Veszprémbe viszi szimfonikus nagykoncertjét a Magashegyi Underground

2012. június 10. vasárnap, 11:00    

Nyári fesztiválturnéjának két legfontosabb fellépésére készül a Magashegyi Underground. A zenekar csaknem ötven muzsikussal ad rendhagyó, szabadtéri szimfonikus koncertet július 7-én a Veszprémi Utcazene Fesztiválon. Ezt megel?z?en pedig június 20-án az idei els? önálló, f?városi szabadtéri koncertjét tartja a Zöld Pardonban.

Reklám:

A Magashegyi Underground tavaly novemberben a budapesti M?vészetek Palotájában mutatta be Szimfonik Remix cím? koncertjét. A közönség újragondolt formában nagyzenekarral, kórussal és üt?sökkel hallhatta a legnagyobb slágereket, például a Metróhuzat, a Szepl?s váll és a Szívtakarítás cím? dalokat. A siker óriási volt, a jegyeket elkapkodták, ezért a zenekar úgy döntött, hogy idén szimfonikus nagylemezt készít. Az Ezer nap cím? album hangulatából a Magashegyi Underground februárban ugyancsak a MüPában, de már a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben adott ízelít?t, szintén teltház el?tt. A rendhagyó élményben július 7-én a Veszprémi Utcazene Fesztivál látogatói is elmerülhetnek, ugyanis a rendezvény egyik kiemelt programja lesz Bocskor Bíborkáék szimfonikus koncertje.

Magashegyi Underground

-  Ez egy különleges, egyszeri alkalom lesz, hiszen kilépünk a hangversenyterem falai közül. Felszabadult, közvetlen koncertre készülünk, mert a fesztiválközeg és a szabadtér minden bizonnyal más köntösbe öltözteti a dalainkat. Velünk lesz a Talamba Üt?együttes, a Harmónia Garden Orchestra és a Discantus énekegyüttes, vagyis csaknem ötvenen állunk majd a színpadon. Játszani fogjuk a legismertebb számainkat és az ?szre várható új, szimfonikus nagylemezünk már elkészült szerzeményeit is, például a Rázz fel cím? dalt – mondta Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesn?je.

A rendhagyó veszprémi fellépés el?tt a kísérletez? kedv? zenekar Budapesten is megtáncoltatja a közönségét, hiszen a Magashegyi Underground június 20-án este 8 órától a Zöld Pardonban lép fel. Itt ugyan nem lesznek szimfonikusok, de szokványosnak ez a koncert sem nevezhet?.

- Az elmúlt hetekben sok id?t töltöttünk a próbateremben, hogy a nyári szezonban az els? önálló, budapesti szabadtéri koncertünkre felfrissítsük a dalaink hangzásvilágát. A repertoárban a régi és az új szerzemények egyaránt szerepelnek, és vendégünk lesz Gálos Ádám, az Intim Torna Illegál zenekar dobosa – tette hozzá Bocskor Bíborka.

A Fogyó Hold felé cím? dal szimfonikus átirata:

Részletek:

http://www.magashegyi.hu
www.facebook.com/magashegyiunderground



Szólj hozzá a cikkhez