Napalm Death @ Club 202 - 2012.03.26.

Két másik Gáborral kocsiba pattantunk, és meg sem álltunk a Club 202 (leánykori nevén: WigWam) bejáratáig. Habár id?ben indultunk a szomjoltó tevékenység el?re be nem szabályozott paraméterei miatt lemaradtunk az este egyetlen honi (ráadásul gy?ri!) fellép?jér?l. A Gyalázat és Riadó tagokból alakult crust-punk Freedome Is A Lie nyerte meg ugyanis a Hammer által, el?zenekari posztra kiírt szavazást. Ezúton is drakulálok nekik!

Akármennyire is rétegzenér?l van szó, hétf?i nap lévén elég szépen összecs?dültek a népek - fiatal cicomázott bugrisoktól apáink korabeli lófarkas Urakig -, mert bizony nem s?r?n kanalazhatunk az ilyesfajta jóból – f?leg nem ennyi pénzért!

Másodikként a nemrégiben alakult, cseh Brutally Deceased játszott, ezt mi nagyjából némi vizezett sör vételezésével konstatáltuk, annyira nem fogott meg minket. Próbálkoztak a srácok dühöngeni meg minden, de az általuk nyújtott halálmetál valahogy kezdetlegesnek t?nt. Legalábbis számomra. És a hanger?vel is eléggé csínján bántak, ami azt illeti. A következ? – ugyancsak cseh – Hypnos se igazán tudott lekötni, bár zenéjükben már több érdemleges momentumra bukkantam, mint társánál.

Na és aztán 9:50-kor színpadra léptek a death-grind elny?hetetlen fenegyerekei, akik egy harmincéves fennállását ünnepl? extrém-metálzenei csodában testesítik meg hallójárataink eufóriában tobzódó legyilkolását! (H? de szép egy mondatot sikerült összeraknom, hey!) Stílszer?en az új lemezük (Utilitarian) intrójával kezdtek, majd a Circumspect után egyre-másra sorjáztak a legfrissebb szerzemények, mint pl. Errors in the Signals, Everyday pox, The Wolf I Feed, Quarantined, Analysis Paralysis stb. M?sorukat egyébként úgy próbálták összeállítani, hogy majd minden anyagukról megszólaljon egy-egy alapm?, ami nagyjából sikerült is. Persze mi sem voltunk rest, hogy ezeket a fülbemászó death-grind melódiákat a mosh meg a légzúzda különféle technikáival vizuálisan is támogassuk... (Itt most sajnos nincs haha, mert a Gábornak megígértem – a szerk.) Szemet gyönyörködtet? volt látni, ahogy Barney ennyi id?sen is durcás kisfiúkat megszégyenít?, torzult arccal, örömmámorban tombol a színpadon, mellette meg a két fantasztikus gitáros – a feltehet?leg frissen mosott hajú Mick, és a finoman szólva nem épp szépségér?l híres Shane Embury – ugyancsak baromira élvezkedve rázzák a sérójukat! Szinte az egész koncert alatt kiráztam magamból a lelket, de olyan kedvenc nótáimon meg aztán valósággal kétszer végem volt, mint az When All Is Said And Done, Breed to Breathe, Suffer The Children. Óriási visszataps után még pár nóta kerekedett t?lük, persze az elmaradhatatlan You Suffer is köztük volt – gondoltátok volna?! Lényeg, hogy ezalatt a röpke egy óra alatt ismét csak egy hibátlan produkciót láthattunk t?lük, és számomra már harmadszor bizonyították, hogy nem tudnak hibázni. Lehet fogni az id?re, rutinra, vagy amire csak akarja, de a NAPALM DEATH az bizony NAPALM DEATH.

Ja, és külön öröm számomra, hogy a koncert végén, röviddel indulás el?tt sikerült egy fotóra (és egy dedikálásra) elkapni a közelben cselleng?, egyébként pedig baromi közvetlen Shane Embury basszerost, hellyeaH!

Murphy