Tankcsapda Tele a Tankot 2012

2012. március 27. kedd, 20:38    

Meglep? hírrel indította a 2012-es évet a Tankcsapda, január elején szakítottak gitárosukkal, Cseresznyével. A hír meglepte nem csak a rajongókat, hanem az egész országot is, rögtön találgatások indultak az új tag személyét illet?en.

Reklám:

Az intenzív gitáros keresés, és próbák mellett, a stúdiómunkát is megkezdte Lukács László és Fejes Tamás, egy hónap után pedig úgy döntöttek, hogy a Zanzibar és a Mafia zenekarokból ismertté vált Sidlovics Gáborral folytatják tovább.

Régóta ismerjük egymást, nagyon jóban voltunk korábban is, sokat játszott együtt a két csapat, emberileg mindig egy hullámhosszon voltunk. Az összeesküvés elmélet gyártóknak elárulom, egyáltalán nem volt biztos, hogy én leszek a gitáros. Mikor Laci felhívott, hogy nincs-e kedvem velük próbálni, már nem voltam a Zanzibar tagja, és abból sem csináltak tikot, hogy másokat is kipróbálnak. Nem érzem nagy váltásnak a Zanzibárhoz képest, hiszen hasonlóak a zenei gyökerek, a Mafiában is kemény rockzenét játszottam.” –nyilatkozta a zenekar új tagja.

Tankcsapda

Sidi csatlakozásával felpörögtek az események, március elején már az épül? miskolci Rockmúzeum területén forgatták új daluk videoklipjét. A klip rendez?je a tavalyi „Új nap várt” készít?, pécsi orvos Százados Miklós volt, aki ezúttal is a dal mondanivalójához jól illeszked? képi világot álmodott meg.

Az új Tankcsapda dal egy nyers, szókimondó, kemény rock dal. A szöveget, és a zene súlyosságát a hazai kritikusok máris a klasszikus Tankcsapdához sorolják.

Stílusában ez egy szöveg centrikus, kemény szám, a klasszikus rockos vonal mentén, a címe is tökéletesen passzol az üzenetéhez. A klipje hasonlóan sallangmentes, fekete-fehér, masszív képi világgal.”–jellemezte Lukács Laci az új szerzeményt.

A M.A.F.V. az ?sszel megjelen? új nagylemez els? dala, különlegessége, hogy ezen a felvételen hallható el?ször a megújult felállású zenekar. A Tankcsapda április elejét?l indul országos turnéra, él?ben április 5-én látható el?ször a gödöll?i Trafóban, a turné budapesti fellépése pedig az új helyre költözött Zöld Pardon nyitásának nulladik napi rendezvényeként, április 19-én lesz.

Tele a Tankot 2012

04.05. Gödöll? – Trafó
04.06. Komárom – Csokonai
04.07. Szolnok – Metalliget
04.12. Veszprém – Expresszó
04.13. Pécs – Uránia mozi
04.14. Kaposvár – Mtesz
04.19. Budapest - ZP
04.20. Szentes – MH
04.21. Kecskemét – Teka
04.27. Gy?r – Bridge
04.28. Balassagyarmat – Mozi
04.29. Zalaegerszeg – Sportcsarnok
04.30. Sopron – Hangár

További infok:

www.tankcsapda.com, www.facebook.com/Tankcsapda



Szólj hozzá a cikkhez