?k a jó példa a rossz példára!
Kényes Foltok. A név hallatán egy punk zenekarra is gondolhatnánk, de korántsem err?l van szó. A banda egy vidám, furfangos, ötletes szövegekkel tarkított zenét játszó „sexy rock” csapat, melynek tagjai tehetséges, rockzenei körökben igen ismert emberek. Egy kellemes csütörtöki estén beszélgettem Roboz Rékával, Nagy Dáviddal és Csányi Szabival.
A Kényes Foltok már 3 éve létezik, mégis csak sz?kebb körökben ismert. Lehet hobbizenekarnak hívni?
Déci: Attól függ, honnan közelíted meg. Ha professzionális oldalról, tehát, hogy anyagi célok vezérelnek e, akkor ebb?l a szempontból sokáig hobbizenekar marad. A többiek „nagy zenekarai” mellett kezdetben mindenkinek csak hobbi volt ez, viszont szerencsés esetben az embernek egy id? után a hobbi átfordul a hivatásává. Számomra a hobbi az, amit csak félg?zzel csinálok, szóval ilyen szempontból nem az.
Kezdetben mi volt a cél, volt valami koncepció?
Déci: Az ég egy adta világon semmi. Az egész úgy indult, hogy én a Pokolgép mellett írogattam különböz? „agymenéseket”, így született meg a Részegen, majd Niácskával (Dánia) megírtuk a Sanzonizét.
Majd egyik nap felhívtam Szekeres Andrist, hogy holnap délután kimennék Érdre a stúdiódba felvenni egy számot, ez volt a Részegen. Akkor Szabikát elhívtam, hogy hallgassa meg, de akkor még szó nem volt arról, hogy ? játszani fog. Kimentünk, felvettük. Majd a Universal Music azt mondta, ne ez legyen az els? maxi, hanem a Sanzonizé. Vissza a stúdióba, felvettük azt is. Az utómunkálatok Szakos Krisztiánnál készültek.
És a jelenlegi felállás mikor és hogyan alakult ki?
Déci: Krisztiánnal azt beszéltük, kellene bele n?i vokál. Én ismertem Rékát – aki egy csodálatos személyiség - már évek óta, vele felénekeltük, amit kellett.
Másfajta sikert értünk el, mint amit vártam. „Mainstream-ebb” vonalat szerettem volna, olyat, amikor éjjel-nappal játsszák a népszer?bb rádiók. Ez nem jött be, viszont kisebb, vidéki rádiók visszajeleztek, ezáltal beindult a dolog. Az els? koncert szeptemberre lett leszervezve, de a Szigetig egy percet nem foglalkoztam vele. Augusztus 5-én felhívtam azokat az embereket, akikre gondoltam. Gyorsan kellett összerántani a társaságot. Volt 2-3 hét a koncertig...„6 próba, 6 dal” – ez volt a szlogen.
Milyen volt a fogadtatás?
Déci: Annak a 27 embernek, aki nézte, azoknak tetszett. Koncert után odajött egy lány és közölte, hogy szervez egy kis városi fesztivált, ahova meghívott minket. És így jött a második koncert. Majd egyik buliból jött a másik… Ebb?l gondolom, hogy életképes a zenekar.
Tehetséges, híresebb zenészek alkotják a bandát, mégsem törtetek még olyan babérokra, hogy ez f?zenekarrá váljon mindenki számára. Kezdetek óta milyen mérték? változásokat tapasztaltatok?
Déci: Mióta létezik a banda, azóta szinte mindenki kilépett az úgynevezett komfortzónájából, mivel az eddig a megszokottól eltér? dolgot csinál, más szerepben van. Pl. Szabi esetében a Black-outnál úgy történt a dalírás, hogy ? hozta a zenét, majd Kowa szöveget írt rá. Nálunk ez épp fordítva van. Én hozom a szöveget és arra kell valami olyan zene, ami tükrözi a dal hangulatát.
Rékánál is jelent?s a változás, fejl?dés észlelhet?, mivel ? egy olyan énekkarban volt, ahol több n? egyszerre, külön mikrofon híján lépett fel, míg itt egymaga van egy különálló szerepben… tehát neki is hozzá kellett szokni ehhez.
Az én esetemben is teljesen más ez a „f?h?s” szerep, mivel azon felül, hogy énekelek, az egész bulit végig is kell konferálnom.
Felmerült már bennetek, hogy Réka néha el?térbe kerüljön és 1-1 dalt ? adjon el??
Réka: Bennem nem igazán. Én nem vagyok egy szólóénekes alkat, tisztában vagyok a képességeimmel. Bennem sosem volt ilyen ambíció.
Déci: Terveink között szerepel már régóta, de ez sosem alakult így. Amikor lesz egy olyan szövegvilág, ami ezt megkívánja, akkor mindenképp szeretnénk. Én ilyen szinten el tudnám képzelni.
Mindegyik?töknek van más zenekara, vagy egyéb más elfoglaltsága… Mennyire nehéz összeegyeztetni a próbákat, interjúkat, fellépéseket?
Déci: Nagyon.
Réka: Valamikor nehéz, valamikor kevésbé. Petyának és Sanyának attól függ, hogy Ákos munkálatok éppen milyen fázisban vannak.
Szabi: Nekem jelenleg nem olyan nehéz, mert a Black-out csak alkalomadtán lép fel (igaz jöv?re lesz egy 20 éves jubileumi sorozat, de ez sem fogja akadályozni a Kényes Foltokhoz kapcsolódó tevékenységeket.
Hogy oszlanak el a zenekari feladatok?
Déci: A bulikat én kötöm le. Van egy közös naptárunk, és aszerint próbálom összeegyeztetni az id?pontokat. Nem egyszer?, mert mindig van valaki, akinek nem jó az adott id?pont… Most hoztunk egy olyan döntést, hogy egy embernek fejet kell hajtani a 4 ember akarata el?tt. Most ez a nyár a legnehezebb, hirtelen minden közbejött. De fel vagyunk készülve minden eshet?ségre. Ha kell, valaki beugrik majd.
Szabi: Gondolkodtunk már azon, hogy menedzserrel dolgozzunk együtt, nagyban megkönnyítené Déci munkáját is.
Déci: Igen, elég nagy terhet venne le a vállamról, ha lenne valaki, aki helyettem megszervezné ezeket. Nekem ez egyébként teljesen új feladat, mert a Pokolgép idején csak annyi volt a dolgom, hogy a gitárommal beszálljak a buszba, majd otthon kiszálljak a buszból…
Szabi: Viszont nehéz találni olyan embert, aki megértse és tudja, hogy adott esetben kinek mikor jó, és mikor - miért nem jó. Nem könny?, de mi már így 5-en ezt tudjuk kezelni…
A tavalyi fél éves kihagyás mennyire változtatta meg a zenekar helyzetét? Milyen változásokat észleltetek azóta?
Réka: Miel?tt Déci kiment Amerikába, decemberben volt egy „hangos” bulink a Rocktogonban. Nem jelentettük ki hivatalosan, hogy az utolsó, de mindenki tudta. Amíg Déci kint volt, nem igazán foglalkoztunk a zenekar ügyeivel. Miután visszatért, akkor kezdtünk bele ismét a munkálatokba, azóta több új dal is született, amiket nagyon szeret a közönség (és ezeket azóta rögzítettük is.)
Szabi: Eddig nem indult be ennyire a zenekar, de most jelent?s változásokat észlelünk. Ha vannak lehet?ségek, felkérések, amelyekkel szeretnénk élni, akkor azokra fel kell készülnünk, mivel a zenekar érdeke is az, hogy minél több helyre eljusson, minél többen megismerjék.
Hogyan jellemeznétek a koncertjeiteket? Közönséget tekintve milyen arcok járnak le a bulikra?
Szabi: Eleinte f?leg csak barátokra, családtagokra számíthattunk, de ahogy n?tt a bulik száma, úgy a közönségé is.
Déci: Bár én még nem láttam pl. Pokolgép pólós arcokat… Vagy csak más ruhában vannak. :)
Réka: Néha olyan emberek száját látjuk mozogni, akiket eddig még nem is vettünk észre koncerten. És nem csak az ismertebb dalokat dúdolják, hanem olyanokat is, amelyek kevésbé népszer?ek, ismertek.
Néhány héttel ezel?tt (április 13-án) volt egy „beöltöz?s buli”(Véres Foltok néven volt meghirdetve), ami nagy sikert aratott. Terveztek még ehhez hasonlót?
Réka: Az a koncert ötlet teljesen spontán módon jött. Mivel pont péntek 13.-ára esett, úgy gondoltuk, csinálunk egy nem hagyományos bulit. Szerettük volna, hogy a közönség is partner legyen ebben és ?k is ugyanúgy beöltözzenek valamilyen horror jelmezbe.
Déci: De sajnos ez nem igazán jött össze, 1-2 ember volt, aki ezt komolyabban vette.
Réka: De egyébként egyszer már volt hasonló jelmezes koncertünk, még tavaly… Szóval bármi elképzelhet?. :)
Több évet kellett várni, hogy egy kézzel fogható anyaggal is el?rukkoljatok. Hogyhogy csak most került rá sor? És miért pont ezekre a dalokra esett a választás?
Déci: Bár több internetes portálon vannak fent felvételek különböz? koncertekr?l, úgy gondoltuk, most már kellene valamit csinálni. A dalok, amelyek felkerültek erre a maxira, azután íródtak, miután én visszajöttem Amerikából. Gondoltunk rá, hogy a régebbieket is rögzíteni kellene, de egyel?re az újakat akartuk.
Szabi: Ez a három dal (Új üzenet, Túl bonyolult, Életem – szerk.) „rockos” formában hallható a kislemezen, de ha több id?nk lett volna, akkor biztos többet foglalkoztunk volna vele, több effekt-tel színesítettük volna ?ket.
Déci: Neked hogy tetszenek?
Tetszenek. :)
Déci: Köszi…
Milyen konkrét tervek vannak a következ? hónapokra? Hol találkozhatunk veletek?
Szabi: A nagyobb fesztiválokról már lecsúsztunk, de sok más kisebb koncertünk lesz a nyár folyamán.
Déci: Június 6-án a Dürer kerthelyiségében, június 7-én Alsóörsön játszunk a Harley Davidson motoros találkozón, ami azért nagy szó, mert anno még én sem jutottam el a Pokolgéppel, július 5-én pedig a Club 202 kerthelyiségben lesz egy akusztikus buli.
Szabi: Én sem játszottam még a Harley Fesztiválon.
Déci: Igen, Szabi sem játszott még ott a Pokolgéppel. :)
Szóval legközelebbi id?pontok június 6., 7.! Köszönöm az interjút!
Annu
- Nagy Dávid: Hangos lesz - szólóban és pop-rockban az ex-Pokolgép gitáros
- Kényes Foltok, Eleven Hold, Cherry Bomb - 2012. április 26. Pirate Dance Club
- Kényes Foltok + Stereomilk Karácsonyi koncert a Szeparé Bisztróban
- Megjelent a győri Devoid zenekar új 5 számos EP-je Parallel Realities címmel
- Új lemezt ad ki az Európa Kiadó - ''A kufárok rég kizavarták Jézust a templomból. Nincs kontroll!''
- Szupercella - Pileus EP