Toscrew - Az új korszak kezdete

andoca - 2012. március 07. szerda, 07:00    

ToscrewA 2004-ben alakult Toscrew zenekar megújult er?vel indította az idei évet. Egy újabb taggal b?vült a banda létszáma és egyben a régi stílus irányzat is a kukába került. Pete (FutureRealm, Philosopher) érkezésével valójában lezártatok egy korszakot. De nem kell megijedni – természetesen a Sátán megmaradt Bennük - csak a gyilkos, aprítós akkordok helyett, a súlyosan döngöl?s, doom metalba hajló riffek uralják az újabb szerzeményeket. Ezen felül a nóták szövegei is angol nyelven íródnak. A nagy változás kapcsán fogtam vallatóra egy szép vasárnap délután a zenekar vezet?jét, Südi Kristófot.

Reklám:

Szia Südi! Akkor kezdjük ott, hogy nem is olyan rég a trió kvartetté alakult. Pete csatlakozott a csapathoz. Mit lehet tudni róla, honnan érkezett, hogyan találtatok rá?
Szia Andi! Igen, nyáron kicsit megfeneklettünk és éreztük, hogy változásra van szükségünk. Hosszas beszélgetések után döntöttünk úgy, hogy énekest vegyünk be. Pár meghallgatás után döbbentünk rá, hogy nem is lesz ez olyan egyszer?, f?leg hogy az ismer?si körb?l szerettünk volna valakit. Aztán ahogy körbekérdezgettünk, Binder Gazsi (Stereochrist, Neck sprain stb.) ajánlotta Petit, hogy volt náluk is meghallgatáson és eléggé jó a srác. Rájöttem, hogy én is ismerem a fiút a Philosopher-b?l így örömmel írtam neki, hogy csatlakozhatna. Az eddigi munkásságunk nem igazán jött be neki, így megbeszéltük, hogy kezdünk mindent a nulláról. Név persze marad. Ez volt tavaly novemberben, most meg túl vagyunk az els? koncertünkön is vele, és mondhatom, nagyon jól sikerült.

Hát igen, Pete érkezése egyben egy stílusváltást is hozott magával. A régi gyilkos Toscrew muzsika a kukába került. Nem sajnáljátok?
Igen, ez célunk is volt. Az els? anyagainktól kezdve dicsérték a kritikák a lassabb részeket, hogy azok jobban állnak/mennek, mint a cséphadarás. Mi mindig is szerettük ezeket a málházós, dögös zenéket így nem volt kérdés, hogy mivé leszünk. Pete f?bandája is progresszív death metal, de valahogy ? is mindig vonzódott az ilyen zenékhez. Személy szerint én nem sajnálom, mert úgy látom, hogy ez a m?faj itthon kihalófélben van, se zenekarok, se koncertek, se közönség, szerettük azt is csinálni, de véget ért. Persze lemezek, videók mind megmaradnak, szóval eltörölni úgysem lehet. Ezt a stílust most jobban élvezzük, jobban inspirál minket és már 3-an írjuk a zenét is!

Toscrew

Értem én.:) Nos, két új nóta is felkerült a Facebook oldalatokra. Szerintem nem rosszak. S?t, szerethet?ek. De azért én kurvára kultiváltam az el?z? nóták fajsúlyos, horzsoló erejét is. A régi rajongók hogyan birkóztak meg ezzel a változással?
Az a két nóta arra volt jó, hogy az els? koncertünk el?tt valami képet kaphassanak az emberek arról, hogy mit is várhatnak t?lünk. Március közepén vesszük fel az els? új EP-nket, amin 5 szám lesz hallható. Igen, össze sem lehet hasonlítani a régi dolgainkkal, de aki már látott minket él?ben, kivétel nélkül azt mondták, hogy jól tettük, hogy váltottunk és meg mertük tenni ezt a lépést. Olyanok is odajöttek gratulálni akikkel eddig csak felszínes, semmilyen kapcsolatunk volt, ezen mi lep?dtünk meg a legjobban. Persze kaptunk 1-2 olyan véleményt is, hogy minek csináltuk ezt az egészet, jó volt a régi stb. Valahogy ezek az emberek sosem támogattak minket semmiben, úgyhogy bekaphatják. Azoknak üzenjük, akik tényleg szerették a régi zenénket, hogy SAJNÁLJUK.

Egyetértek! Te magad hogyan tudnád jellemezni az újabb dalokat?
A legf?bb változások, hogy ugye a gyors részeket megszüntettük, és persze az ének is más, hiszen Pete elég jó képességekkel van megátkozva! Súlyos, döngöl?s doom metal lettünk, epikus szólókkal és angol szövegekkel. Természetesen a Sátán megmaradt bennünk haha! (Südi galádul nevet) Az eddigi vélemények alapján megkaptuk sajnos a "stoner" jelz?t, amivel nem értek egyet, de ez pont olyan, mint ahogy a régi számokra is rásütötték a "black metal" jelz?t. De összességében úgy érzem, hogy egy befogadhatóbb, min?ségesebb zenét csinálunk most, ami talán új kapukat fog megnyitni el?ttünk itthon és külföldön egyaránt. G?zer?vel írjuk az új nótákat is, szerencsére nem panaszkodhatok, fossuk az új ötleteket!

De azért valld be, hogy megvannak tuningolva a nóták némi stoner hangzással is.
Nem vallok be semmit!(nevet)

Rossz vagy Südi!
Minden belefér az új irányba, de semmi se tudatos!

Hogyan látod, a doom metal muzsikával több emberhez ellehet jutni?
Nem hiszem azt, hogy innent?l kezdve stadionokat fogunk megtölteni, azért tisztában vagyok az állapotokkal és ez még mindig metál zene. De ugyanakkor kevésbé megosztó és széls?séges, mint a régebbi anyagok, amit még sok széls?séges metálos is utált! Korai még ilyenr?l nyilatkozni, hiszen egyetlen egy darab koncertünk volt mióta Pete a hordában van, most kicsit fel kell frissíteni a kapcsolatokat. Hamarosan lesz új promó-fotózás meg EP és klipet is szeretnénk készíteni az egyik új számhoz, és pont ezért, hogy eljusson az emberekhez, hogy már mást játszunk. Szóval kemény marketing kampány indul majd hamarosan.

Melyik dalhoz készül a klip?
Még nem döntöttük el, ezt majd az EP után találjuk ki, er?sen függ attól, hogy melyik sikerül a legjobban. Egyel?re nekem a Bad trip és a Crawl cím? nóták a kedvenceim. Az már biztos, hogy Hajnal Ádámmal fogunk dolgozni, aki egyre komolyabb referenciákkal rendelkezik!

Nem gondoltatok arra, hogy esetleg egy plusz bárdistával b?vítsétek a csapat létszámát az er?sebb, odabaszósabb hangzás érdekében?
Dehogynem! Legnagyobb szerencsénkre Pete profi gitáros, a Hammer gitárh?s versenyében is jól szerepelt! Szóval Pete nem csak énekesként van jelen nálunk, hanem számokat is ír és gitározik is! Él?ben is 2 gitárral nyomjuk, nagyon örülünk, hogy egy ilyen pluszt adott nekünk! Mellesleg még stúdiózik és a szövegeket is ? írja! F?NYEREMÉNY! 5 f?sre biztosan nem fogunk b?vülni soha, mert nem férünk el a kocsiba!

Nos, ennek én is örülök, és szeretjük a Petét!
A 7. Hang-Súly Zenei Dij "Év debütáló albuma" kategóriában jelölést kapott az Antiego lemezetek. Milyen érzés?
Nagyon boldogok voltunk mikor megláttuk a nevünket a kategóriában felt?ntetve! Régóta figyelem ezt a kezdeményezést, és reméltem, hogy egyszer felkerülünk rá, hát most megtörtént! Ha jól tudom, holnap lesz eredményhirdetés, kíváncsian várom a végét! Ha nem leszünk dobogósok, az sem probléma, már a jelölésnek is nagyon örültünk! Köszönjük mindenkinek, aki gondolt ránk!

Mi is nagyon várjuk a végeredményt! A koncertjeiteken azért még el?kerülnek a régi nóták?
Nem kerülnek el?! Legutóbb a "Semmibe születéssel" indítottunk, mert az nagyon jól ráhangol minket a koncertre és még az új koncepcióba is belefér. Az egyedüli régi szám, amit szeretnék meg?rizni az az "Elmúlás hajnala", persze kicsit fel kéne varrni a ráncait. Legutolsó 2 koncertünk amúgy pont egy mókás átmenet volt, mert Matyi nem tudott csatlakozni hozzánk, így Pete basszusgitározott, én meg a gitározás mellett danolásztam is. Mindez egy dupla Erdélyi hétvégén, a Nigromantia társaságában, úgyhogy asszem ez egy remek lehet?ség volt Petinek, hogy betekintést nyerhessen, hogy milyen velünk nyomulni. December 30-ra szerettünk volna id?zíteni egy búcsú koncertet, a legkedvesebb zenekaraink társaságában, de aztán le kellett fújni.

Miért?
Egy olyan estét szerettünk volna, ahol fellépnek a külföldi haverok, Szlovéniából, Ausztriából és Németországból, valamint a Sin of god és mi lettünk volna a házigazdák. Csak aztán sorban lemondogatták a zenekarok, a helyszínen keresztbeszervezések voltak, úgyhogy inkább hagytuk az egészet a francba! Ennek volt egyfajta pótlása a február 18-i koncert, ahol fellépett a svéd Netherbird és a német Indestructible. Magunkat pedig határid?höz kötöttük, hogy akkor és ott bemutatkozik az új felállás. Jól is sikerült az este, mindenki élvezte és elégedett volt!

Toscrew

Az idén is lesznek a Nigromantia-val közös aprítások?
?k most g?zer?vel készülnek a stúdiózásra, úgyhogy áprilisig biztos nem. Egyel?re most nincs lefixálva semmi, de biztos összesodor minket a szél valahol, valamikor.(nevet)

Ha már a koncerteknél tartunk. Hogyan néz ki a banda idei koncertnaptára? Merre lesztek láthatóak?
Mindig igyekszünk eljutni a legizgalmasabb helyekre, a múlt héten pont beteg voltam, úgyhogy rengeteg id?m volt szervezkedni! Idén úgy néz ki, hogy eljutunk Lengyelországba, Szlovákiába és Csehországba, valamint visszatérünk Szlovéniába, meg Németországba és talán Ausztriába is. Itthon is kaptunk eddig pár meghívást, de még semmi sem fix. Nem szeretnénk sok koncertet, de azok legyenek überfaszák!

Mi jut eszedbe az alábbi szavakról: fesztivál, tetoválás, metal, pia, kaja, klónozás, Isten, Sátán, versenytánc?:)
Fesztivál: állat bulik, jó sörök, jó társaság és a legfaszább bandák! Persze itt a Brutal Assaultra gondolok, ahova már pár éve kilátogatunk! Mi sajnos kevés fesztiválra jutunk el, pedig nagyon szeretjük ?ket! Tavaly is nagyon élveztük az Aréna fesztivált, ahol megismerkedtünk.
Metal: ez az ami kiteszi a mindennapjaimat, ekörül forognak a gondolataim. Szeretem!(nevet)
Tetoválás: hát számomra nem jelent semmit, nekem nincs és szerintem nem is lesz. Félek a t?t?l. (nevet)

Nem kell, nem fáj!

Pia: a sört és a whiskey-t szeretem a legjobban, szerintem fontos kellékei egy igazán jó bulinak. Sajnos az esetek 100%-ban én vagyok a sof?r, úgyhogy csak okosan!
Klónozás: szerintem remek és érdekes dolog, rengeteg kérdést vet fel az emberekben és megosztó dolog. Remélem még az életem folyamán nagy dolgok fognak történni ezen a területen!
Isten: ???

Hehe... :) B?vebben!?
Hát, szerintem hülyeség!

Sátán: viszont annál inkább érdekes dolog! Most nem az ilyen "kimegyünk az erd?ben és sz?zlányokat áldozunk" kategóriára gondolok, mert az csak bohóckodás, viszont a sikerhez feltétlen szükségesek azok a dolgok, amiket "Pokoli" vagy erkölcstelennek hívnak. De végülis a keresztény tanítás "fordítottja", amit szerintem eléggé aktuális így 2012-ben. Eszerint élek.
Versenytánc: a családom jut eszembe róla és nem csak a n?vérem. Otthon ez az állandó téma, szüleim is nyakig benne vannak! Szerencsére Iringónak összejött az, amivel mindig is foglalkozott és erre büszke is lehet! Innen örököltem én is szerintem ezt az elvakult rajongást, csak én persze a sötét oldalon tevékenykedem!

És a család büszke rád?
Természetesen!

Üzennél valamit a Toscrew fanoknak?
Igen. Maradjanak velünk!

Köszönöm szépen a válaszokat és további sok sikereket kívánok a zenekarnak!
Én köszönöm az egész zenekar nevében!

Pál Andi (Andóca)



    Megosztás:
Címkék: Toscrew
Szólj hozzá a cikkhez