Sziget mínusz 1.: Csík megakoncert, legendás vendégekkel

2012. április 11. szerda, 19:12    

Vadonatúj feldolgozásain alapuló Daloskönyvével lép fel a Csík zenekar a jubileumi Sziget mínusz 1-dik napján – augusztus 6-án – a Nagyszínpadon.

Reklám:

A majd’ három órás megakoncerten a magyar beat- és rocktörténelem olyan legendáival közösen adják el? feldolgozásaikat, mint Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László és Kovács Kati – de természetesen a Csík-koncertekr?l szinte „elmaradhatatlan” Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György is színpadra lép.

Eddigi fennállásának legnagyobb koncertjére készül a Csík zenekar: a jubileumi Sziget mínusz 1-dik napján vadonatúj feldolgozásokat tartalmazó Daloskönyvét mutatja be a nagyérdem?nek, legendás vendégeket hívva a fesztivál Nagyszínpadára.

A Sziget világzenei programját immár egy évtizede szervez? Marton László Távolodó és Lökös Csaba álltak el? a speciális koncert gondolatával, amely mind a zenekarnak, mind a Sziget szervez?iroda vezet?inek megnyerte a tetszését. Az ötlet lényege, hogy az eddigi nagy siker? feldolgozások mellé készüljenek olyan új koprodukciók, amelyek él?ben is bemutatkoznak a zenekar történetének eddigi legnagyobb szabású koncertjén. Kifejezetten ennek a felkérésnek az apropójából készülnek el azok az új számok, amelyek ennek a speciális koncertnek a gerincét adják majd. Olyan dalokat dolgoznak fel, amelyek a magyar könny?zene története és a zenekar magánmitológiája szempontjából egyaránt fontosak. A feldolgozások módja bátran mondható unikálisnak, hiszen úgy rugaszkodnak el az eredetikt?l, hogy közben magukba foglalják azoknak a meghatározó énekhangjait. És ett?l a „csavartól” – Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László, Kovács Kati, Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György közrem?ködésével – egy olyan forma teremt?dik, mely nemcsak a magyar könny?zene m?fajai, de azok nemzedékei között is hidat teremt. Egy olyan örökzöld „kötelez? olvasmány”, amilyen eddig még nem volt – de amilyennek a kés?bbiekben még lennie kell, hiszen a zenekar szándéka szerint ezzel a „kiadással” egy több évesre tervezett sorozat veszi kezdetét.

A huszonnégy évvel ezel?tt Kecskeméten megalakult Csík zenekar kezdetben f?leg a táncházas körökben volt ismert, koncertzenekarként az ezredforduló környékén futott be, de a 2000-es sydneyi nyári olimpiai játékok megnyitóján már a magyar népzene egyik reprezentánsaként lépett fel. Ugyancsak erre az id?re esett egy másféle „utazás” kezdete is. 2001-ben A kor falára cím? albuma címadó számában szvingbe úsztattak át egy magyarpalatkai dallamot, majd a 2005-ös Senki nem ért semmit cím? albumon – a felvidéki, békési és erdélyi muzsikák mellett – három Kispál és a Borz-számot is feldolgoztak. Mégpedig oly módon, hogy azok éppúgy belesimultak a magyar népzene szövetébe, mint a Csík zenekar hangvételébe – és ezzel lényegében megteremtették a „tradicionális rocketnót”. Azóta nincs megállás, kimondott szárnyalás van e m?fajban. Ezt mutatja, hogy a 2008-as Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… albumon szerepl? Most múlik pontosan cím? Quimby-feldolgozásból nemzedéki himnusz lett, mely immár több mint nyolcmillió rákattintást ért el a YouTube-on. Majd a 2011-es Lélekképek cím? albumon újabb Kispál és a Borz- és Quimby-feldolgozásokkal (Földtörténet, Szívrablás, Fekete L’Amour, Tébolyda) gyarapodott a sor, nem feledkezve meg a blues-rajongókról sem (A széki Hobo). Mára talán épp a feldolgozásoknak köszönhet?en a Csík zenekar hazánk egyik legsikeresebb koncertzenekara, népszer?ségük a legfelkapottabb rockzenekarokét is elhomályosítja. 2011 évvégi nagykoncertjükre ötezer rajongó zarándokolt el, a tavaszi MÜPA-s el?adásra hetekkel el?bb elfogyott minden jegy.

Augusztus 6-án pedig, a jubileumi Sziget mínusz 1-dik napján, a fesztivál legnagyobb színpadán egy egyszeri és megismételhetetlen eseménynek lehetünk szem és fültanúi. A Csík zenekar élete eddigi legnagyobb szabású buliján, egy majd’ három órás monstre koncerten, a már ismert slágerek mellett bemutatkoznak a legújabb, kifejezetten erre az alkalomra készül? feldolgozások, ráadásul az eredeti dalok el?adóinak közrem?ködésével.

Azért, hogy ez az ünnepi koncert mindenki számára elérhet?vé váljon, a Sziget szervez?i erre a napra egy kedvezményes, 6900 forintos jegyárat vezetnek be. Az „ottalvós” bérletet váltóknak pedig ez a koncert ajándék.



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez