Hortobágy Hardcore Crew - EP 2011
Már harmadik anyagával jelentkezik ez a 2009-ben alakult, f?városból származó zajkelt? brigád, mely nevével ellentétben inkább metálos felhangokkal bír. Ha még nem mondtam volna, igazán érdemes rájuk odafigyelni, mivel négyszámos kislemezük rendkívül fiatalos, friss és energiában tobzódó gránátként kapja el az ember!
Megmondom ?szintén, nem számítottam volna, hogy a legutóbbi gy?ri Akela koncert el?zenekara személyében ilyen gyöngyszemre bukkanok! Gondoltam magamban, szokásos módon a behangolásként majd fellép ilyen true-metál stílusban nyomuló, áriázós, régi vágású k?b?r együttes, aztán nem így történt. Hogy rövidre zárjam: már els? találkozásunkkor magával ragadott, ez a Horda-féle horzsolós trash-metál, alatta meg magyar szöveg kombináció, pedig alig játszottak vagy 25-30 percet.
Cikkem tárgyát képez? anyaguk - mint már a bevezet? szövegben említettem volt -, harmadik a sorban (Puszták népe - 2008, Morbus Hungaricus - 2009), így ez inkább nevezhet? EP-nek. Négy dal kapott rajta helyet, ami ugyanolyan bika módon támad be, akárcsak a régebbi klasszikusabb szerzeményeik pl. Úgy éget vagy a Húsra vigad a magyar.
Muzsikájukat csakis pozitív jelz?vel tudom illetni. Baromi impulzív, lendületes, csak úgy árad bel?le a szabadságvágy-energia, egyszer?en iszonyatosan hatásos, robban mint a bomba, na! Dalok nincsenek hosszúra nyújtva, nem tartalmaznak semmiféle sallangot, csakis a rájuk való k?kemény odafigyelést helyezik el?térbe, semmi mást. Aki egyszer is meghallgatja, bizony ne csodálkozzon, hogy benne maradnak fülébe ezek a fifikás riffek, na és a szövegek…
Senkit se tévesszen meg a zenekar látszólagos k?-mez?gazdasági beállítottsága, ugyanis mindig olyan témákkal rukkolnak el?, amivel nap mint nap bárki szembekerülhet, többek között ezért is tudnak olyan hitelesek maradni a hardcore jelz?vel illetve. Emellett számomra egyébként is baromi szimpatikusak, figyelemfelkelt?ek és kifejez?ek a szövegek, röviden megfogalmazva mintha egy vel?s üzenet szólna hozzánk, amire lépnünk kell!
Egyetlen dolog, amit talán hiányolok a HHC ezen anyagából, illetve most már az egész munkásságát áttanulmányozván mondom úgy cakkumpakk, az a következ?: ha már két énekes szerepel a csapatban, kissé jobban szét lehetne választani a hangnemeket, játszadozni velük, ugyanis egy csomó eddig még kiaknázatlan dolgot, fel nem fedezett lehet?séget nyújt. Ezenkívül viszont minden teljesen oké velük, úgyhogy csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy kicsit is odavan a magyar szöveg? metálzúzdáért…
Az EP anyagába belehallgatás: ITT
Murphy